Jávor Benedek: Minden erőmmel azon vagyok, hogy politikai alternatívát teremtsek a Fidesszel szemben

  • Célja volt bebizonyítani, hogy az Európai Parlament nem kivénhedt politikusok, vagy zűrös alakok elsüllyesztésére alkalmas pihentető medence.
  • Hisz benne, hogy az MSZP-Párbeszéd három mandátumot szerez vasárnap, és így folytatni tudja a munkáját.
  • Szerinte komolyan kell venni azt az érdekérvényesítő képességet, amivel az elmúlt években a magyar kormány rendelkezett a Néppárt fajsúlyos szereplőjeként.
  • Jávor Benedekkel interjúztunk.

Kezdjük a nehezével: az MSZP-Párbeszéd listáján a negyedik helyen szerepel, ami jelenlegi tudásunk szerint korántsem biztos, hogy befutó hely. Csalódott?

Ez a negyedik hely praktikusan a harmadikat jelenti, hiszen a listavezető Tóth Bertalan már a kezdetektől jelezte, hogy nem veszi fel mandátumát. A közvélemény-kutatások pedig egyelőre három helyet jósolnak az MSZP-Párbeszéd közös listának. A kampányban mindent meg kell tenni, hogy ezt tényleges mandátummá formáljuk. De megszerezhető. Nyilván lehetne boncolgatni, hogy hogyan született meg ez a harmadik hely, de szerintem itt most nem ez a feladat, hanem az, hogy olyan munkát végezzünk a kampányban, amivel három mandátumhoz juthatunk. Ezzel foglalkozom, a többi nem fontos.

Egyre többször fogalmazódik meg a kritika az ellenzéki pártok felé, hogy voltaképpen asszisztálnak a NER fennmaradásához (erről nyilatkozott nemrég Bajnai Gordon is). Mi a Párbeszéd álláspontja ezzel kapcsolatban?

Találgatások, pletykák vannak. Én azt gondolom, hogy a Fidesz valószínűleg tényleg benne jár az ellenzékben, de hogy igazából kikkel vannak kapcsolatban, és mely pártok milyen mozgásait befolyásolják, azt nehéz megmondani. Hozzáteszem, hogy ez a dolog azért szerintem időnként egy kicsit túl van misztifikálva. És bár a nyilvánosság sok mindent úgy értelmez, hogy a Fidesz ilyen vagy olyan módon beavatkozik, mozgat embereket, én azt látom, hogy az ellenzéki oldalon vannak olyanok, akik fideszes ráhatás nélkül, ingyen, maguktól ilyen hülyék tudnak lenni. Ugyanakkor a Fidesz oly mértékben uralja a magyarországi közbeszédet és közéletet, benne a politikai intézményeket, hogy kizárt, hogy ne lenne befolyása bizonyos ellenzéki szereplőkre.

A legtöbbször talán éppen a Párbeszéd politikusaitól halljuk emlegetni az átláthatóságot. Ilyenkor azért óhatatlanul felmerül az emberben, hogy nem lenne már ideje kiborítani ezt a bilit?

Én károsnak tartom azt, hogy mindenki utalgat anélkül, hogy konkrétumokat mondana. Természetesen vannak feltételezéseink, és vannak mozgások, amik közvetetten abba az irányba mutatnak, hogy a háttérben lehetnek együttműködések. Őszintén megmondom, nekem is vannak ilyen érzéseim, de nincs a kezemben olyan bizonyíték, amivel ezt konkrétan alá tudnám támasztani. Alapvetően a munkám során is tényekkel, dokumentumokkal és bizonyítékokkal, meg az elvégzett munkával szeretek foglalkozni. Nem vagyok naiv, nincsenek illúzióim, de nagyon sokat lovagolni olyan ügyeken, amikről nincsen kézzel fogható bizonyítékunk… Nos, maradjunk annyiban, hogy én a rendelkezésemre álló időt és energiát nem ezzel szeretném tölteni.

Akkor ezt a helyzetet így kell elfogadnunk?

