Közeleg az európai parlamenti választás, ezért magától értetődő, hogy a Mi Hazánk Mozgalom is saját érdekei szerint próbálja terelgetni a közbeszédet, ideológiájukat is világossá téve. A szélsőjobboldal legszélsőségesebb szakadárjairól lévén szó, az sem másodlagos, hogy megosztó indulatokat keltsenek. A kormány – és újabban az ellenzék egy része is – feladja a leckét, még a nemzeti radikális pártnak is, ha a feszültségkeltés és a társadalom megosztása című versenyszámokban kell kitűnni. A romák ellen való nyílt és leplezetlen uszítást azonban a Mi Hazánk Mozgalom, úgy tűnik, megkapta, mint egy kiváltságlevelet, és él is ezzel a lehetőségével.

Nehéz a semmiből teremteni, tartja a mondás, de nem állja meg a helyét, ha Toroczkai László pártelnök hisztériakeltéseit vesszük alapul. Gondoljunk csak arra, hogy két évvel ezelőtt polgármesterként helyi rendelettel kívánta betiltani a muszlim vallás gyakorlását a 3800 főt számláló Ásotthalmon. A Csongrád megyei kistelepülést nem lakja számottevő muszlim közösség, az indulatkeltés ennek ellenére (vagy éppen ezért) olyan jól sikerült, hogy még a BBC-t is sikerült bevonni a játékba.

A múlt hét végén az MTI tálalta hírként, hogy Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnökének feljelentése nyomán államellenes bűncselekmény gyanúja miatt nyomoznak az Opre Roma párt ellen, a párt ugyanis Magyarország négy északkeleti megyéjéből (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg) egy autonóm roma tartományt hozna létre.

Toroczkai tett róla, hogy sajtótájékoztatója a kívánt hatást váltsa ki,

kellő komolysággal állapította meg, hogy bizony Magyarország alkotmányos rendje elleni szervezkedés zajlik, és nem kisebb veszély leselkedik hazánkra, mint egy újabb Trianon elszenvedése.

Az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt elnöke, Kamarás István valóban beszél roma autonómiáról, már idestova két éve. Viszont egy-két jól irányított kattintásból világossá válik, hogy Kamarás István, aki történetesen egy magyar cigány férfi, egyszemélyes politikai show-t visz. Nem élvezi a roma közösség széles támogatását, de még apró politikai mozgalomról sem beszélhetünk: pártja hivatalos közösségi oldalaira feltöltött videóin is túlnyomó részt egyedül szerepel.

Kamarás István neve elsősorban szelsőjobboldali körökben ismert: a Jobbik alapító tagja volt, később azonban elhagyta a pártot, lépését a közösségben uralkodó rasszizmussal indokolta. A férfi Vona Gábort személyes jóbarátjának tartja, a nemzeti radikális politikusból jószolgálati vloggerré avanzsált Vona Gábor annak a kerekasztal beszélgetésnek is vendége volt, amit Kamarás István szervezett márciusban Albertirsán az autonómia kérdéséről.

A Jobbik volt pártelnöke nem támogatja Kamarás István autonómiára irányuló elképzeléseit, viszont mindennél beszédesebb, hogy a nemzeti radikális mozgalom nyugdíjazott ikonja az ő személyében látja azt a partnert, akivel a roma közösséget érintő kérdéseket egy asztalnál kívánja megvitatni.

A felvételen amúgy látszik, hogy az esemény iránt érdeklődők száma nem haladta meg a tíz főt, ahogy Kamarás YouTube-csatornájának néhány száz fős megtekintéseit látva is egyértelmű: Kamarás nem fajsúlyos szereplője a roma közéletnek.

A Magyarországot megcsonkító cigány országgal kapcsolatos gondolatok azáltal kapnak súlyt, hogy Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti listájának vezetője beszél róluk, erről pedig az MTI és a radikális jobboldali állami- és Fidesz-média lelkesen beszámol: az állami tévé még stúdióinterjút is készített az elnökkel.

Ezáltal nem csak félelmetesebbnek, de valóságosabbnak is tűnik Cigányország fantáziája.

Kamarás Istvánnak azért kell autonómiáról és „roma népességrobbanásról” beszélnie, mert ettől lesz a többségi jobboldali politikai szereplők szemében legitim, ezek a témák tulajdonképpen az ő beszédeik tárgyai, és nem a mienk. Újfent arról van tehát szó, hogy bár látszólag a kérdés a romákról szól, nekünk romáknak ehhez semmi közünk nincs az ég egy adta világon: ez az etnicista képzelet roma ábrázolása.

Gyakran visszatérő eleme ez minden szélsőjobboldali propagandának, ami etnikai vagy nemzeti kisebbségi csoportok ellen irányul. A szélsőjobbos képzelet szerint a cigányok nem részei a magyarságnak, csak esetleges és idegen szomszédok. Ebben a gondolatvilágban ráadásul fontos szerepet játszik, hogy bizony fordulhat a kocka, és a többség kényszerülhet kisebbségi léthelyzetbe. Az az elképzelés, hogy maguk „a cigányok” vágynak területi autonómiára, egyszerre erősíti meg azt az egyébként abszurd elgondolást, hogy a „cigány” és a „magyar” két idegen csoportot, nem pedig részt és egészt jelöl.

