Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Google után a hardvergyártók is bojkottálják a Huaweit

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Google után további négy nagy amerikai hardvergyártó cég is csatlakozott a kínai mobilgyártó cég, a Huawei bojkottjához. A bojkott azután indult el, hogy az amerikai kormányzat reagált azokra a felszínre került információra, amelyek szerint a népszerű kínai okostelefonmárka olyan hardveres „hátsó ajtókat” (backdoor) épített be készülékeibe, amelyek a kínai titkosszolgálat felé továbbítják a felhasználók adatait.

A Bloomberg mostani értesülései szerint a Qualcomm és az Intel bojkottja azt jelenti, hogy a Huaweinek mostantól nem szállítanak processzorokat és a telefonok alapműködését végző chipseteket sem, ezekből a kínaiaknak azonban 3-4 hónapnyi felhalmozott készletük máris lehet, kérdéses azonban, hogy ezek felhasználása után mi lesz a folytatás.

A Huawei a délután folyamán reagált is a fejleményekre. A South China Morning Postnak úgy nyilatkoztak, felkészültek a Google és az Android platform elvesztésére, és erre az esetre saját operációs rendszert is fejlesztettek, amelyet most, az értesülések hatására fedtek fel a nyilvánosság előtt.

Amennyiben erre végleg rászorulnának a bojkott miatt, a cég vezetői szerint a rendszer-átállást igen rövid idő alatt, vészforgatókönyv szerint végre is tudnák hajtani.

Korábban reagált már az amerikai kormányzat felhívására a Google is, amely kizárta a gyártót a Google által üzemeltetett Android platform rendszerfrissítéseiről, sőt a Google Play applikációs áruház használatáról is.

A Huawei-jel kapcsolatos washingtoni és londoni aggályok február  vége óta jelentkeztek, 2018 közepe óta számos nyugati ország jelezte, hogy a Kínai Néphadsereg volt tábornoka, Ren Cseng-fej által alapított technológiai cég termékeinek szélessávú tecnológiája és hardverkészlete nem minden szempontból biztonságos, és több eszközzel be lehet kötve a kínai titkosszolgálatokhoz.

Tavaly augusztus 23-án Ausztrália kormánya jelentette be, hogy az aggályok miatt a Huawei és egy másik kínai mobilgyártó, a ZTE termékeit kizárja az ország 5G-hálózatának fejlesztéséből. Őket november 28-án Új-Zéland hasonló döntése követte.

A bomba azután akkor robbant, amikor 2018 december 7-én Kanadában őrizetbe vették Meng Van-csu-t a Huawei gazdasági főigazgatóját, mint később kiderült őt az Egyesült Államokban hivatalosan az Irán elleni szankciók megszegésével vádolták, ugyanakkor azonnal felmerült, ügyének köze lehet a kínai kormány mobilcégeken keresztüli manipulációihoz is.

Január 12-ére már Nagy-Britannia is bejelentette, nem alkalmazzák majd a Huawei eszközeit az ország vészjelzéses rendszerében, majd 2019 január 12-én Lengyelországból kiutasították a cég egyik munkatárság Vang Vej-csinget, akit kémkedéssel vádoltak. A Huawei igazgatósága a vádakat elismerte, de azt állította, Vej-csing saját szakállára dolgozott és a cég nem tudott titkosszolgálati tevékenységéről.

Az Egyesült Államok kormánya korábban március elején már megerősítette, kereskedelmi titkok ellopásának gyanújával nyomoz az FBI a Huawei észak-amerikai tevékenységével kapcsolatban. A botrány azután mérgesedett el igazán, hogy Donald J. Trump elnök Kína-ellenes amerikai kereskedelmi szankciókat is bejelentette, ezzel kereskedelmi háborúvá szélesítve Washington és Peking addigi nézeteltéréseit. Meng Van-csu, akit ugyancsak március elején a kanadaiak végül kiadtak az amerikaiaknak, bejelenetette, vádat emel az ellene szerinte jogellenesen alkalmazott kényszerítő eszközök alkalmazása miatt.

A Wall Street Journalban időközben pedig Ren Cseng-fej cégalapító is élesen tagadta, hogy a kínai kormány valaha is kért volna tőlük adatszolgáltatást. Ezt a cég azóta egész oldalas hirdetésben is bizonygatta az amerikai napilapban.

Eddig Ausztrálián, Új-Zélandon, Kanadán, az Egyesült Királyságon és az Egyesült Államokon kívül más még nem zárta ki a Huaweit vagy más kínai mobilgyártókat az egyre előrehaladottabb 5G-hálózatfejlesztésekből, sőt, Németország vezetői korábban úgy nyilatkoztak, ez nem is lenne túl jó ötlet. Most azonban egyes hírek szerint ők is mérlegelik ezzel kapcsolatos álláspontjukat.

(444.hu, Bloomberg, BBC)