Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

101 ember halt meg Magyarországon ezen a télen kihűlés miatt

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Magyar Szociális Fórum adatai szerint ezen a télen eddig összesen 101 ember vesztette életét kihűlés miatt.

A 2018. szeptember és 2019. február 3. közt fagyhalált halt polgártársaink többsége fűtetlen lakásokban halt meg, vagy kórházba szállítás során, illetve odaérkezés után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Korábban már megírtuk, idén is rengeteg embert fenyeget a fagyhalál, többek közt azért, mert a tűzifa ára elszabadult.

A hajléktalantörvény életbelépése, azaz 2018. október 15. óta összesen 94-en fagytak meg.

Egy évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban már 114 halálos áldozata volt a hidegnek Magyarországon, és bár valamelyest valóban csökkent a kihűléses halálok száma, a Magyar Szociális Fórum arra hívta fel a figyelmet,

hogy a fagyhalál tömeges társadalmi jelenség maradt.

A rendszerváltás óta több mint 8000 ember halt meg hazánkban a téli időszakokban, a hideg miatt.

És az idei télnek sincs még vége: a kihűlés elsősorban az időseket, betegeket, gyerekeket és a magányosan élőket, szegénységben élőket veszélyezteti, és a tél végén is rengeteg áldozatot szed, mivel a legyengült szervezet ilyenkor már fáradt a nagy megterheléstől, és fokozottabbak képtelen védekezni a kihűlés okozta károk ellen.

Épp ezért fontos, hogy ebben az időszakban is figyeljünk a környezetünkben élőkre, és segítsünk nekik, ha szükséges, védekezni a hideg ellen.

A hideg következtében bekövetkező halál ugyanis az egyik legértelmetlenebb és legfájdalmasabb halálnem, hiszen elkerülhető lenne odafigyeléssel és támogatással, ám ezt a feladatot a kormány bizonyosan nem látja el megfelelően (és még csak nem is érzi igazán feladatának).

De egyetlen embertársunk sem érdemli meg azt, hogy az évről évre bekövetkező tél miatt kelljen életét vesztenie.

Címlapkép: Gyertyagyújtás a fagyhalált haltak emlékére 2019. január 21-én a Kossuth téren. Fotó: Mérce