Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ellenzéki bulira hívta a pártokat, végül trükkösen „közös” jelöltet hirdetett a ferencvárosi MSZP-s

Ez a cikk több mint 5 éves.

A 9. kerületi MSZP-s Pál Tibor május 29. csütörtökre rendezett egy ellenzéki bulit, hogy „megünnepeljék” a számlálóbiztosok munkáját – számolt be róla a 444.

A lap információi szerint azonban mindezt azzal a céllal tette Pál, hogy az eseményen Jancsó Andrea korábbi LMP-s, jelenleg független önkormányzati képviselőt közös ellenzéki polgármesterjelöltnek állítsa be. Pál egy képre össze is terelte a pártok kerületi embereit, Jancsóval a kép közepén, a kerületi MSZP Facebook-oldalán közzétett poszt szövegében pedig félreérthetetlenül állt:

„A demokratikus ellenzék közösen indul a 2019-es őszi önkormányzati választásokon Ferencvárosban!”

Fotó: MSZP Ferencváros / Facebook

A 444 megszólaltatott több pártembert is, a DK-s Ara-Kovács Attila, aki szintén ott volt a találkozón, azt mondta, hogy meglepetten ült az eseményen, mert erre nem számított, és felhatalmazása sem volt a pártjától, hogy ilyen ügyekben tárgyaljon.

A momentumos Donáth Anna szintén azt mondta a lapnak, hogy a jelenlévő párttársa nem tudta, hogy valójában egy jelöltállító eseményre megy, Donáth az MSZP magánakciójának minősítette az eseményt.

Ahogy azt a 444 is írja cikkében, a magánakció mögött egy ferencvárosi, ellenzéki belháború állhat, amely abból adódik, hogy a közelgő önkormányzati választásokon Baranyi Krisztina, volt együttes politikus, helyi önkormányzati képviselő bejelentette, hogy indulni fog a polgármesterségért, azonban míg utóbbit a Párbeszéd, Jancsó Andreát a Momentum és az MSZP támogatná, a DK pedig Ara-Kovács szerint tartja magát az ellenzéki megállapodáshoz, miszerint a Párbeszéd állíthat jelöltet a kerületben.

S bár az MSZP és a Párbeszéd politikai szövetségesei egymásnak, a 444 szerint ezt felülírhatja Baranyi és a helyi „szocialisták” ellentéte. Baranyi elmondta, hogy nem hajlandó együttműködni az MSZP-sekkel, mert korábban szerinte az MSZP 2010-ben és ’14-ben is megfúrta a kerületben népszerű Gegesy Ferenc győzelmét, aki 2014-ben csupán 234, 2010-ben pedig, amikor Pál is elindult a választáson, 1212 szavazattal maradt alul. Emellett pedig a parkolási ügyek miatt is elmérgesedett a viszonyuk, Baranyi szerint az MSZP összejátszik a Fidesszel a kedvezményezett vállalkozók érdekében.

Karácsonyék, mivel a hivatalos megállapodás szerint ők állíthatnak jelöltet, megmérték a Závecz Research reprezentatív kutatásán keresztül a szóba jöhető ellenzéki politikusok helyi népszerűségét azok között, akik nem fideszes polgármestert szeretnének, az eredmény pedig az lett, hogy – amellett, hogy 63 százalékuk nem válaszolt, vagy nem tudott dönteni – a megkérdezettek 13%-a Baranyit, 12%-a Gegesyt, és 1%-a Jancsót mondta.

Fotó: 444.hu

A kerületben azonban a hivatalos megállapodás óta alaposan átalakultak az erőviszonyok, az MSZP-P-t a DK is megelőzte a kerületben, a legtöbb szavazatot kapó ellenzéki párt pedig a Momentum lett – akik inkább Jancsót támogatnák.

Hivatalosan azonban a Momentum még nem jelentette be, hogy Jancsót fogják támogatni, a párt pedig épp a ferencvárosi szervezet vezetését hívta vissza áprilisban, mert a kerületi Momentum egy Facebook-bejegyzésben relativizálta a kerületi parkolási botrányt, az ügy felderítésében nagy szerepet játszó Baranyi Krisztinát pedig nem eléggé integratív jelöltnek írták le.

A posztban többek között azt is írják, „Gyanús dolgokra rámutatni tiszteletre méltó közszolgálati tevékenység, de BIZONYÍTÉKOK nélkül vádolni és bűnösséget kikiáltani nagyon veszélyes.”

Ha a kerületben végül nem tudnak megegyezni az ellenzéki pártok és a jelöltek, és többen is indulnak a Fidesz ellen, akkor – bár országos és fővárosi szinten is magasnak mondható a kerületben az ellenzéki pártok támogatottsága -, szinte biztos, hogy veszítenének a Fidesz jelöltjével szemben.

(444)

Címlapkép: MSZP Ferencváros / Facebook