Én ezt egy adottságnak kezelem: ez van, de ezzel együtt ellenzéki politikusként nem tehetek mást, mint hogy a magam részéről természetesen kizárok mindenfajta háttéralkut, bármilyen titkos kis megállapodás lehetőségét a Fidesszel, és minden erőmmel azon vagyok, hogy politikai alternatívát teremtsek a Fidesszel szemben. Akár szakpolitikai munkával, akár azzal, hogy próbáljunk ellenzéki kooperációt kialakítani, aminek a formájáról most nem nyitnék vitát. De az világos, hogy az ellenzék szétforgácsolva nem lesz képes a Fidesszel szemben erőt felmutatni, tehát valamilyen együttműködésre szükség van.

Ez egy elérhető cél?

Feladatomnak érzem azt is, hogy ennek az együttműködésnek az erősítésében közreműködjek, ami abból a szempontból talán nem is teljesen reménytelen, hogy nekem relatíve jó kapcsolatom van az ellenzék legkülönbözőbb szereplőivel. Mondjuk a volt LMP-s, most független Hadházy Ákossal és Szél Bernadettel kifejezetten jó együttműködésben vagyok, a momentumosokkal szintén, de a jelenlegi LMP bizonyos politikusaival is szoktunk beszélgetni, és természetesen a hagyományos baloldallal, az MSZP-vel – már csak a közös lista miatt is – kifejezetten szoros kapcsolatban vagyok.

Én nem azzal töltöm az időmet, hogy találgatom, hogy kit vett meg a Fidesz, hanem azzal, hogy megpróbálok ellenállni a kormányzati nyomásnak, akár Brüsszelben, akár szakpolitikai szinten, akár a pártpolitikai szcénában.

Az EP-választáson az MSZP a Párbeszéddel közös listán indul, az önkormányzati választásokon úgy tűnik, ennél nagyobb együttműködések is létrejönnek. Kudarc, hogy az európai parlamenti választásra nem sikert szélesebb összefogás letenni az asztalra?

Szerettem volna, ha egy szélesebb együttműködés jön létre, el is indítottunk egy ilyen kezdeményezést az év elején, olyan közéleti szereplőkkel, mint Bod Péter Ákos, Balázs Péter, vagy Mellár Tamás és Andor László, Róna Péter és mások. Ennek kifejezetten az volt a célja, hogy rávegye az ellenzéki pártokat, hogy már az EP-választásra is egy összehangolt stratégiával, lehetőség szerint akár közös listával lépjenek fel. Mert hiába tiszta listás választási rendszer az EP-választás, a létező küszöb, illetve az 5-10% közötti szavazattal rendelkező kispártokra leadott szavazatok miatt ez a tisztán listás rendszer jelentős szavazatvesztést jelenthet.

Ez legrosszabb esetben két-három mandátum sorsát is befolyásolhatja.

Márpedig szerintem az EP-választásnak pontosan az a tétje, hogy ez a két-három mandátum hova kerül. Sikerül-e a Fideszt a jelenlegi szinten tartani, esetleg egy-két mandátumot el lehet venni tőle, vagy a Fidesz előre fog törni, és folytatja a térfoglalását részben a magyar, részben az európai politikában? Nem hogy nem marginális, sokkal inkább kulcsjelentőségű ennek a két-három mandátumnak a sorsa.

De mégsincs nagy, közös lista…

Szorgalmaztam a szélesebb körű együttműködést, tárgyaltam a pártokkal, és elég hamar világossá vált, mennyire eltérő stratégiák határozzák meg a pártok mozgásait az EP-választáson. Én ezt szomorúan tudomásul vettem, de megint csak azt tudom erre mondani, amit a listahelyről mondtam, hogy ez egy olyan adottság, amin lehet szomorkodni, lehet rágódni a folyamaton, de ez a döntés született, és szerintem ettől kezdve az a feladat, hogy ebben a struktúrában minden párt a maximumot hozza ki ebből a helyzetből. Innen minden pártnak az a feladata, hogy a saját politikai terében érje el a lehető legjobb eredményt, mobilizálják a választóikat, vigyék el őket a lehető legnagyobb arányban a szavazófülkékbe, és akkor ebben a struktúrában próbáljuk meg a lehető legjobb választási eredményt elérni.

Mit várnak?

