Dobrev Klárának és csapatának remélhetőleg nem lesz olyan könnyű dolga, ha bizonyítani akar, mint amilyen könnyű dolga volt az ellenzéki szavazatok megszerzésében az EP választásokon. Ügyesen sikerült neki az Orbán-rezsim alatt gyűlöletkampányhoz szoktatott fülekre kihegyeznie mondanivalóját, és egyszerűen Orbán-ellenességgel és szinte nulla programmal, a szerencsétlenek iránti nyájasan anyáskodó hangvétellel és jól hangzó ígérgetésekkel megnyernie a Fidesz-ellenzék javát.
Nyilván ebben szerepet játszik az elhatalmasodó retrománia is, ami a kóros jövőképhiányban szenvedő társadalom sajátja, és ezt segítette az a még mindig elevenen élő illúzió is, hogy a gazdagokat és a magas presztízzsel rendelkezőket meg kell becsülni, hisz mind oda vágyunk közéjük. Ráadásul Orbán kellően megtámogatta Dobrev szavazóit azzal, amit Dobrev férje, Gyurcsány nem tett meg annak idején: olyan családpolitikát folytat, ami folyamatosan kedvez annak a felső-középosztálynak, amibe Dobrev támogatói is tartoznak. Ez az a réteg, amelyik a rendszerváltás privatizációs folyamataiból maximálisan megerősödve, többletekkel jött ki, és amiből ma is telik valódi program nélküli politizálásra, hiszen kritikátlanul jól érzik magukat ebben az „újkapitalista” társadalomban. Még szerencse, hogy Orbán Viktor létezik és lehet nekik olyan ellenség, mint Orbánnak a migránsok. Márpedig ezen az alapon valóban nehéz valódi programot alkotni.
De ez mégsem maradhat ennyiben. Már csak azért sem, mert a klímatudósok még 12 esztendőt jósolnak a neoliberális kapitalizmusban felgyülemlett bajok orvoslására, és úgy tűnik, hogy Greta Thunberget nem lehet leszerelni egy Nobel-békedíj beígérésével sem. Márpedig a dühös fiatalok visszakövetelik a politikusok által ellopott jövőt, és remélhetőleg egyre nagyobb hangon teszik ezt. Az ellopott jövő pedig hazánkban sajátosan az ellopott baloldallal és az alsó rétegeknek kedvező jóléti szociális programok hiányával is azonos, éppen Dobrev férjének, a baloldalról el nem számoltatott Gyurcsány Ferencnek is köszönhetően.
Május 24-én, az eddigi legnagyobb magyar klímatüntetésen két politikusnő a Parlament ablakából a szemem láttára kiintegetett a tüntető gyerekeknek és fiataloknak, nekünk, mintha azt mondogatták volna: jaj, de cukik vagytok, gyerekek, milyen édesen tüntiztek!
Mintha fel sem fogták volna a helyzet drámaiságát, és nem értenék meg, hogy az ő tehetetlenségük miatt vonulunk a Parlament elé: mert politikusaink sem a környezeti-, sem a gazdasági-, és sem a szociális válságot nem képesek kezelni és érdemi változtatásokat beindítani.
Pedig nem a plakátokról ismert bájolgó széplelkekre van szükségünk, ahhoz ott vannak a nőarccal megkreált szexi robotok. Ha Sophia, mint szuperintelligens robot„nő” valóban politizálna, akkor bizonyára átlátná a többség logikus érdekeit: követelné, hogy a robotok munkáját adóztassák meg a többség javára, adóztassák meg a sehol sem adózó informatikai mamutcégeket, és alakítsák ki a technikai munkanélküliséget kompenzálni képes feltétel nélküli alapjövedelmet! Addig, amíg ez nem történik meg, sokkal fontosabb olyan politikusnők beszédeit jól észben tartanunk, mint Marcy Kaptur, aki 2008-ban fel tudta ébreszteni a népet parlamenti beszédeivel. Dobrev Klára vajon az altatás hangján duruzsolja tovább a semmit füleinkbe a következő választásokig? És mi erre tényleg ráérünk?
Pedig itt vagyunk mi, magyar feministák, a szülészeti, párkapcsolati, családon belüli , munkahelyi erőszak, és pornóerőszak alapos ismerői, és strukturális szintű tettekre fel nem jogosított harcosai, akik árgus szemekkel figyeljük az élmezőnybe kerülő női politikusokat; hogy vajon tudják-e képviselni azt a hangot, amit szolidaritási alapon elvárnánk tőlük globálisan létező kiszolgáltatottabb helyzetünk, kettős teherviselésünk, alacsonyabb béreink, és rosszabb munkalehetőségeink miatt?
