Hogyan válhatunk passzív energiafogyasztóból aktív termelő-fogyasztóvá?

A villany és a gáz világpiaci árának emelkedéséről szóló hírek borzolják a kedélyeket.  A 80 százalékban fosszilis energiaimportra szoruló Magyarországon is meg kell fizetni az energiák piaci árát – ha nem a fogyasztóknak, akkor az adófizetőknek vagy egyes fogyasztói csoportoknak, például az iparvállalatoknak.

Az energia fogyasztói árát a piaci áron kívül befolyásolja az adott ország politikája is. Különböző adókat és járulékokat lehet beépíteni az árba, vagy éppen csökkenteni is lehet az árat keresztfinanszírozással. A fogyasztói árak mérséklésének elterjedt módszere az energiaszektor állami támogatása is. A G7-ben jegyzett gazdag országok például évi 100 milliárd dollárt meghaladó összeget költenek a fosszilis iparok támogatására. Hazánk pedig évi kb. 35 milliárd forinttal támogatja közvetlenül vagy közvetetten (ld. adókedvezmény) a fosszilis energiákat.

Forrás: Magyar Energia Atlasz, 2018, MTVSZ

A piaci árat elvileg a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg, de az energia stratégiai szerepe miatt itt is bőven érvényesülnek üzletpolitikai és geopolitikai szempontok.

Az energia a világ legnagyobb üzlete, amiért háborúkat vívnak, és akik benne vannak az üzletben, mindent elkövetnek, hogy az üzletet ne zavarja semmi.

Forrás: Magyar Energia Atlasz, 2018, MTVSZ

Itt most egy jól ismert „zavaró” tényezőről, a környezetvédelemről fogunk írni, megjegyezve, hogy a környezetvédelem területén is van (szak)politika, még ha a gazdasági érdekek ma háttérbe is szorítják. A környezetvédelmi elvárásoknak való megfelelés költségekkel jár (például az egészségügyi és környezeti terhek, externáliák megfizetése miatt), és ez megjelenik az energia árában. A környezetvédelem az energiaárakra gyakorolt hatása szempontjából felosztható „hagyományos környezetvédelemre” és „éghajlatvédelemre”.

A hagyományos környezetvédelem az energiatermelés helyi egészségrontó, regionális levegő-, víz- és talajszennyező hatásait igyekszik mérsékelni. A széntüzelés okozta angliai nagy szmogok óta jelentős fejlődés ment végbe ezen a területen. Az erőművek, olajfinomítók és gázfeldolgozók ma egységnyi termékre vonatkoztatva jóval kevesebb szennyezőt bocsátanak ki, mint régebben. Az előírások egyre szigorodnak, például az EU rendszeres időközökben módosítja a tüzelőberendezések kibocsátási határértékeit[1]. Szigorú előírások vonatkoznak a kibocsátott szennyvizekre, tüzelési maradékokra és zajra is. Az előírások betartása, betartatása persze már más tészta.

Forrás: Magyar Energia Atlasz, 2018, MTVSZ

Nem kevés vita után az energiaipar tudomásul vette a hagyományos környezetvédelemből következő kötelezettségeket, és a fogyasztók megértették, hogy a költségeket – saját érdekükben – meg kell fizessék. Ekkor került jobban fókuszba, napirendre az éghajlatvédelem.

A fosszilis energiahordozók elégetésekor felszabaduló szén-dioxid és más üvegházgázok mennyiségének csökkentése az egyik legfontosabb feladat az élhető, egészséges környezetünk biztosítása érdekében.

A klímavédelmi előírások sokszorosan hatnak az energiatermelés költségeire, kibocsátás-mentesíteni, azaz dekarbonizálni kell az energiaipart is. Ez energiatakarékosságot, minden területen hatékonyságnövelést és a megújuló energiákra való áttérést igényel. A váltás (energiaátmenet) jelentős pénzeket igényel, de még mindig jóval olcsóbb, mint az éghajlatváltozás okozta károkat kompenzálni[2].