Számomra egyértelmű cél, hogy az MSZP-Párbeszéd szerezzen legalább három mandátumot az EP-választáson, és tudjam folytatni a munkámat. De kicsit hátrébb lépve a személyes történettől: valójában a nagy cél az, hogy az ellenzék képes legyen gátat szabni a Fidesz előretörésének, ebben az értelemben nekem a többi ellenzéki párt nem rivális, ellenfél, hanem őszintén drukkolok annak, hogy mindenki a saját választói mobilizálásában a lehető legnagyobb sikereket érje el.

Például?

Legyen például a Momentumnak mandátuma. Ez reálisan elérhető, és a legrosszabb, ami történhet velünk, hogy a kisebb pártok 4 és fél százalékkal kiesnek.

A magyar választópolgárok alapvetően EU-pártiak, de az EU-s választásokon a részvétel mégis nagyon alacsony. Lehet ezen változtatni?

Mindenképpen nagyobb részvételre számítok a 2014-esnél. Részben azért, mert a Fidesz nagyon erősen mozgósít majd. Most az a taktika, hogy úgy csinálnak, mintha nem lenne kampány, az általános érdeklődést igyekeznek alacsonyan tartani. De az biztos, hogy nagyon erős lesz a Fidesz-szavazók részvételi aránya, a Fidesz mozgósítása alapvetően a Kubatov-listákon alapszik, a személyes, akár a választás napjára időzített fizikai mozgósításra van berendezkedve. Az ellenzéknek az a feladata, hogy mi is tegyünk meg mindent a magas részvétel érdekében. Én 40% feletti részvételt valószínűsítek május 26-án, és részben ezen is fog múlni az eredmény.

A konkrét mozgosításon túl nekünk igenis feladatunk van abban, hogy elmagyarázzuk, hogy mi is az az Európai Unió, hogyan működik, a magyar választók a szavazataikkal mit és hogyan befolyásolnak.

Az elmúlt öt évben is ezzel próbáltam foglalkozni, hogy láthatóvá tegyem az Európai Parlament, és az európai intézmények munkáját. Azt gondolom, hogy az elmúlt években, részben a politikai helyzet miatt – de szeretem azt gondolni, hogy nekem is volt benne szerepem -, jobban szem előtt van az EU, a Tanács, a Parlament, a Bizottság munkája, és talán az emberek gondolkodásának szervesebb részét képezik, mint akár öt évvel ezelőtt.

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar európai parlamenti politikusaként mennyire érzi azt, hogy az MSZP-Párbeszéd együttműködésben meg tudnak jelenni azok az értékek, elvek, amiket képvisel?

A közös lista a két párt által képviselt értékeket ötvöző politikai üzenetet jelent, és ez nagyon határozottan így van. Erről állapodtunk meg, amikor Tóth Bertalannal és Ujhelyi Istvánnal leültünk egyeztetni. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a Párbeszéd besorol az MSZP mögé, hanem ez két partner együttműködése, és a Párbeszéd meg tudja jeleníteni azokat a zöld-baloldali értékeket, amik alapján én is dolgoztam az elmúlt években. Kifejezetten az volt a megállapodás, hogy például szeretnénk, ha a klímaváltozás kérdése, környezetpolitika, Paks2 vagy éppen a korrupcióellenes fellépés, amiket a Párbeszéd, és én magam is képviseltem az elmúlt években, nagyon hangsúlyosan megjelennének a kampányban. Ehhez minden támogatást megkaptunk az MSZP vezetőségétől, és egyébként az MSZP által letett program és az általuk képviselt célok – például a szociális Európa megteremtése – is olyan cél, amivel maximálisan egyetértünk. Ebben egy irányba húz az MSZP és a Párbeszéd. Inkább abban van különbség, hogy ezen kérdések közül ki hova helyezi a hangsúlyt, de nincs lényegi tartalmi szembenállás, vagy ellentét a két fél között. Nyilván a klímaváltozásról, vagy Paks2-ről inkább én beszélek ebben a kampányban, mint mondjuk Tóth Bertalan, de ezt nem az MSZP ellenében, hanem velük egyetértésben teszem.

Ha értékelnie kellene a saját munkáját, mit mondana? Elégedett azzal, amit letett az asztalra?

