Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Napirendre sem vette a patkányhelyzetet vizsgáló bizottság felállítását a Fővárosi Közgyűlés

Az MSZP-P és a DK a fővárosi patkányhelyzetet vizsgáló bizottság felállítását kezdeményezte a mai fővárosi közgyűlési ülésen, a fideszes többségű közgyűlés azonban nem vette napirendre a bizottság felállítását javasló előterjesztést, így az azt támogató ellenzéki képviselők elhagyták a termet.

Karácsony Gergely szerint a vizsgálóbizottság azt nézte volna meg, hogy

  • milyen visszaélések történtek a patkánymentesítésre vonatkozó közbeszerzési eljárás körül,
  • a főváros megtett-e mindent, hogy az azóta kialakult helyzetet korrigálja,
  • és az állam egyáltalán képes-e arra, hogy ellássa azokat a népegészségügyi feladatokat, ami a dolga lenne.

Erre azért van szükség szerinte, mert ma már látszik, hogy a győztes RNBH konzorcium nem rendelkezik az állított referenciákkal, és másfélszer annyi pénzt kap a nyertes cég az önkormányzattól, mint amennyiért vállalta.

Valamint felelevenítette azt is, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kormányhivatal lényegében bevallotta, hogy a kormányhivatal népegészségügyi főosztálya 2018 vége óta képtelen ellátni a feladatát, vagyis azt, hogy valóban teljesültek-e a szerződésben foglalt vállalások a patkánymentes állapot fenntartására vonatkozóan. Ez pedig azt jelenti, hogy úgy fizeti ki az önkormányzat az elvileg patkánymentesítést végző céget, hogy senki nem ellenőrzi a szerződésben foglaltak teljesítését.

Az ezt alátámasztó közérdekű adatokat a párbeszédes V. Naszály Márta kérte ki, amelyekből az Index információi szerint kiderül az is, hogy az RNBH referenciái nem voltak rendben, a közbeszerzés során pedig úgy módosították a referenciafeltételeket, hogy a cég számára szükséges és elszámolható összegeket az RNBH be tudja írni, mint referenciamunkákból származó árbevételt.

V. Naszály felkereste a referenciaként feltüntetett miskolci és szegedi önkormányzatot is. A miskolci önkormányzat jegyzője arról tájékoztatta, hogy a konzorcium egyetlen tagjával sem szerződtek korábban kártevő-mentesítésre. Az Index ugyan talált egy közbeszerzési eljárást 2016-ból, amely szerint a Bogármérnökség Kft., a konzorcium egyik tagja rágcsálóirtást végzett, az önkormányzat azonban erre nem reagált a lapnak.

Szegedről pedig azt a választ kapta a párbeszédes politikus, hogy bár 2006-ban, egy meghatározott időben végzett az önkormányzat 13 épületben patkányirtást eseti jelleggel az egyik konzorciumi tag, a városra kiterjedően soha nem kötöttek megállapodást a céggel.

A konzorcium így ezen információk alapján úgy nyerhette meg a közbeszerzést a patkánymentesítést 1971 óta ellátó Bábolna Bio Kártevőirtó elől, hogy lényegében nem volt tapasztalata egy ekkora város rágcsálómentesítésének a biztosításában.

Az ülésen egyébként 70 előterjesztést tárgyaltak, amit az Index beszámolója alapján hozzászólás és ellenvetés nélkül el is fogadtak a teremben maradt fideszes képviselők.

Az Index szerint

  • módosították a szmogrendeletet, tovább korlátozva a szmogriadókor használható gépkocsik körét;
  • elfogadták, hogy további hétmilliárd forintot költsenek a Rác fürdő megvásárlására;
  • megszavazták a dugódíj majdani bevezetését tartalmazó mobilitási tervet;
  • és eldöntötték, hogy lesz Szent István-szobor Újlipótvárosban.

Valamint mégsem tűzték napirendre a tervezett, fakivágásokkal járó újpesti íjászközpontot, mert Wintermantel Zsolt újpesti polgármester szerint ilyen ügyeket kampányidőszakban nem lehet megtárgyalni.

És tárgyalták a tavalyi zárszámadást is, amelyből Karácsony Gergely szerint kiderül, hogy előző év végére a 80 milliárd forintot is elérte Budapest adóssága, az idei költségvetést látva pedig ez akár 160-170 milliárdra is nőhet. Az adósságállományt Karácsony szerint még csak nem is a megvalósult beruházások száma növeli: a tavalyi beruházásoknak mintegy 20%-a, tehát 5-ből 1 valósult meg.

Olvass tovább!