Most annak lehetünk tanúi, hogy a lakosság egészsége és az éghajlatváltozás miatt aggódó progresszív erők különféle  eszközökkel azt szorgalmazzák, hogy a fosszilis energiák ára az általuk okozott valódi egészségügyi, környezeti terheket is tükrözze. Eközben a fosszilis ipar el akarja kerülni a drágítást, miközben mások például helytelenül a megújuló energiák nyakába igyekeznek varrni az általa okozott problémákat, kihívásokat.

Az éghajlatvédelem költsége többféle módon jelenik meg. Változik az energiamix, egyre több – versenyképes, de többek között a piactorzító fosszilis támogatások miatt drágább – megújuló energia kerül felhasználásra. A megújuló energiák támogatására szolgáló pénz megjelenik a fogyasztók egy csoportjának a számláján. A legtöbb országban a lakosság viseli a megújuló-támogatás terheit, nálunk az ipari fogyasztók. A rezsicsökkentés miatt még kevésbé motivált a lakosság  az energiahatékonysági beavatkozásokra.

Forrás: Magyar Energia Atlasz, 2018, MTVSZ

A villamoshálózatok Kelet-Európában többnyire eléggé elavultak, modernizálásuk esedékes; emiatt és az időjárásfüggő megújulók – a nap és a szél – rendszerbe történő integrálása érdekében fejlesztéseket kell végrehajtani a hálózatokon. Helyenként meg kell növelni a hálózatok kapacitását, tárolókat kell beépíteni stb.

A nagy ipari fogyasztók, benne erőművek és fűtőművek dekarbonizációját az EU-ban és több más országban ún. karbonkvóták bevezetésével igyekeznek ösztönözni. A kibocsátók csak karbonkvóták megléte esetén bocsáthatnak ki üvegházgázokat. A kvóták mennyiségét fokozatosan csökkentik. A kibocsátók adhatják-vehetik a kvótákat, így a jó hatékonyságú termelők előnyhöz juthatnak.

Az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer, az ún. EU ETS 2005-ben indult. A 2008-as gazdasági válság és a rendszer tervezési hibái miatt a kvóták ára fokozatosan csökkent, és az ETS elveszítette valós hatását. 2013-ban megkezdték a rendszer reformját, melynek következményeként a kvóták ára a körülbelül 5 euró/tonna szén-dioxid értékről 20 euróra növekedett, és néhány éven belül további 10 eurós emelkedést várnak.

Ez már kellőképpen magas érték ahhoz, hogy az elavult széntüzelésű erőműveket megérje kivezetni az energiamixből, és a nap és szél előnyét a fosszilis földgázzal szemben is jogosan biztosítsa.

Az ambiciózusabb országok a kibocsátási kvótákon felül karbonadó bevezetését is fontolgatják. A kvótaköltséggel és pláne a karbonadóval terhelt fosszilis áramtermelés már nem lesz versenyképes a megújuló áramtermeléssel szemben. Még akkor sem, ha többek között az időjárásfüggő termelők integrálására és a hálózat régóta esedékes modernizációjára beruházásokat kell a villamos hálózatokon végrehajtani.[3]

Felmerül a kérdés, hogy mit tehet a fogyasztó, ha védekezni akar a piaci vagy környezetvédelmi okból emelkedő energiaárak ellen. A válasz egyszerű, még ha megvalósítani már kevésbé az:

tegye energiatakarékosabbá otthonát és termelje meg maga az energiaszükségletének  minél nagyobb részét, megújuló energiaforrásból. Akinek erre nincs tartaléka, annak biztosítani kell(ene) megfelelő támogatást vagy kedvező hitelt.

Ebben partner lehet az EU: az EU Tiszta Energia Csomagja az eddiginél jobban elismeri az ilyen termelő-fogyasztó egyéneket (ún. prosumerek) és közösségeket (közösségi energia), és a nagy termelőkhöz-fogyasztókhoz hasonló jogokkal, jobb hozzáféréssel ruházza fel őket.[4]

Forrás: Magyar Energia Atlasz, 2018, MTVSZ

A megújuló áramot termelő-fogyasztók elterjedésére lehetőséget ad az alternatív energia-technológiák rohamos ütemű fejlődése, a termelő berendezések árának csökkenése. Lakossági fogyasztók esetében a legelterjedtebb technológia a fotovoltaikus (PV) napelem. A saját, tipikusan háztetőre szerelt napelemmel előállított energia önköltsége 10 éves megtérülést figyelembe véve körülbelül annyi, mint a hálózatról vásárolt villamos energia ára, beleszámítva a rendszerhasználati díjat.

Magyarországon kedvező feltételekkel lehet háztartási méretű napelemes rendszert csatlakoztatni a hálózathoz. A napos órákban megtermelt többletenergiát a hálózat befogadja, tárolja, ahonnan a fogyasztó a nem napos időszakokban visszaveheti. Évente egyszer kell a vételezett és termelt energia különbségét, a szaldót megfizetni. Ha az éves termelés meghaladja a fogyasztást, a hálózat a fölös energiát is átveszi, hálózathasználati díj nélkül. Távlatilag a saját termelésű energia ára csökkenni, a vásárolté növekedni fog, így a saját termelés még gazdaságosabb lesz.

Ha tömegesen terjednek el a háztartási napelemek, és a lakosság jóval kevesebb energiát fog a hálózatból vételezni, akkor újra kell majd gondolni a hálózatok fenntartásának finanszírozását.

A hazai megújuló energia helyzete. Forrás: Magyar Energia Atlasz, 2018, MTVSZ

Néha könnyebb összeállni több termelő-fogyasztóval és közösségként beruházni megújulókba. Európa nyugati felén – és újabban már egyre több kelet-európai országban is – már több mint 2500 energiaközösség, főleg energiaszövetkezet működik, ezek a termelő-fogyasztó csoportok termelik meg saját energiájukat.

Európa keleti felén, így itthon is önkormányzatok, mint közösségszervező erők koordinálásában futhatnának fel az ilyen közösségi energia kezdeményezések, változatos finanszírozási konstrukciókkal.

A fosszilis energiákat már bő egy évszázada támogatják, a megújulókat még csak bő egy évtizede. A termelő-fogyasztó egyének és közösségek felfutásához itthon következetes támogatásra van szükség, például megújuló energiatámogatási rendszer (METÁR) formájában. Ha ezt még kombinálnák egy a skóthoz hasonló közösségi megújuló alappal, ami inkubátorként segítené tanáccsal és mikrofinanszírozással/hitellel a hazai közösségi energia kezdeményezéseket, akkor az ilyen termelő-fogyasztók jelentősen hozzá tudnának járulni a hazai megújuló energia célok teljesítéséhez (a hírek szerint 20 százalék megújuló részarány cél várható 2030-ig), és nem lennének többé az energiaárak vagy energiaimport prédái.

Ráadásul egészségesebb, tisztább környezetben élhetnének.

A centralizált, ill. decentralizált energiaszerkezet összehasonlítása, benne a termelő-fogyasztók szerepe. Forrás: Magyar Energia Atlasz, 2018, MTVSZ

Összefoglalva, a fosszilis energiaárak mesterségesen alacsonyan tartása, a fosszilisok támogatása akadályozza az energiaátmenetet, nem tartható.  A fosszilis ipart és infrastruktúrákat támogató milliárdokat ki kell vezetni és (jelentős részüket) át kell csoportosítani lakossági energiatakarékossági és –hatékonysági beruházásokra és a helyben hozzáférhető, megújuló energiák támogatására, így tiszta és gazdaságos energiákhoz juthatunk.

Lontay Zoltán a Levegő Munkacsoport szakértői testületének tagja, Botár Alexa a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlat és energia csoportvezetője.

[1] Lásd pl. a nagy () és a közepes () tüzelőberendezésekre vonatkozó direktívát.

[2] Energia Atlasz, Vízió fejezet

[3] Energia Atlasz, Villamos energia fejezet

[4] Energia Atlasz, Közösségi Energia fejezet

Címlapkép: MTI/Vajda János
Olvass tovább!