Az ember soha nem lehet elégedett, pontosan tudja, hogy hol és mit lehetett volna még hozzátenni ehhez a dologhoz. Ezzel együtt sok olyan cél, amit kitűztem magam elé, amikor megválasztottak, elég jól teljesült. 2014 nyarán négy olyan stratégiai területet fogalmaztam meg magamnak, amivel foglalkozni szeretnék: energiapolitika, ezen belül is Paks2 ügye, környezetpolitika, korrupcióellenes fellépés és a szociális felzárkóztatás, elsősorban a roma kisebbségek helyzete. Ezen a négy területen értékelhető munkát lehetett elvégezni, ami az európai döntéshozatalban is nyomot hagyott.

Bár nyilván nem ezért csinálja az ember, de valamiféle visszajelzés az is, hogy például a környezetpolitikai területen végzett munkámért az elmúlt két évben három díjat is kaptam, különféle szervezetektől.

Célom volt megkérdőjelezni és szétzúzni azt a percepciót, hogy az EP-mandátum kivénhedt politikusok, vagy zűrös alakok elsüllyesztésére alkalmas pihentető medence, és bebizonyítani azt, hogy szakpolitikai területeken is elismerésre méltó munkát lehet letenni az asztalra. Vagyis megmutatni, hogy van eszköze és lehetősége a magyar EP-képviselőknek, hogy az európai döntéshozatalt, európai jogalkotást döntően befolyásolják. Másrészt egy EP-képviselőnek nem kell búcsút intenie a megválasztása másnapján, hogy aztán a következő kampányig ne is lássuk, legfeljebb a trágár Twitter-üzeneteit olvasgassuk, hanem folyamatosan jelen lehet a magyar választók előtt is.

Mire a legbüszkébb?

Nagyon nehéz erre válaszolni. Nagyon sok minden van, ami nekem személyesen sokat jelentett, de volt olyan téma is, amit 2014-ben ugyan nem tűztem ki célul, de aztán az élet sodra belekényszerített: például hogy a sajtószabadság kérdésével is foglalkozzak. Elindult tavaly tavasszal egy határokon átnyúló, tényfeltáró újságírást támogató uniós finanszírozási keret, amit úgy néz ki, hogy a következő, hároméves időszakra is meg tudtunk hosszabbítani, és jelen állás szerint 2020 után EU-s költségvetési sorként állandó költségvetési tételként meg fog jelenni. Ez szerintem egy nagyon komoly dolog. Ugyanígy személyes sikerként értékelem például a közérdekű bejelentők védelmét célzó európai irányelvet, amiről, amikor elkezdtem kampányolni mellette, senki nem hitte, hogy végig lehet vinni. Akkor csak a kritikákat kaptuk, idén viszont az Európai Parlament a választások előtti egyik utolsó döntésével jóváhagyta a Bizottságnak a közérdekű bejelentőkre vonatkozó irányelv-tervezetét. Ezt tényleg a semmiből szorongattuk ki az európai intézményekből. Ugyanígy nagyon fontos számomra, hogy Soraya Post svéd roma képviselőnővel közös kezdeményezésünkre először 2015-ben megrendeztük a roma hetet az Európai Parlamentben, ami mára stabil rendezvénysorozattá nőtte ki magát. És hát persze örülök akkor is, amikor korrupciós ügyekben sikerül eredményt elérni. Mondjuk amikor Elios-ügyben először az OLAF, aztán a Bizottság határozott lépéseket tett, abban azért volt szerepem, ahogy számos más korrupciós ügyben is.

Az egy dolog, hogy egyre több korrupciós ügyet látnak már az EU-ban is – de közben itthon nem történik semmi.

