Május elsején lesz kereken 15 éve, hogy Magyarország hivatalosan is az Európai Unió tagállama lett, ebből az alkalomból a Policy Solutions felmérte, hogyan is vélekednek a magyar állampolgárok az Unióról, a benne eltöltött másfél évtizedünkről és az európai államok közösségének jövőjéről. Az 1000 fős reprezentatív mintát alapul vevő közvélemény-kutatás március 8 és 19 között készült.

A válaszadók többsége számára főként anyagi, gazdasági előnyöket jelent az Unió, és bár a társadalom egészében érezhető az Orbán-kormány EU-kritikus retorikájának hatása, az EU iránti elköteleződésünk mit sem változott.

A Policy Solutions kutatásából egy olyan társadalom képe rajzolódik ki, mely több tekintetben lázadozik „Brüsszel” ellen, a lázadás ténye nem írja felül sem az évszázados beidegződéseket, amelyek Nyugat-Európa „felsőbbrendűségét” hirdetik, illetve azokat a pragmatikus szempontokat sem, amelyek az uniós tagságunk vélt vagy valós gazdasági előnyeinek felismeréséből származik.

Egyszerre féltjük „nemzeti szuverenitásunk”, illetve tartjuk távolinak és bürokratikusnak az uniós döntéshozatalt, ugyanakkor vágyjuk az uniós intézmények oktató-nevelő / fegyelmező tekintetét.

Money, money, money

A korábbi, ugyanezt a témát feszegető felmérések eredményeihez hasonlóan a 15 év után Az Európai Unió és a magyar társadalom c. kiadvány is megállapítja: az EU általános megítélésében a társadalom elsöprő többségének véleménye pozitív. A társadalom 65 százaléka pozitív véleménnyel van az Unióról (szemben a 25 százaléknyi negatív véleménnyel és 10 százaléknyi válaszmegtagadóval), 75 százaléka ítéli meg pozitívan az ország szempontjából a tagságunk első 15 évét, és ha újra szavaznia kellene tagságunkról, akkor 65 százalék szavazna az uniós tagság mellett, és csupán 19 ellene, 11 százalék pedig nem menne el. Összehasonlításképp: a tagságról tartott 2003 áprilisi népszavazáson 45,62 százalékos részvételi arány mellett a szavazók 83,76 százaléka voksolt igennel Magyarország uniós csatlakozására.

Ebben a három kérdésben egyébként politikai szimpátiákon felülemelkedő konszenzus is kirajzolódik: az összes politikai párt szavazói és a bizonytalanok között is többségben vannak azok, akik pozitívan értékelik az Uniót. Nem meglepő módon a Fidesz szavazói a legkevésbé lelkesek, de még közülük is 52 százalék van pozitív véleménnyel az EU-ról, 71 százalék gondolja, hogy az elmúlt 15 év előnyös volt Magyarország számára, és 54 százalékuk most vasárnap is a csatlakozás mellett tenné le a garast.

De mit is jelent valójában az EU a magyarok szemében?

A megkérdezetteknek lehetőségük volt elmondani, mi az a három dolog, ami elsőként az eszükbe jut az Unióról. A legtöbb említést (16,1%) az uniós támogatások és a gazdasági fejlődés kapta, második helyen (12,4%) a migráció, harmadik helyen (11,6%) pedig a közösség fogalma végzett. Őket Schengen, a külföldi munkavállalás követi, majd az általánosan megfogalmazott negatív vélemények következtek.

Hasonló eredményekkel találkozhattunk akkor, amikor kimondottan a tagságunk előnyeire kérdeztek rá a felmérést végzők. A legtöbb említést (50,8%) itt is a gazdasági fejlődés / uniós támogatások kettőse kapta, ettől jelentősen lemaradva a schengeni övezet (15,5%) és külföldi munkavállalás (14,4%) következett.

A gazdasági dimenzió ilyen túlsúlya nem meglepő annak fényében, hogy a válaszadók 58 százaléka szerint hazánk több pénzt kapott Brüsszelből, mint amennyit befizetett, 20 százalékuk szerint a be- és kifizetések nagyjából egyenlő nagyságúak, és csupán 9 százalék gondolja úgy, hogy kevesebbet kapunk, mint amennyit befizetünk. Pártpreferenciák szerint itt is a Fidesz választói maradtak átlagon alól, hisz csupán 46 százalékuk értett egyet azzal, hogy nettó haszonélvezői lennénk az uniós költségvetésnek – igaz, még a fideszesek között is ez az álláspont örvendhet relatív többségnek.

