Orvoshiány miatt hazaküldték a betegeket egy Békés megyei kórházból

Gyógyultnak nyilvánították és hazaküldtek egy Békés megyei nőt, miután nem volt orvos, aki ellássa, írja a Népszava.

A Népszavának beküldött történet szerint a lap egy olvasója még június végén elkísérte édesanyját a Békés Megyei Központi Kórház gyulai rendelőintézetének bőrgyógyászati osztályára, mert a nő kezén gennyes hólyagok jelentek meg. A rendelőből a sürgősségire küldték őket tovább, mondván, hogy a bőrgyógyászati osztály összes orvosa szabadaságon van. A nő a sürgősségi osztályról a kórházi bőrgyógyászatra került, ám ott közölték vele: az osztály egyetlen orvosa szintén szabadságon van, jelenleg két rezidens dolgozik, ám ők nem tudnak segíteni az idős hölgy panaszain.

Ezek után még hozzátették, hogy a főorvos szabadsága ellenére is mindennap bejár a rendelőintézetbe, ugyanis egy beteget meg kell vizsgálnia, így

„ha szerencséje van”, lehet, hogy összefut vele.

Az orvos végül megvizsgálta őt, a nő be tudott feküdni a kórházba, ahol kezeléseket kapott, az állapota is javult. Az egészsége viszont nem volt még száz százalékos, amikor is közölték vele, hogy gyógyultnak nyilvánítják, ugyanis a főorvos megint szabadságra megy, de ezúttal nem fog bejárni. Elutazik, mindössze két rezidenssel pedig nem működhet az osztály.

A Népszava olvasója, az nyilatkozta, hogy messze nem az édesanyja állapota volt a legrosszabb:

a szomszédos ágyon fekvő hölgynek tele volt gennyes sebekkel a lába, de őt is gyógyultnak nyilvánították, majd hazaküldték.

Egy osztályon dolgozó nővér később azt mondta nekik, hogy „fertőtlenítés” miatt kellett hazamenniük.

A Népszava az esettel kapcsolatban megkereste az intézményt, akik nem tagadták, hogy rövid időre bezárt az osztály, valamint a következő választ adták:

„A Békés Megyei Központi Kórház mindkét telephelyén a bőrgyógyászati járóbeteg-ellátás és az ügyelet is fenntartott, a társosztályok (például belgyógyászat) besegítenek, ha szükség lenne fekvőbeteg-ellátásra. A betegellátás a nyári szabadságolások ideje alatt sem szünetel. „

Olvass tovább!