Nyilván a NER működésének lényege, hogy a korrupció üldözésére hivatott magyar intézmények és hatóságok, beleértve az ügyészséget, nem végzik el a munkájukat. Ez nem egy marginális, sajnálatos esemény, hanem az Orbán-rezsim alapja. Többek között ezért állunk szemben vele. Én örülök annak, hogy eljutottunk oda, hogy ma már ezt az európai intézmények is látják. Amikor 2014-ben kikerültem, és ezt elkezdtem magyarázni mondjuk az Európai Parlament költségvetést ellenőrző bizottságában, akkor vállvonogatás volt a válasz, hogy hát korrupció van mindenhol, ez egy olyan ár, amit meg kell fizetni, de a kohéziós politika kielégítően működik, nincs rendszerszintű baj. Mostanra intenzíven zajlik a 2020 utáni költségvetés szabályainak átalakítása, mert azt látják, hogy olyan rendszerszintű tolvajlás folyik például Magyarországon, ami aláássa az uniós intézményrendszerek elfogadottságát a nyugat-európai adófizetők szemében. Abban mindenképpen egy nagyon komoly előrelépést látok, hogy a sokszor valóban kissé lassan reagáló európai intézmények, a maguk időnként nehézkes módján, de igenis felismerték a problémát. Ebben volt nekem is szerepem, és ráadásul meg is születnek azok a szabályok, amik tényleg hatékony eszközöket tudnak az európai intézmények kezébe tenni, hogy fellépjenek a korrupcióval szemben.

Mennyire tölti be az EU ma azt a funkciót, amire eredetileg hivatott lenne, ha azt látjuk, hogy például a magyar helyzettel nem tud mit kezdeni?

Nagyon sajnálom, hogy Magyarországon tényleg van egy olyan felfogás az EU-val kapcsolatban, hogy az egy ilyen néha rugdosó fejős tehén, mert az Európai Unió nem az. Az EU célja lényegében egy széleskörű európai együttműködésnek a megteremtése, ami alapvető jogokon és közös értékeken nyugszik. A Fidesz tételesen ellene van azoknak az alapjogoknak és alapértékeknek, amelyeken az Európai Unió nyugszik. Magyarország számára ugyanakkor szerintem a kohéziós pénz az uniós tagságon belül messze nem a legfontosabb hozzájárulás az ország történelmi léptékű fejlődése szempontjából. Még csak nem is feltétlenül az egységes piachoz tartozás az, hanem éppen, hogy Magyarország egy olyan értékközösség tagja, amely a demokrácia, az emberi jogok, a szolidaritás és a tolerancia elvén nyugszik. Ezért különösen fájdalmas, hogy a magyar kormány éppen az európai együttműködés ezen részeit opponálja határozottan.

Az emberek többségének mégis elsősorban a pénzosztás jut először eszébe, ha az EU-ról van szó.

Nagyon szeretném, ha a magyar társadalom fejében világossá válna, hogy az uniós tagság elsősorban nem a pénzekről szól. A pénz fontos lehet persze, de csak akkor, ha azt megfelelő módon használjuk fel. Az uniós források valójában nem a magyar versenyképesség, vagy a társadalmi felzárkózás céljait szolgálják ma, hanem értelmetlen beruházásokra mennek el, elszórják felesleges díszburkolatra, és a fideszes oligarchák feltőkésítésére.

Ebben a formában ezek az uniós pénzek több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.

Éppen ezért a rendelkezésre álló uniós források nem tekinthetők a magyar uniós tagság céljának. A pénz akkor jó Magyarországnak, ha megfelelően hasznosul, és hozzájárul azokhoz a folyamatokhoz, amelyek révén Magyarország tényleg az európai integráció büszke, hatékony és integráns része tud lenni. Határozottan ellenzem, hogy pusztán egy gazdasági előnyökre redukált viszonynak lássuk az EU-s tagságunkat.

De azért én azt látom, hogy a magyar társadalom az uniós pénzeken túl mást is lát az EU-ban, vagy legalábbis a társadalom egy része, akik az európai orientáció pártján állnak, szemben a keleti diktatórikus rezsimekkel. A Fidesz szavazóinak is jelentős része választja inkább az európai orientációt. Az érzés az, hogy Magyarország helye Európában van, azok között a társadalmi és politikai értékek között, amelyeket az unió képvisel. Bízom abban, hogy ezt az orientációt és irányultságot középtávon is meg tudjuk őrizni, és gátat tudunk szabni annak a kísérletnek, hogy Magyarországot kisodorják ebből a politikai együttműködésből, és Európa perifériájára helyezzék, ahol az európai integráció és Oroszország közötti mocsárban kéne boldogulni.

Mennyire reális ez a veszély?

