„Orbán Viktor nem a valóságról beszélt” – így reagáltak az ellenzéki pártok

Éles szavakkal reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor mai sajtótájékoztatójára. Szabó Tímea és Ujhelyi István a Párbeszéd és az MSZP nevében tartottak közös sajtótájékoztatót. Szabó itt kiemelte,

„Orbán Viktornak kár volt ma két órán keresztül zsibbasztania a magyar nyilvánosságot […] megint azt láttuk, hogy Orbán Viktor nem a magyar valóságról beszél, hanem végig hazudott két órán keresztül.”

Szabó azt is elmondta, ez a valóság az egészségügy, oktatás, a bérek valósága. Ehelyett a Párbeszéd képviselője szerint az történt, hogy Orbán váltig tagadta azt, amit a Fidesz és a kormány is elismert már korábban: azt,

„hogy a rabszolgatörvény a hazai oligarchák és a nemzetközi nagyvállalatok kérésére került bevezetésre.”

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szerint Orbán megpróbálta felülírni a nép által támasztott követeléseket a saját prioritásaival. Ezek alapján Orbán nem vállalta fel a valóságot a korrupcióról, és az ország helyzetéről sem ugyanúgy, ahogyan nem mondott igazat Európa és Magyarország tényleges viszonyáról sem. Hangsúlyozta, hogy az MSZP „Európa-párti” kampányt indít a májusi EP-választásokra, és hogy az igazi konfliktushelyzet nem a migráció körül alakult ki, szerinte az igazi kérdés az:

„Európa, vagy Orbán?”

Hasonlóan reagált a miniszterelnök szavaira Hadházy Ákos független képviselő is, igaz, jóval rövidebben. Facebook-oldalára a következő két mondatot tette ki, miután Orbán sajtótájékoztatója véget ért:

„1) Sok újságíró köszönheti az életét Zoboki Gábornak, aki Orbán új palotájának átépítését vezette. Ha nem lenne jó mérnök, rájuk omlott volna a plafon.
2) Ez után a mondat után a sajtótájékoztató egyetlen pillanata sem ér meg egyetlen sor elemzést, reakciót sem.”

Hadházy reakciója snnyiban pontatlan volt, hogy a mostani sajtóeseményre még nem Orbán új hivatalában, a Karmelita udvarban, hanem a Miniszterelnökség Garibaldi utcai sajtószobájában került sor, azt azonban nem tudjuk, hogy ott ki volt a mérnök.

Keresztes László Lóránt, az LMP táselnöke és frakcióvezetője újszerűnek nevezte ugyan, hogy a miniszterelnök a sajtó kérdéseire saját maga adott választ, ugyanakkor szerinte is rengeteg mellébeszélést hallhattunk ma délelőtt. Az ország szuverenitásának védelmével kapcsolatban Keresztes László Lóránt úgy fogalmazott: az akkor lehetne hatékony, ha az ország erős lenne, 2010 óta azonban minden szempontból gyengült az ország.

De azt is mellébeszélésnek tartotta Keresztes, hogy a migrációt ellenző és támogató erők küzdelmének mutatta be Orbán Viktor az EP választási kampányt. Szerinte Orbán erre a problémára is csak tüneti kezelést nyújtott, miközben az alacsony bérekre és a kiszolgáltatott munkaerőre alapozza az ország gazdaságát.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője pedig közleményében azt írta:

„Orbán ismét Soros mögé bújt a nép elől”

Jakab ehhez azt is hozzátette:

„… a demokrácia fontosságáról beszélt az, aki épp most darálta be a demokrácia utolsó bástyáját, a független igazságszolgáltatást. […] A kereszténység fontosságáról beszélt az, aki hazug módon letagadja a korrupciót, azokat a magyarokat pedig, akik tisztességesen, munkából akarnak megélni, gyűlölködve sorosbérencezi. Orbán Viktor a lopással, hazudozással, rabszolgatörvénnyel felbőszítette a magyarokat, most pedig bebújt mentora, Soros György és a migránsok háta mögé.”

A Demokratikus Koalíció a mai sajtótájékoztatóval kapcsolatban azt közölte, minél előbb kívánatosnak tartaná, hogy az EP legnagyobb frakcióját adó, jobboldali Európai Néppárt minél hamarabb zárja ki soraiból a Fideszt. Molnár Csaba a párt ügyvezető alelnöke, és EP-képviselője Manfred Weberhez, az EPP elnökéhze írt levelében „szélsőjobboldali gondolatoknak” nevezte Orbán Soros Györggyel, és migrációval kapcsolatos megjegyzéseit, szerinte pedig ezeknek az értékeknek nincs helye az európai jobbközép pártcsaládban.

„Az európai magyarok ugyanis joggal kíváncsiak arra, mit szól Weber a magyar miniszterelnök nézeteihez, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a Néppárt migrációs politikájával és kereszténydemokrata értékeivel. Remélem, hogy a mai Orbán-nyilatkozat után a Néppárt eddig hezitáló vezetői is tisztán látják: Orbán helye nem a kereszténydemokrata pártcsaládban, hanem a 20. századi történelem legsötétebb idejéből ismerős szélsőjobboldalon van. Ezért a Fideszt ki kell zárni az Európai Néppártból!”

– írta közleményében Molnár.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Olvass tovább!