Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nagy Blanka ötös témazáróval vágott vissza a kormánymédiának

Ez a cikk több mint 5 éves.

Frissítés 16:40 – az előzmények lejjebb görgetve olvashatók

Nagy Blanka Facebook oldalán vágott vissza az őt gimnáziumi érdemjegyei alapján támadó kormánysajtónak – miszerint azzal szemben, hogy épp csak nem bukik meg töriből, épp most kapta vissza egy témazáróját, melyet ötösre értékelt tanára. Mellesleg az „új magyar demokrácia” témában írta, mely a rendszerváltás utáni történelmet dolgozza fel.

Álljon itt ennek örömére teljes posztja, csatolt képként a bizonyos témazáróval:

Korábban:

A Fidesz-médiában ma jelent meg Nagy Blanka, a kormányt és politikáját – valamint ahhoz közel álló személyek munkásságát, például Bayer Zsolt NER-publicistáét – olykor trágár szavakkal kritizáló diák tanulmányi eredményeit firtató anyag – vette észre a 444.hu.

A lapok – Ripost, Lokál, miegymás – egészen konkrétan a lány ellenőrző füzetéből idéznek.

A lapokhoz jutott anyagokat egyébként Nagy Blanka ügyvédje, Litresits András juttatta el –

a bíróságra.

Mégpedig azért, mert az említett lapok azzal, a politikai munkásságától egyébként teljesen független állítással rágalmazták Nagy Blankát, hogy nagyon rossz tanuló, sokat hiányzik, és nem fog tudni leérettségizni.

Ami amellett, hogy irreleváns és csupán a Nagy elleni hangulatkeltést szolgálta – amihez úgy tűnik, a lapok nem találták elégnek Nagy trágár hangvételű szónoklatait, melyek trágársága ugyancsak irreleváns a mondanivaló szempontjából – tényszerűen nem igaz, ahogy azt a bíróság megállapította.

Úgy tűnik, a kormánymédia nem volt képes annyiban hagyni vereségét, és most a vesztett perük anyagainak csatolmányait hozzák nyilvánosságra, így Nagy ügyvédje, Litresits azt nyilatkozta a 444-nek, hogy személyes adattal való visszaélés miatt

ismét pert indítanak az érintett lapok ellen.

Itt egyébként érdemes megjegyezni, hogy míg Nagy Blankával a kormánypárti sajtó legnagyobb problémája, hogy trágár hangnemben szidja a kormányt, az érintett beszédeiben ő például olyan dolgokra is felhívta a figyelmet, hogy a bőszen prolizó Bayer Zsoltnak azért lehet műsora a kormánypárti Echo tévén, mert azok a bizonyos prolik megtermelik számára a javakat.

Ehhez képest a kormánypárti megmondóemberek hasonlóan trágár stílusú válaszaikban leginkább arra koncentráltak, hogy leribancozzák a gimnazista lányt, vagy a tanulmányi eredményeivel foglalkozzanak.

És azt sem szabad elfeledni, hogy míg a kormánypárti média azzal vádol gyakorlatilag bárkit, aki nem ért egyet velük, hogy égen-földön Nagy Blankát reklámozzák, ők azok, akik ismét elővették.

Annak ellenére, hogy Nagy Blanka néhány hete bejelentette, egy darabig nem szándékozik részt venni a közéletben, és inkább a kormánysajtó által olyannyira féltett tanulmányaira koncentrál.

via 444.hu