Az, hogy Magyarország kilépjen az EU-ból, nem valós veszély. Részben, mert Orbánék ugyan csak a fejős tehenet látják az EU-ban, de számukra éppen az uniós erőforrások rossz felhasználása az egyik legfontosabb politikai program. Az, hogy ellopják az uniós pénzeket, alapját képezi a Fidesz politikájának, mint azt Lánczi András szíves közléséből tudjuk. Ráadásul a Brexit-végjáték után – vagy hol is tartunk most éppen -, nehéz igazán őszintén amellett érvelni, hogy egy effajta történetbe bele kellene kezdenie egy tagállamnak. Még akkor sem, ha időről időre felmerül, hogy ha csökkentik vagy megvonják az uniós forrásokat, akkor az újraértékelheti Orbán hozzáállását az Unióhoz.

Miközben ezek a pénzek lényegi részét képezik a Fidesz uniós politikájának, azért azt is látni kell, hogy például Magyarország Oroszország vagy Kína számára csak addig érdekes, amíg uniós tag.

Valójában azok a megbízások, amiket Orbán teljesít az Európai Unióban, nem teljesíthetők az uniós tagság nélkül, tehát még azok is, akik báboznak Orbánnal, amellett fognak érvelni, hogy maradjon az Unióban. Szerintem Orbánt mind a pénz, mind a tervek, mind pedig a megbízások az Unióban maradásra fogja ösztökélni.

Akkor mind megnyugodhatunk?

Az igazi kockázat nem a kilépés, hanem az, hogy ha Európa azt tapasztalja – és most már elég világos jelei vannak ennek -, hogy a magyar kormány szisztematikusan vétóz minden közös európai kísérletet a szorosabb együttműködésre vagy a közös cselekvésre, elindulhat egy olyan folyamat, ahol az Unión belül azok a tagországok, akik nyitottak az együttműködésre, szorosabbra fűzik a viszonyt, és létrejön a sokat emlegetett többsebességes Európa, amiben Magyarország óhatatlanul a perifériára szorul. Ez, még akkor is, ha részesei maradunk az egységes piacnak, még ha jönnek is az uniós források, óriási veszteség lenne.

Mennyire hozhat nehéz helyzetbe minket, ha a Fidesz valóban elhagyja a Néppártot, és egy szélsőjobbos frakcióba talál új otthonra?

Nagyon. Nem becsülöm le azt az érdekérvényesítő képességet, amivel az elmúlt években a magyar kormány rendelkezett a Néppárt fajsúlyos szereplőjeként. A Fidesz ezt a befolyást első sorban a saját pártpolitikai érdekeit nézve használta fel, tehát elvesztegették az ebből fakadó lehetőségek döntő többségét. De bizonyos pontokon ez mégiscsak azt jelentette, hogy az aktuális magyar kormány fontos szereplőként ott tudott ülni a tárgyalóasztalnál, és ugyan rendkívül ritkán, de akár a napi fideszes, Habony-féle politikai célokon túl valódi magyar érdekek érvényesítésével is megpróbálkozhatott. Ha Orbánék végleg az európai szélsőjobbon rekednek, ami ráadásul egy rendkívül megosztott, és várhatóan a következő parlamentben is több részre szakadt, és egymással is veszekedő csoportocskákat fog jelenteni, és ezek valamelyikében kisebb partnerként, Salvini vagy Marie Le-Pen segédcsapataként vitézkedik a magyar kormányfő, azzal elveszítjük azt a politikai védelmet, amit a Néppárt eddig adott a Fidesz ámokfutásához, de egyben azt is, hogy magyar érdekeket képviselni tudják. Ez a feladat onnantól végképp ránk, ellenzéki képviselőkre marad, nekünk kell felemelnünk a szavunkat az ország érdekében, megmutatva azt is, hogy Magyarországnak van egy másik, a kormánytól különböző, európai arca is, amelyik konstruktívan részt tud venni Európa jövőjének formálásában.

Beszélgettünk Vágó Gáborral, az LMP EP-listavezetőjével is, Rónai Sándorral, a Demokratikus Koalíció szóvivőjével és EP-képviselőjelöltjével készült interjúnk itt olvasható, és Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjelöltjével is interjúztunk.

Kiemelt kép: Jávor Benedek
Olvass tovább!