Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szél Bernadett: állami szervezéssel és politikai döntések sorozatával juthatott Gruevszki Budapestre

Ez a cikk több mint 5 éves.

Bár az utóbbi napokban kicsit elcsitult Nikola Gruevszki körül a hírözön, a volt macedón miniszterelnök budapesti felbukkanása körül még mindig rengeteg a tisztázatlan kérdés.

A kormány ugyan igyekezett a kérdést jogi ügyként magyarázni, hogyan kaphatott meglepő hirtelenséggel menekültstátuszt a hazájában jogerősen elítélt politikus, aki ráadásul egyből Budapesten sétált be az ügyfélszolgálatra, hogy beadja kérelmét.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő tételesen utánajárt a kormány érvei mögött fellelhető igazságoknak. Az általa összegyűjtött információk alapján feltételezhető, hogy

„ Szkopjétől Budapestig magyar állami szervezéssel és politikai döntések sorozatával juthatott el a volt macedón miniszterelnök.”

Szél Bernadett először a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalhoz fordult ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy Nikola Gruevszki november 12-én került a látókörükbe, amikor besétált Budapesten az ügyfélszolgálatra, és benyújtotta menedékjog iránti kérelmét.A BMH vezetője, Végh Zsuzsanna szerint azért nem vitték tranzitzónába, mert ez a bevett eljárás abban az esetben, ha valaki már Magyarország területén „mélységben” tartózkodik kérelme benyújtásakor. Végh azt nem tudta megmondani, hogy lépett be a politikus Magyarországra, de azt elárulta, hogy a kormányzati nyilatkozatokban sűrűn előforduló szándéknyilatkozat semmire se jogosít: maximum ha valakit belföldön egy rendőr előállít, és nincsenek papírjai, és nyilatkozik arról, hogy menedékjogi kérelmet kíván benyújtani, akkor a rendőr pedig odakíséri, ahol ezt szabályosan megteheti.

A BMH tehát egyértelművé tette, hogy így biztosan nem juthatott be az országba Gruevszki – írja Szél.

Aki ezután a tiranai nagykövetségnek küldött adatkérésére egyenesen a Külügyminisztérium Közkapcsolati Irodájától kapott választ, ebből azonban csupán annyi derült ki, hogy a kormányzati álláspont még mindig az:

„Nikola Gruevszki a nemzeti és nemzetközi jogszabályokat betartva érkezett Magyarországra.”

Mivel ez az eddigi tudásunk alapján viszonylag továbbra is problematikus állítás, a független országgyűlési képviselő egy másik irányból is próbálkozott. Méghozzá magához, Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult, akitől azt próbálta megtudni, kinek az engedélyével lépett be a volt macedón miniszterelnök az országba. Pintér válaszából annyi derült ki, hogy menekültügyi eljárásról nem adhatnak tájékoztatást a nyilvánosságnak. Szél ezzel kapcsolatban rámutat:

„ Gruevszki az országba való belépéskor még semmiféle eljárás alatt nem volt, azaz a menekültügyi eljárástól teljesen függetlenül kapott engedélyt a belépésre. Egy ilyen engedély egy személy hatáskörébe fér bele: azéba, aki a kérdésemre való válaszadást megkerülte, vagyis a belügyminiszterébe. ”

Szél Bernadett szerint tehát az már biztosan látszik: a tiranai nagykövetség és a külügyi tárca a BMH-ra kenné az ügyet, a BMH vezetője szerint ők csak a kérelem benyújtásának pillanatától vállalják a felelősséget.

„Innentől kezdve megint az van, hogy a kormány belegabalyodott a saját hazugságaiba, mi meg láthatjuk, hogy nincs itt semmi „jogi ügy”, Gruevszkit egyedi politikai döntések segítették a szökésben, jogi eljárás alá csak akkor került, amikor Budapesten elindította a menekültügyi eljárást. Normál esetben magától kellett volna elevickélnie a határig, ott pedig a tranzitzónában kellett volna beadnia a kérelmét és várakoznia az elbírálásra pont úgy, mint a többieknek — ehhez képest egyre több információ mutat arra, hogy gondosan megszervezett szöktetésben és egyedi beutazási engedélyben részesült. Ez a Gruevszki-ügy „igaz története”, és ami a legszomorúbb, hogy mire kitisztul a kép, majd mindenki fásultan legyint, mondván, ezek ilyenek és úgyis azt csinálnak, amit akarnak” – írja Szél Bernadett.

A független országgyűlési képviselő jelezte: folytatja tovább az ügy felgombolyítását.

Szél Bernadett írása itt olvasható teljes terjedelmében.

A Gruevszki ügyről szóló cikkeink ide kattintva olvashatóak.

 

Címlapkép: Flickr / NATO