Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Intenzív ellátás nélkül maradt egész Nógrád

Ez a cikk több mint 5 éves.

Miután Balassagyarmaton és Salgótarjánban is megteltek az intenzív osztályok, intenzív ellátás nélkül maradt egész Nógrád megye – írta meg Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a 444-en pénteken.

Kunetz egy nyilvánosságra került, a Nógrád Megyei Kormányhivatal által kiadott január 28-i tájékoztatásra hivatkozik, amelyet az országos tisztifőorvosnak címeztek az influenzajárvány kirobbanása után.

Eszerint a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházban a hatágyas intenzív osztály megtelt, jelenleg öt beteget lélegeztetnek, több beteget nem tudnak fogadni. Egy lélegeztető gép még maradt a sürgősségi osztályon, de az tartós lélegeztetésre nem alkalmas. A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban az intenzív osztály szintén megtelt és valószínűleg hosszabb ideig újabb beteget nem tud fogadni.

Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy Nógrád megyében az összes intenzív osztállyal rendelkező kórház bedugult, nem tud beteget fogadni.

Így Annak a betegnek, aki ezek után lesz olyan rosszul, hogy intenzív terápiás ellátásra lenne szüksége, az valamely távolabbi, más megyében található kórházba kerül, persze csak akkor, ha ki tudja várni a szállítást, és azt túl is éli.

Ez a helyzet ráadásul azokat is érinti, akiknek a két kórház valamelyikében romlik az állapota. Azokat a műtéteket is le kell fújni vagy máshol kell megtartani, amelyeknél előfordulhat, hogy a beteget az operáció után az intenzív osztályra kell szállítani. Az viszont csak a szerencsén múlik, hogy találnak-e szabad mentőt rövid időn belül, ugyanis a mentőszolgálat már most is csak vidéki egységek mozgósításával képes Budapest ellátására.

Kunetz azt is hozzáteszi, hogy a probléma országos méretű, az országos tisztifőorvos pedig szintén hétfői keltezésű levelében intézkedett arról, hogy minden magyarországi intenzív osztály köteles az egész ország területéről beteget fogadni.

Mint a szakértő írja, „most éppen az influenza fektette két vállra az intenzív betegellátást”; az intenzív ellátás működését emellett több helyütt munkaerőhiány hátráltatta az országban a közelmúltban: erre volt példa Kecskeméten és Ajkán is.

 

(444)

Címlapkép: MTI/Mónus Márton