Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Idős nőt lakoltattak ki ma hajnalban Soroksáron, még a fia hamvait sem vihette magával

Ez a cikk több mint 4 éves.

Frissítés, június .27: Levélben reagált a Merkantil Bank Zrt. a soroksári kilakoltatással kapcsolatos cikkünkre, melyben arról tájékoztatták szerkesztőségünket, nem ők kezdeményezték a kérdéses,  június 25-i kilakoltatást. Emellett azonban azt is hozzátették:

„A banktitok megsértése nélkül bővebb információt nem áll módunkban közölni.”

 

Rendőri segítséggel lakoltattak ki ma hajnalban egy idős asszonyt és élettársát a soroksári Teknő utcából. A bírósági végrehajtó végzése szerint az intézkedés oka banki jelzáloghitel volt, amely egy, a Merkantil Banknál felvett autóhitel nyomán keletkezett. Az érintett azonban állítja, a tartozás teljes összegét, 400.000 forintot a Nyugdíjfolyósító Intézet már „kétszer levonta számlájáról”, erről hivatalos okirattal is rendelkezik, ezt azonban elmondása szerint a végrehajtó nem vette figyelembe.

A kilakoltatásról először beszámoló Nemzeti Televízió riportja szerint már kétszer megkísérelt bemenni a bírósági végrehajtó, most, harmadik alkalommal végül kilakoltatták az asszonyt. A kilakoltatást megakadályozni kívánó aktivisták mellett Bereczki Miklós soroksári jobbikos elnök is megjelent a helyszínen, és próbálta rábírni mind a rendőröket, mind a végrehajtót arra, legyenek méltányosak.

A rendőrség egyébként nagy számban jelent meg a helyszínen, tekintettel az aktivisták várható feltűnésére.

Az asszony a Nemzeti Televíziónak arról is beszámolt, nemrégiben halt meg az Egyesült Államokban a fia, onnan hazahozott hamvainak elvitelére azonban nem adott neki lehetőséget a végrehajtó, így azok a házban maradtak.

Bereczki Miklós, még aznap a XXIII. kerületi önkormányzatnál is érdeklődött, el tudnák-e helyezni soron kívül a kilakoltatottakat, és a velük élő kutyát. Az önkormányzat itt Bereczkit arról tájékoztatta,

Soroksáron jelen pillanatban egyetlen krízislakás sem áll ilyen esetekben rendelkezésre, így végül a helyi aktivisták és jobbikosok átmeneti szállást tudtak csak neki szerezni.

Bereczki a Mérce kérdésére elárulta, az asszony, élettársa és kutyájuk átmenetileg egy rokonukhoz költözött el, de időközben a fővárosi jobbikosok közreműködésével sikerült nekik egy XVII. kerületben egy albérletet szerezniük, és elmondása szerint ennek költségeit a Jobbik próbálja majd meg fedezni.

A XXIII. kerületi önkormányzat egyébként őket arról tájékoztatta, folyamatban van több szociális bérlakás és krízislakások építése és felújítása is, ezek azonban még nem készültek el, és nem állnak rendelkezésre.

Bereczki szerint a helyszínen az asszony története miatt a kilakoltatás különösen megrázó volt. Az önkormányzat korábban visszafizetendő egyszeri anyagi segítséget kapott kamatmentesen, ezek után az azóta elhunyt férje 2006-ban felvett egy nagyjából 420.000 forintos autóhitelt, amelyet állításuk szerint visszafizettek korábban, később azonban a bank ismét jelentkezett az összegért. Végül megállapított tartozása körülbelül 4 millió forintra rúgott, ezzel együtt a házát most nagyjából 28 millió forintért árverezték el.

A jobbikos politikus az üggyel kapcsolatban közölte, feltétlenül meg fogja keresni a következő testületi ülésen a helyi vezetőket, rendezés céljából.

A Nemzeti Televízió élőben is közvetítette a korai órán történt kilakoltatást, később pedig riportot is készített a történtekről:

A fia hamvait sem vihette magával a kilakoltatott asszony

Idős hölgyet lakoltattak ki úgy, hogy már tartozása sem volt. Csak néhány személyes tárgyát és kutyáját vihette magával. A bírósági végrehajtó többszöri próbálkozás után foglaltatta le a kétségbeesett asszony házát.

Gepostet von Nemzeti Televízió am Dienstag, 25. Juni 2019

Kurrens adatok szerint a kilakoltatási moratórium április 30-i végével körülbelül 900.000 magyar nézhet szembe kilakoltatással végződő végrehajtással a tavaszi-nyári-kora őszi időszakban.

Az A Város Mindenkié (AVM) civil szervezet korábban ellenzéki képviselők közreműködésével már sokadszorra benyújtotta azt a törvényjavaslatát a parlament elé, amely legalább a kisgyermekes családok kilakoltatását meg tudná akadályozni, ezt azonban a fideszes, kétharmados többség még csak tárgysorozatba sem vette.

Devizahiteles aktivisták, AVM-esek és civilek egyébként tavaly és idén is aktív fellépéssel próbáltak fizikailag is több kilakoltatást megakadályozni, legutóbb a devizások például Bíró Ica házánál akcióztak, ez azonban a rendőri fellépés miatt végül ott sem sikerült.