A megkérdezettek 70 százaléka meg van győződve arról, az uniós tagság hozzájárult a gazdasági fejlődésünkhöz, 71 százalék szerint új munkalehetőségeket teremtett az országban, és 58 százalék szerint nőtt a nyugati termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférésünk is. Relatív többség gondolja, hogy az EU-nak köszönhetően javult a magyar nagyvállalatok helyzete (43%), az általános életszínvonal (42%) és a magyar úthálózat (39%) is. Többen vannak azonban azok, akik szerint a magyar kisvállalkozások helyzete változatlan maradt (35%) és akik szerint a környezet állapotában sem hozott jelentős változást (43%).

Ebbe a tendenciába illeszkedik az is, hogy 57 százalékos támogatottságot élvez a közös európai pénznem bevezetése, szemben a válaszadók 34 százalékának ellenkezésével.

Ennél a kérdésnél a Fidesz-szavazók sem maradnak el jelentősen az átlagtól, 53 százalék támogatja az euro bevezetését. A legszkeptikusabbnak ezügyben az LMP támogatói, 51-48% arányban utasítják el a közös uniós valutát. Hasonlóan megosztottak a Momentum szavazói is, igaz közülük 49 százaléknyian vannak a bevezetés mellett, és 46 százalékot tesz ki az ellenzők csoportja.

77 százalék támogatná az uniós szinten meghatározott minimálbér gondolatát is, az MSZP, a Jobbik és a DK szavazói karolják fel leginkább ezt az ötletet, feltehetően nem függetlenül attól, hogy mindhárom párt programjában között szerepel ezzel rokonítható szakpolitikai javaslat (európai minimálbér, bérunió). Az LMP szavazói lógnak ki leginkább a sorból, közöttük csak 56 százalékot tesz ki a támogatók aránya, és a Momentum táborából is arányaiban többen ellenzik a javaslatot, mint a teljes társadalom átlaga körül mozgó fideszesek.

A gazdasági kérdések a jövőbeli irányok meghatározásánál is fontos szerepet kaptak, legtöbben úgy vélik az Európai Uniónak a jövőben (is) a gazdasági fejlődés (43%) és a polgárok életszínvonalának növelését kellene (35%) képviselnie.

Migráns, migráns, migráns

Mindezekkel együtt azonban vannak olyan kérdések, amelyekben sokkal kisebb mértékű egyetértés van, mint gazdasági vonalon, a megkérdezettek pedig az EU több negatív vonatkozását is kiemelték – nem ritkán a kormányzat EU-kritikus kijelentéseit visszhangozva.

Az előnyökhöz hasonlóan a megkérdezettek számára lehetőség nyílt arra is, hogy szabadon megjelöljenek három olyan dolgot, amely szerintük a hátrányként jelenik meg uniós tagságunkban. Első helyre 31,7 százalékos említettséggel a migráció kérdése került, 25,5 százaléknyi említéssel pedig ezt a szuverenitás elvesztése követte. Jelentősebb csoportot tesz még ki a gazdasági hátrányok (14,8%) és az egyenlőtlenségek (4,5%) említése is.

A kutatás készítői azonban azt is kiemelik, hogy a hátrányok számbavétele során sokkal kevesebb válasz érkezett, mint amikor azt kérdezték a válaszadóktól, hogy előnyöket soroljanak fel.

A migráció kérdésében újfent meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormányzati retorika szinte teljes egészében győzedelmeskedett – függetlenül attól, hogy alapvetéseit tekintve az uniós migrációs politika is a határok megerősítésére, illetve a migráció „Európa Erődön” kívül tartására összpontosít, ahogyan azt a Fidesz is szorgalmazza.

A válaszadók 65 százaléka értett egyet azzal az állítással, miszerint az Unió Magyarországra akarja kényszeríteni, hogy bevándorlókat fogadjon be.

Ez az álláspont uralkodik az összes politikai alkategória, tehát az ellenzéki szimpatizánsok és a bizonytalanok körében is. A legkiegyensúlyozottabb a DK támogatóinak megoszlása, de 51-47 arányban közöttük is kormány álláspontját osztók kerekedtek felül.

Ugyancsak egy euroszkeptikus sláger győzedelmeskedik az EU intézményeinek megítélésekor is, bár a pro és kontra vélemények itt jelenősebben megosztottak, mint a migráció kérdésében. 54 százalék van azon a véleményen, hogy az Unió egy túlzottan bürokratikus szerveződés, amely nem veszi figyelembe az emberek akaratát. A Fidesz, a DK és a bizonytalanok táborában vannak többségben azok, akik így látják a helyzet. A válaszadók 37 százaléka azonban nem érzékeli az uniós intézmények túlzott bürokratikusságát.

Büntess!

Bürokratikusak vagy sem, az EU-s intézmények fegyelmező intervencióját nemhogy nem utasítja el, hanem egyenesen igényelné a válaszadók többsége. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy az Unió legnagyobb előnyeként számon tartott pénztranszferek elköltésében a legtöbben tapasztalják a sajtó által is feltárt rendellenességeket.