A Kamarás-féle autonómia lehetősége egyszerre fejezi ki a végső rasszista vágyat: a cigányoktól való megszabadulást, és tölti el az ábrándozót félelemmel a nemzetre és az állam egységére veszélyes kisebbségtől.

Kamarás István egy minden kétséget kizáróan túltengő politikai ambícióval rendelkező személy, amivel nincs is semmi gond. Sokatmondó, hogy interjúiban szívesen utal arra, hogy amíg az autonómia szó nem hagyta el a száját, senki rá sem hederített. Ez a szomorú tény azonban nem hatalmazza fel arra, hogy személyében tálcán kínálja a romák ellen uszító radikális politikai szereplőknek a minden áron elhárítandó veszély forrását.

Mert mi is történik itt? Egy marginális közéleti szereplő már több éve szorgalmazza a roma autonómiáról való tanácskozást, csakhogy a roma közösségben nem talált számottevő támogatásra sem egyénileg, sem szervezeti szinten. A szélsőjobboldal találta egyedül perverz módon érdekesnek a témát, így Kamarásnak platformot biztosítottak arra, hogy ütköztesse álláspontját az övékkel, ami azt eredményezte, hogy az önjelölt roma vezető úgy építhette fel ötletét, mintha az a roma közösségben támogatásra találna.

Majd később, amikor a Jobbik szakadásával létrejön egy formáció, amelynek nem célja a rasszista indulatok moderálása, a radikális szakadárok előrántják Kamarás Istvánt, és rajta keresztül az összmagyar roma közösségen verik el a port. Ehhez asszisztált az MTI, amikor hírértékűnek találta Toroczkai feljelentését, és ehhez asszisztál minden, a hírt tovább habosító média. Egy újabb botrányhoz, amit közösségünk nyakába lehet varrni.

A területi autonómia kérdése súlyos félreértéseket erősít, veszélyes indulatokat gerjeszt a magyarországi romák ellen, és olyan mederbe tereli a párbeszédet, amiből nehéz valós problémákra reflektálni. Ráadásul mi, magyarországi romák passzív figyelői vagyunk csupán ennek a diskurzusnak, ami a fejünk fölött zajlik egy szélsőjobboldali párt és egy magát roma vezetőnek kikiáltó ember között.

Ami ebben a legdühítőbb, hogy amikor a romák valós és politikai döntésekkel orvosolható problémáiról van szó – oktatásról, lakhatásról, munkavállalásról, egészségügyhöz való hozzáférésről, akkor a politikai elit a füle botját sem mozdítja.

Viszont ha előkerül egy roma származású figura, aki megerősít népszerű, de hamis elképzeléseket, akkor a média szinte teljes arzenálja hangot és teret biztosít a számára.

Ezt a jelenséget évtizedek óta figyelhetjük. Legyen szó jobboldal által felölelt narratívákról, lásd Forgács István romaügyi szakértőt, aki előszeretettel beszél a romák felelősségéről a társadalmi lemaradásban, vagy a liberális közéletben népszerű roma vezető, Bogdán László cserdi polgármesterről, aki a romákat végre jól megdolgoztatja a földeken.

A helyzet az, hogy az Opre Roma és a szélsőjobboldal elképzeléseivel szemben a romák szerves részei a magyar társadalomnak, közös történelmünkből adódóan az ország minden részén jelen vagyunk, és azt szeretnénk, ha politikai képviseletünket mi magunk, és nem a szélsőjobboldal alakítaná, a politikai érdeke szerint.

A mindenféle következetességet nélkülöző, önálló roma tartományról szóló diskurzus bedobása a közbeszédbe kizárólag a nemzeti radikális párt érdeke, ugyanis erősíti azt a hamis narratívát, hogy a roma közösség egy idegen elem, ami akár le is választható az országról. Nem beszélve arról, hogy kitűnő alkalmat biztosít arra, hogy sóvárgott militáns elképzeléseinek – ha csak a szavakkal is – de alapot szolgáltasson.

A Mi Hazánk elnöke arra is ígéretet tett, hogy amennyiben sikerrel veszik az európai választásokat, szeretnének a roma kérdéssel európai szinteken foglalkozni. Toroczkainak azt tudjuk javasolni, hogy egyszer az életben próbálja ki a politizálást a roma, az LMBTQ emberek és a menekültek elleni uszítás nélkül is.

Kamarás Istvánnak pedig, aki az Opre Roma párt elnökeként szívesebben keresi a szélsőjobboldali politikusok figyelmét és társaságát, mint a romákét, talán ezt mondanánk: rendben van, de akkor maradjon ez köztük, meccseljék le egymás között, annak érdekeben, hogy a többségi és roma emberek, akik együtt, békében és a társadalmi igazságosság által vezérelve képzelik el a közös jövőt ebben az országban, ne lássák ennek a mesterségesen kreált és értelmetlen vircsaftnak a kárát.