Tud-e mondani egy magyar politikusnő olyat az Európai Parlamentben, amire fehér sapka nélkül is oda kell figyelni, és aztán a kimondott szavakat nem csak a fizetésért termelt, kosztümös helyzet felejthető kellékeként értékelhetjük?
Vagy csak folytatódik a nyugatról importált minták öngyarmatosító átvétele, és megérkezett hozzánk is az a lean in vagy corporate feminism, amikor pusztán attól, hogy női illető az élmezőnybe tör, máris le kell hidalni, és felmentéseket adni ideológiai, ismereti, etikai vagy aktivitási hiányosságok alól?
De Dobrev Klára és a megválasztott női politikusok jobb, ha tudják, hogy sem Margaret Thatcher, sem Theresa May, sem Hillary Clinton nem több a szemünkben, mint egy olyan politika képviselői, aminek legfőbb célja az, hogy szabad utat engedjen a gazdagok gazdagodásának, és ezzel együtt a tömeges elszegényedésnek és kiszolgáltatottságnak. És miközben ez a politika szép ügyesen és feltűnés nélkül lecseréli a demokráciát plutokráciára, és ellehetetleníti a feminizmust, folyamatosan újragenerálja a társadalomban az erőszakot, a versengést, az elnyomást, és létrehozza sok szinten az igazságtalanságot, aminek legnagyobb vesztesei mindig is a nők.
Vajon szó lesz az EP-ben a fizetetlen társadalmi reprodukciós munkát végző nők helyzetéről? Az egyénekre terhelt, ártatlan emberek életét évtizedekre ellehetetlenítő 2008-as banki hitelválság következményeiről, amikor megint csak a gazdagok kerültek ki meggazdagodva? Szó lesz a jelzáloghitelek önkényes emelése miatt utcára kerülő családok helyzetéről (már csak azért is, mert ott fog ülni az a képviselő úr is, aki meglehetősen sokat tett ez ügyben)? Szó lesz a lakhatási válságról, és a nyugatról érkező külföldiek által bagóért felvásárolt magyar ingatlanokról? Szó lesz végre az európai geo- és biopolitikai helyzetről és az ennek következtében létező gondozói migrációról? Arról a kb. 25 ezer magyar nőről, akik miután felnevelték saját gyermekeiket, kénytelenek gondozási feladatokat vállalni, azaz cselédként szolgálni más nők helyett olcsón dolgozva nyugat-európai országokban? Szó lesz a mélyszegénységben élő magyar roma nőkről, és a pornó- és szexiparról, aminek érdeke fenntartani a magyar női szegénységet? És azokról a roma gyerekkorú anyákról, akiknek egyetlen lehetőségük felnőtté válásuk megélésére és néhány évnyi minimális fix bevételre, ha gyerekeket szülnek? Szó lesz arról, hogy nem kérünk többet a működő-tőkefüggő versenyállam pozícióból, és olyan európai béreket akarunk, amikből mi nők, egyedül is méltó módon eltarthatjuk családjainkat?
Lesz-e szó arról, hogy a háborúkat saját határain túlra exportáló Európa mennyit költ fegyverkezésre, ahelyett, hogy ezt az összeget környezetvédelemre, a volt keleti blokk felzárkóztatására és a mélyszegénység azonnali felszámolására fordítaná? Tud-e szembeszállni egy magyar politikusnő, ahogy Marcy Kaptur szembeszállt annak idején, hogy kimondja: Trump és Orbán nem klímaigazsággal, de fegyvervásárlással kapcsolatos megállapodást kötött, és ezzel a fegyverkező, háborúban gondolkodó, nagytőkések érdekei szerint alakított klímabűnöző politika mellett tette le végleg voksát Magyarország is? Vagy csak az Európai Egyesült Államokról vizionál, ami megint csak USA majmolás, és megint csak: tényleg ez a legfontosabb?Lesz végre nyíltan szó a német atomhulladékokról, és a volt keleti blokk országokba juttatásáról, és titkosított lerakatairól hazánkban is?
Vajon Dobrev Klára és a női politikusok fognak küzdeni azért, hogy a gazdagok több adót fizessenek (mert mondják, hogy kéne), vagy, hogy a politikusok kevesebb fizetést kapjanak, sőt, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem tegye lehetővé számukra, hogy a közszolgálatot önkéntesen, fizetés nélkül láthassák el?
Küzdenek majd azért, hogy legyen végre bérmaximum, zöldadó és progresszív adórendszer, és hogy határozatok szülessenek a technikai munkanélküliség és a bullshit munkák problémáinak kezeléséről, és a mélyszegénységben élők azonnali és közvetlen – pályázatok nélküli – megsegítéséről? Tehát lesz szó azokról az alapvető emberi jogokról, amik feltételei annak, hogy demokráciának és ne plutokráciának tételezzük és tapasztaljuk a jelenlegi, általuk halálra idealizált európai társadalmi berendezkedést?
Ha a következő években megint a transzneműek inkluzivitása, a szexmunka legalizálása, az unióban maradás jelentősége és idealizálása (és nem az unió társadalmi és környezeti igazságosság szerinti tartalmi megújítása), a NATO női munkaerő-fejlesztése, és ehhez hasonlók lesznek a liberálisok (vagy a most inkább éppenséggel a szocdem sorba beülők) legfontosabb ügyei, akkor én inkább a „liberális” Sophiának szurkolok, hogy a következő választásokon már ő is indulhasson.
Sophia legalább nem andalít el holmi szabadpiaci álom fülbeduruzsolásával.
Mert hiába bizalmat ébresztő az arc-dizájn, akkor is mindig ébresztő és félelmetes látni, ahogy „érzelmekért” küzd, miközben a betáplált szövegek variációinak végtelen mennyiségétől emberszerűvé válik legfőbb büszkesége által: hogy folyamatosan képes „tanulni”, és túllépni saját határain. És ezt látva legalább kénytelenek vagyunk föltenni a kérdést: mi is tesz minket emberré?
A „progresszív neoliberalizmus” és a „reakciós populizmus” képviselői egymással túl sok mindenben egy húron pendülnek. De vajon szerény különbségeik képessé teszik őket is arra, hogy a többség érdekében meghaladják saját határaikat?
Bár ma divat hazánkban elsunnyogni, de legalábbis nem hangsúlyozni a választások előtt, hogy melyik szekcióban is foglalnak helyet az EP-ellenzékiek, és ez milyen múltat és milyen jövőt feltételez. Az „emberarcú”, „zöld” kapitalizmus, vagy liberális kommunizmus korszaka kopogtat, ami még kifinomultabb módon valósítja meg a kapitalista realizmust. Ennek a folyamatnak az alkotórésze, hogy a politika jelenleg még mindig az egyik legjobb biznisz, aminek létrafokain magas fizetéssel járó pozíciókba lehet jutni. Fontos tulajdonsága, hogy a nagytőkés profit érdekében minél jobb termékeket hozzon létre: a baloldali értékek és a kapitalista-kritikai gondolkodás promóciós célú fel/elhasználásától sem rettenve vissza.
És mi lesz velünk, ha minden csak árucikk?
A foglyul ejtett politika kétségbeejtő következményét mutatja az 5G telepítésének minden tudományos érv ellenében való keresztülvitelének szándéka, amikor néhány hatalmas vagyonnal rendelkező üzletember a filmiparból vett „utópikus” illúzióképzetektől hajtva elszakad a racionalitástól, és megállíthatatlanul gyűr maga alá kormányokat, tudományos kutatásokat, riadót fújó tudósokat. Ahogy a 20. században a tudományos kutatások az atomfegyver használatba torkolltak, a 21. században az 5G telepítéséhez vezethetnek, ami minden embertől elveszi az áruvá tett légtér minden egyes miliméterét is. Nincs hová menni tovább. Az emberiség olyan helyzetbe kerül, mintha egy sugárzó atomreaktor tövében kellene élnie, mert néhányan így döntenek.
Ahhoz, hogy ezt az ámokfutást meg tudjuk állítani, olyan soha nem látott összefogásra és minden ember jóllétét megcélzó utópikus realizmusból születő önzetlen tettekre van szükségünk, amit az emberiség a történelem során még soha nem élt meg. Ehhez azonban nagyon fontos tisztán látnunk, hogy a szavak és tettek mögött milyen valóságos motiváció áll. Vannak szerény biztató jelek, hogy ez sikerülni fog.