A társadalom 72 százaléka gondolja úgy, hogy az EU-s fejlesztési források jelentős részét ellopják, és csupán 20 százalékot tesznek ki azok, akik úgy látják, tisztességesen zajlik ezeknek a pénzeknek az elköltése. Hogy az ellenzéki pártok támogatói így látják a helyzetet, az nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy a Fideszre szavazók 59 százaléka szerint is ellopják az uniós pénzek egy jelentős részét.

Ebből kifolyólag az sem érhet meglepetésként, hogy a megkérdezettek négyötöde (79%) szerint az EU-nak szigorúbban kellene ellenőriznie az uniós pénzek felhasználását, és ezzel még a kormánypárti szavazók 73 százaléka is egyetért.

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunkat a megkérdezettek 76 százaléka szorgalmazza, és csupán 16 százalékot tesz ki azok aránya, akik szerint nem kéne csatlakoznunk a felállításra kerülő új bűnüldöző intézményhez.

Mindennapi tudathasadásaink

Bár érdekes ingadozások megfigyelhetők a válaszadók attitűdjeiben annak függvényében, hogy melyik párttal szimpatizálnak, de a kutatásban feltett legtöbb kérdésben olyan erős a társadalmi egyetértés, hogy az egyes politikai alcsoportokon belül is az általános többségi vélemény érvényesül. A településtípus és iskolázottsági szint szerinti bontások is csupán enyhe variációkat mutatnak, alapvetően annyi látszik, hogy a társadalom szegényebb rétegeiben kevésbé vált ki lelkesedést az Unió, mint a biztosabb egzisztenciával rendelkező, urbánusabb rétegek körében.

Sokkal érdekesebb az a látszólagos ellentmondás, amely az általános EU-pártiság és a kormánypárti EU-kritikus állítások népszerűsége között húzódik. Ez talán a legélesebben akkor nyilvánul meg, amikor az Unió belső fegyelmező intézményeinek megerősítését szorgalmazzuk, miközben távolinak, bürokratikusnak tartjuk ezeket az intézményeket, ráadásul a magyar állam jogköreiből sem szeretnénk többet átruházni Brüsszelre. 5-10 százalékot tesz ki csupán azoknak a száma, akik egyes szakpolitikai területeken szuverenitást ruháznának át az Unióra, a legtöbb kérdést (mint például adózás, nyugdíj, egészségügy, oktatás, szociálpolitika) a relatív többség kizárólag nemzeti hatáskörben tartaná, és csupán az energia-, kül- és biztonságpolitika, illetve a klímaváltozás és a terrorizmus elleni harcban fogadnák el a megosztott hatásköröket.

Bár a kutatáseredményeiből nehéz magyarázatot találni erre a jelenségre, feltételezhető, hogy az európai periférián történelmi távlatokban is tapasztalható „beágyazódott orientalizmus” játszik szerepet.

A kontinens nyugat-keleti és észak-déli morális lejtőként való elképzelése (mely szerint a nyugat képviseli a civilizációt, a fejlettséget, a racionalitást, miközben a kelet a barbárságot, elmaradottságot, babonát és tekintélyelvűséget) a közép-európai társadalmakat fura limbóhelyzetben tartja: egyrészt a nyugat szemében ők maguk is fejletleneknek, elmaradottaknak tűnnek, de a tőlük keletre és délre található népekkel szemben maguk is ugyanezt a látásmódot alkalmazzák (ld. balkánozás, bocskoros románok stb.).

Ezt a helyzetet írja le a „beágyazódott orientalizmus” (nesting orientalism) fogalma, és az ebből az alapállásból megfogalmazott nyugat-kritika alapvetően nem kérdőjelezi meg, sőt megerősíti, fenntartja a kontinens szimbolikus hierarchiáját. Mindenféle lázadás ugyanis maximum csak arra vállalkozik, hogy demonstrálja, „mi vagyunk az igazi európaiak”, „európaiabbak vagyunk az európaiaknál”, vagyis a meglévő értékranglétrán magasabb helyen vagyunk, mint mások gondolnák, de ez magát az értékranglétrát nem utasítja el. (Erről bővebben lásd Gagyi Ágnes tanulmányát.)

Ez az általánosan elterjedt gondolkodásmód, a „beágyazódott orientalizmus” magyarázhatja az EU-val kapcsolatos ellentmondásosnak tűnő attitűdöket is: egyszerre érezzük „elnyomva” magunkat általa (ránk kényszerítik a migránsokat), féltjük tőle a nemzeti szuverenitásunkat, ugyanakkor sem a „mag-Európa” anyagi fölényét, sem pedig annak keleti tagállamokat fegyelmezni hivatott intézményeibe kódolt morális fölényét nem kérdőjelezzük meg.

Ha ez kísértetiesen emlékeztet a 2010 utáni kurzus (Európa-)politikájára, akkor nem az érzékeink csalnak meg.