Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszüntették a nyomozást, mindent rendben találtak Gruevszki ügyében

Ez a cikk több mint 5 éves.

„A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Nikola Gruevszki mind a magyar-szerb államhatáron történő belépéskor, mind pedig az azt megelőző határátlépések során érvényes, utazásra jogosító okmányokkal rendelkezett, továbbá a schengeni övezetbe történő beléptetése is a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történt” – közölte a rendőrség a volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki ügyében, számolt be róla a 444.hu.

Gruevszki 10 évig vezette Macedóniát, de egy lehallgatási botrány miatt távoznia kellett posztjáról, miután pedig kétéves börtönbüntetését nem kezdte meg, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, és meglehetősen gyanús körülmények között – magyar diplomaták segítségével, miközben a macedónok bevonták az útlevelét – érkezhetett meg hazánkba.

Gruevszki a szerencsésebb menedékkérők közé tartozott, tavaly november 21-ig ugyanis összesen 165 kérelem érkezett a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalba, ezek közül nyolc eljárást megszüntettek, 88-at elutasítottak, 65 pedig még folyamatban van. Négy kérelmet bíráltak el pozitívan, ebből egy Nikola Gruevszkié.

Az üggyel kapcsolatban többen is feljelentést tettek, például embercsempészet, illegális határátlépés segítése és más bűncselekmények miatt, a rendőrség most Hadházy Ákos feljelentésére válaszolt a fentiekkel, miszerint nem történt bűncselekmény.

A rendőrség határozata szerint „államhatár jogszerűtlen átlépése nem valósult meg”, illetve azt is írják, hogy „Nikola Gruevszki menekültügyi eljárásának lefolytatását külső szervezői tevékenység nem előzte meg, menekültügyi kérelmét önként, erre irányuló szervezői tevékenység nélkül nyújtotta be a magyar hatóságok előtt.” Ami azért érdekes, mert az ügyről eddig széles nyilvánosságban pont az ellenkezőjét lehetett tudni.

A rendőrség azt is megállapította, hogy

  • a magyar hatóságok részéről nem történt kötelességszegés az ügyben;
  • nem volt fogolyszöktetés;
  • sem közokirat hamisítás;
  • sem hivatali visszaélés;
  • sem bűnpártolás.

(444)

Címlapkép: MTI / Balogh Zoltán