Egymillióra bírságolták a fővárost a szexuális kisebbségek korlátozása, megalázása miatt

Ahogy azt mi is megírtuk, idén februárban derült ki, hogy a budapesti Főpolgármesteri Hivatal informatikai hálózatán szoftveres úton blokkolja a szexuális kisebbségekhez köthető internetes tartalmakat, amennyiben valaki ilyet nyitott volna meg, rendszerüzenet tájékoztatta ezen tartalmak elérhetetlenségéről.

Hozzáférhetetlen volt a rendszeren belülről például a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz vagy a Humen Online magazin, ezért a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány márciusban az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult – írja a Háttér Társaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Az EBH pedig a gyakorlat megvizsgálása után egymillió forintra büntette a Főpolgármesteri Hivatalt,

az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint a főváros ezzel nemcsak az érintett szervezeteknek, hanem az egész LMBTQI közösségnek is hátrányt okozott.

A Főpolgármesteri Hivatal eleinte kiállt az oldalak tiltása mellett, majd összevissza beszélt arról, miért elérhetetlenek a szexuális kisebbségekkel foglalkozó szervezetek honlapjai.

A főváros többek között azzal érvelt, hogy a hivatal munkatársainak nincs szükségük ezen honlapok tartalmaihoz munkájuk ellátásához – miközben, ahogy a közlemény is írja,

„a hátrányos megkülönböztetésnek kitett csoportok érdekérvényesítő szervezeteinek kiadványaira, sajtóanyagaira a Hivatal munkatársainak az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében igenis szükségük van.”

Amit mi sem mutat jobban, minthogy más elnyomott csoportok – nők, romák, fogyatékosok – jogaival és helyzetével foglalkozó szervezetek honlapjai elérhetőek voltak a hivatal rendszeréből.

Sőt mi több, miközben melegjogi szervezetek portáljait blokkolták, szórakoztató videók vagy aukciós oldalak elérhetők voltak a rendszerből,

miközben az önkormányzati dolgozók munkavégzéséhez a Háttér Társaság közleménye szerint nincs szükség ezek látogatásához.

Az EBH vizsgálata során kiderült az is, hogy nem valamiféle véletlenről van szó, és nem is külső szereplő a felelős – az önkormányzat korábban alaptalanul hivatkozott a szűrő gyártójára is.

Így magatartásával, ahogy a Hivatal fogalmaz,

„[A] tiltott kategóriák köre alapján az állapítható meg, hogy a meleg, leszbikus, biszexuális tartalmakat kifejezetten a nem munkahelyre való, káros, deviáns, akár jogellenes tartalmakkal összefüggő kategóriákkal tartja összetartozónak az eljárás alá vont (…). [A]z eljárás alá vont az ország fővárosának önkormányzataként a kérelmezők honlapjait, illetve magát a hangsúlyos meleg, leszbikus, biszexuális tartalmat a deviáns témákat tartalmazó kategóriákkal együtt tiltja, jelentős mértékben ráerősítve, mintegy jóváhagyva ezzel a már meglévő társadalmi előítéletet”

– a Háttér Társaság szerint pedig

„korlátozta érdekképviseleti lehetőségeiket, illetve megalázta”

az egész LMBTQI közösséget.

Az EBH ennek megfelelően az egymilliós bírság megfizetése mellett kötelezte a Főpolgármesteri Hivatalt a jogellenes állapot megszüntetésére, megtiltotta hogy a jövőben így cselekedjen, valamint kötelezte a hivatalt, hogy tegye közzé honlapján a döntést (ezt én május 29. 8:38-kor még nem láttam).

Dombos Tamás, az eljárást indító szervezetek jogi képviseletét ellátó Háttér Társaság ügyvivője a főváros viselkedésével kapcsolatban úgy fogalmazott,

„Érthetetlen számunkra, hogy a főváros miért tartott ki nyilvánvalóan jogsértő gyakorlata mellett még az eljárás megindulása után is. Egyezségkötési ajánlatunkat is elutasították”.

via Háttér Társaság
Olvass tovább!