Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A parkolási maffia relativizálása miatt visszahívja ferencvárosi alapszervezete vezetését a Momentum

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Momentum elnöksége kezdeményezi a párt ferencvárosi alapszervezeti vezetésének visszahívását az utóbbi által közzétett Facebook-bejegyzés miatt.

A konfliktust és a Momentum-elnökség közbelépését két darab 444-en megjelent cikk, illetve egy közösségi médiás bejegyzés váltotta ki. Történt ugyanis, hogy pénteken a 444-es Szily László arról írt, hogy a „Fidesz-MSZP polip” akadályozza Baranyi Krisztina ferencvárosi képviselő polgármesteri indulását, ehhez pedig a Momentum is asszisztál mint a budapesti szintű részleges ellenzéki együttműködés egyik tagja. Annak a Baranyinak az indulását, akinek fontos szerepe volt a ferencvárosi parkolási rendellenességek feltárásában.

A cikk nyomán a ferencvárosi Momentum-alapszervezet egy poszttal debütált saját Facebook-oldalán, melyben többek közt nem eléggé integratív politikusnak nevezik Baranyi Krisztinát. Ami azonban többeknél kiverte a biztosítékot, az az volt, hogy a Nagy Tibor alapszervezeti elnök által szignózott bejegyzés elkezdte relativizálni az egész parkolási botrányt, olyan érvelést használva, melyet általában a régebbi, nem megújulást ígérő pártoktól szoktunk hallani:

„Jogállamban élünk, ahol az ártatlanság vélelme MÉG a politikai ellenfeleinknek is kijár. Újra és újra leírni, hogy valaki feltárta a helyi parkolási maffia sötét ügyeit, amiben X és Y is érintett, szintén nem korrekt. Gyanús dolgokra rámutatni tiszteletre méltó közszolgálati tevékenység, de BIZONYÍTÉKOK nélkül vádolni és bűnösséget kikiáltani nagyon veszélyes. Mi szeretnénk a végére járni minden korrupciós ügynek, és a jog előtt elszámoltatni a benne részt vevő ÖSSZES politikust. Jelenleg azonban az a szomorú tény, hogy ez az ügy még nincs megoldva” – írta a ferencvárosi Momentum-vezető.

A fővárosi parkolási szálak felfejtésében oroszlánrészt vállaló Ács Dániel, a 444 újságírója szombaton kritikus cikket tett közzé ezzel kapcsolatban, amelyben arra is felhívta a figyelmet, hogy a Momentum korábban még a parkolási maffia ellen szórólapozott.

A cikk megjelenése után nem sokkal futott be a Momentum elnökségének közleménye, amelyben a pártvezetés bejelenti: kezdeményezi a 9. kerületi alapszervezet vezetésének visszahívását.

„A poszt számos olyan állítást tartalmaz, amely a Momentumtól távol áll, és amelyet a Momentum teljes tagsága és vezetése elítél.

A parkolási maffia létező jelenség Budapesten, és az ügy kivizsgálása minden önkormányzati vezető felelőssége. A Momentum mélységesen elítéli a korrupciót és annak minden formáját, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki szereplők állnak mögötte.

A Momentum elnöksége ennek érdekében azonnal összehívja a párt Választmányát, amely dönthet az alapszervezeti vezetők leváltásáról” – állt a közleményben.

A közlemény megérkezése után a ferencvárosi Momentum Facebook-oldaláról eltűnt az ominózus bejegyzés.

A parkolási mutyi az őszi önkormányzati választások előkészületeinek egyik legfontosabb témája lett. Nemcsak a Momentum ferencvárosi vezetése gabalyodott bele a 444 leleplező dokumentumfilmje utáni reakciókba, de Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltet, zuglói polgármestert is azzal vádolják riválisai, hogy kerületében szemet hunyt a parkolási pénzek körül kialakult Fidesz-MSZP „együttműködés” fölött.

Ha még nem láttátok volna, a sötét budapesti parkolási ügyeket leleplező dokumentumfilm itt nézhető meg:

Címlapkép: MTI / Marjai János