Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A tiltás ellenére is vonul a Mi Hazánk, utána pedig hivatalosan is létrehozza a Magyar Gárda örökösét

Ez a cikk több mint 5 éves.

Hivatalosan nem lesz a Magyar Gárda jogutódja, de annak „de eszmeiségét és szellemiségét” viszi tovább a Nemzeti Légió nevű, új „hagyományőrző szervezet”, amelynek létrehozását kedden jelentette be sajtótájékoztatón, terepszínű egyneruhások gyűrűjében Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.


A párt első embere azt is elmondta, az egyesületi bejegyzés alatt álló szervezet „alapvető missziója a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása, illetve katasztrófahelyzetekben, például árvíz idején az élet- és vagyonvédelem”.  A Légió Toroczkai elmondása szerint azt is feladatának tekinti, hogy támogassák „azon magyar emberek ezreit, akiket jogtalanul kilakoltatnak.”

Toroczkai szerint azért aktuális éppen most a szervezet megalapítása, mert száz éve Szegeden alakult meg a Nemzeti Hadsereg, amely Horthy Miklós vezetésével „megtisztította az országot a kommunistáktól”, emiatt pedig június elsején szintén Szegeden fog hivatalosan megalakulni a Légió is.

Budapest, 2019. május 14.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke (k) bemutatja a párt az új honvédelmi, hagyományõrzõ szervezetét, a Nemzeti Légiót a párt József körúti irodájában 2019. május 14-én. Mellette Födelmesi László, a Nemzeti Légió vezetõje (j) és Dorogi György, a Nemzeti Légió ötletgazdája (b).
MTI/Mónus Márton

A pártelnök azt is említette, „van olyan cigány párt, amelyik cigány tartományt akar leválasztani Magyarországról és olyan település, Törökszentmiklós, ahol cigány klán tartja rettegésben a helybelieket” – mondta.

Az Opre Roma párt estéről, amelyre Toroczkai utalt, itt írt részletesebben vendégszerzőnk.

Ami Törökszentmiklóst illeti, mi is beszámoltunk arról nemrég, hogy a szélsőjobboldali párt szombaton jelentette be a rendőrségnek, hogy vonulást szeretne tartani a településen május 21-én, melynek célját úgy határozták meg, hogy az „Tiltakozás a bűnözés ellen.” A rendezvényt azonban nem engedélyezte a rendőrség, az okokról itt írtunk bővebben. Toroczkai László arra is kitért – illetve Facebook-posztban is megerősítette – a keddi sajtótájékoztatón, hogy a rendőrségi tiltás ellenére mindenképpen megtartják a meghirdetett, a Betyársereggel közös erődemonstrációjukat.

 

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton