Azt mondja Gulyás Gergely, hogy önzés az azonos nemű párok gyerekvállalása, mert így nem lesz apja és anyja a gyereknek, Kövér László pedig arról beszél, „a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni.”

Akkor beszéljünk egy kicsit az önzésről. Önzés-e megadni mindent annak, akit a gyerekünknek tartunk? Önzés-e felkelni hajnali 3-kor a kisbabához, még ha nem is a vér szerinti gyerekünk? Önzés-e aggódni, átérezni a fájdalmat? Önzés-e kuporgatni, hogy neki már legyen valamije? Vagy önzés-e egyáltalán az, ha azt kívánjuk, átadhassuk a tudásunk, szeretetünk valaki másnak?

Nem tudom, milyen fogalmai vannak Gulyásnak és Kövérnek az önzésről, az önmegvalósításról, a kiteljesedésről, de ezek egyikét se mondanám káros fogalomnak, ha a gyerekvállalásról van szó. Mert a gyerekvállalás végül is arról szól, hogy felelősséget vállalok. És ez a felelősségvállalás akkor is megvan, ha valakinek a nem vér szerinti gyerekéről van szó. A döntés ezzel a felelősségvállalással születik (és most ne beszéljünk arról, hogy ez a felelősségvállalás nincs meg mindig, hiszen a heteró pároknál sincs meg).

Hogy nem biztos, hogy ezt a felelősséget egy adott pár be tudja teljesíteni? Ez lehet igaz, de ez is független attól, hogy egy pár heteró vagy sem.

Az anya vagy apa hiánya mellett annyi minden, pénz, tudás, lehetőség határozza meg, hogy jó lesz-e a gyereknek, mégse tiltjuk a szegények, a butábbak vagy a kevesebb lehetőséggel rendelkezők örökbefogadását.

De térjünk vissza az önzéshez, hiszen ezekben a nyilatkozatokban tényleg van önzés, de leginkább gőg.

Kétgyerekes apaként ugyanis nagyobb önzést nem tudok elképzelni, minthogy megtagadjuk ennek a felelősségvállalásnak a lehetőségét valakitől, aki élni akar vele. És nem csak kétgyerekes apaként nem tudom ezt elképzelni, hanem a közösségünk aktív tagjaként sem. Kinek jó az, ha emberek nem nevelhetnek gyereket, akik felkészültek erre, vélhetően jól csinálnák, és szeretnék (ugye a gyámügyi rendszer most is próbálja kiszűrni a rossz nevelőszülőket)?

Miért fontosabb egy ideológiai bigottság, mint az, hogy a közösségünk minél több gyerekének legyen esélye egy jobb életre? Mert ez csupán ideológiai bigottság, amikor nem a közösség érdekeit nézzük, hanem racionális indok és érv nélkül kijelentjük valamiről, hogy az nem lesz jó.

Vagy ha legalább látnám azt, hogy ez miért sért valakit? Hogy mitől lesz rosszabb valakinek, ha a szomszédja, aki buzi, gyereket nevel? Nem az az önzőség, ha a saját ideológiai bigottságunkból megtiltunk valakinek valamit, amiben mi is örömünket leljük, és amire nem tudunk választ adni, miért kell ezt tiltani?