Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ápolók nélkül maradhat az ajkai intenzív

Ez a cikk több mint 5 éves.

Alig három hete maradt az ajkai Magyar Imre Kórháznak, hogy az intenzív osztályon dolgozó összes, azaz nyolc nyolc ápoló utánpótlásáról gondoskodjon – a 24.hu információ szerint ugyanis mindannyian felmondtak.

A portál úgy tudja, az intézmény vezetése a maximális felmondási időt szabta ki az érintett nővérekre még augusztusban, így az ő felmondási idejük szeptember végén jár le, addig dolgoznak még az intézmény kötelékében.  A 24.hu szerint a főnővér és a helyettese gyakorlatilag egyszerre mondott fel, ez pedig olyan felmondási hullámot indított el, amelynek következtében végül mindenki beadta a felmondását.

Az ajkai kórház intenzív osztályán fokozatos fogyatkozással kezdődött a nővérhiány. Volt, aki nyugdíjba, más szülési szabadságra ment, emiatt az ott maradtak túlterhelődtek. Az egyik fő gond az volt, hogy az aránytalanul sok munkáért alacsony fizetés járt – mondta a lapnak a névtelenséget kérő forrás.

A portál megkereste a kórházat is, de a főigazgató az intenzív osztályon kialakult helyzetre nem tért ki. A lap megjegyzi, hogy olyan esetekben, amikor gyakorlatilag lehetetlenné válna egy teljes kórházi osztály működtetése, nem egyszer fordult elő, hogy a távozni szándékozók közül többen visszavonták a felmondásukat.

Az ajkai Magyar Imre Kórház bár kívülről szépen fel van újítva, eszköz- és létszámhiányról már régóta hallani az intézménynél. A kórház egyike annak a 12 betegellátó-központnak, ahol az Állami Egészségügyi Ellátóközponttól (ÁEEK) információi szerint súlyos ellátási problémákat okoz, hogy nincsenek megfelelő szakemberek.

(24.hu)