December végén döntött úgy az ukrán parlament, hogy nemzeti ünneppé nyilvánítja január elsejét Sztepan Bandera, a nácikkal is kollaboráló, antiszemita és lengyel-ellenes etnicista politikus emlékére. Az ukrán médiatanács egy olyan könyv terjesztését is betiltotta, amely az ukrán szélsőségesek egy másik hőséről szólt.
Az ukrán médiatanács december 10-i döntése szerint Anders Rydell svéd akadémikus könyve, melynek egy fejezete az Ukrán Népköztársaság egyik vezetője, Szimon Petljura életművének kritikai feldolgozását végezte el, etnikai, rassz alapú és vallási gyűlöletet kelt. Bandera kultuszának hivatalosítása is folyik egy ideje: szülővárosa, Lemberg (Lviv) 2019-et Sztepan Bandera évnek nyilvánította, ez ellen a lépés ellen Izrael állam is tiltakozott.
Az oroszbarát rezsim megbuktatásával végződő, 2013-14-es kijevi forradalom óta sok szó esik a szélsőjobb térfoglalásáról, az oroszbarát államok és médiumok szeretik az egész forradalmat fasiszta felkelésnek beállítani, ami nyilvánvaló túlzás: noha a Majdanon jelen voltak a szélsőséges etnicista erők, a forradalmat támogató többséghez képest elenyésző volt a számuk.
A Krím orosz elfoglalása és az Oroszországgal fennálló konfliktus eszkalálódása azonban termékeny talaj az orosz- és zsidóellenes érzületek számára, az ukrán vezetés pedig rá van szorulva a szélsőségesek által szervezett milíciák harci erejére.
Az ukrán szélsőségesek erősödésének bőven van magyar vonatkozása is, az ukrán fasiszták nyugati portyázásainak magyar halálos áldozata is volt, noha ezt a magyar kormány elhallgatta.
Amint azt a Jacobin publicistája összeszedte, az ukrán forradalmat ünneplő fősodratú amerikai liberális sajtó 2014 környékén igyekezett jelentékteleníteni a szélsőségesek által ünnepelt „hősök” bűneit. Pedig – amint Grzegorz Rossoliński-Liebe könyve alapján a cikk is világosság teszi – mind Szimon Petljura, mind az ukrán szélsőségesek első számú hőse, Sztepan Bandera meghatározó szerepet játszottak abban, hogy az ukrán önrendelkezési törekvések antiszemita, lengyel- és oroszellenes irányt vettek.
Az Orosz Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását követő függetlenségi törekvéseket antiszemita pogromok követték, a zsidóellenes érzületek pedig épp akkor hágtak a tetőfokukra, amikor egy zsidó anarchista 1926-ban meggyilkolta Szimon Petljurát bosszúból azokért a véres cselekményekért, amelyekre a rövid életű Ukrán Népköztársaságban Petljura vezetése alatt sor került.
Petljura emlékét elsősorban a két világháború közt három állam (Lengyelország, Románia, Csehszlovákia) területén élő ukrán népességet egy független állam keretében egyesíteni kívánó Ukrán Nacionalista Szervezet (UNSZ) ápolta. A szervezet a galíciai ukránok elnyomása miatt erősen lengyel-ellenes volt, antikommunizmusa pedig – legalábbis a 30-as évek meghatározó vezetője, Sztepan Bandera és radikális társai szemében – egyet jelentett a zsidók üldözésével. Az UNSZ tagjai a 30-as évek folyamán ennek megfelelően számos zsidóellenes pogromot vezényeltek le lengyel területeken.
Az ukrán nemzet tragédiájaként is felfogható, hogy a független állam lehetőségét a náci Németország felemelkedése hozta el. Az UNSZ számára a Szovjetunió náci inváziója a nemzeti felkelésre való alkalmat jelentette, a párt vezetése – köztük Bandera- által fogalmazott cselekvési terv szerint a cél a moszkoviták, lengyelek és zsidók megsemmisítése, különösen azoké, akik védelmükbe veszik a szovjet rezsimet.
Az UNSZ vezetése éveken keresztül győzködte Hitlert, hogy egy ideológiailag a náci állam eszmeiségéhez közel álló, egypárti rendszert működtető ukrán állam neki is érdeke lenne, Hitler azonban az ukránt mint szláv népet megvetette és leginkább halált vagy rabszolgasorsot szánt nekik, nem önrendelkezést.
Az ukrán területeket inkább a hátország és a Wehrmacht éléskamrájának használta.
A nácik sikeresen ellehetetlenítették az UNSZ kísérleteit: 1941-ben, röviddel a Szovjetunió náci inváziója után Lembergben kikiáltották a független ukrán államot. Válaszként a Gestapo 1500 UNSZ-tagot vett őrizetbe, sokukat azonnal megölték, és rengetegen kötöttek ki koncentrációs táborokban. Bandera mindkét bátyja Auschwitzban halt meg, ő maga Sachsenhausenbe került. A hadisikerek fordultával a nácik Banderát és még életben maradt társait elengedték a fogságból, az UNSZ-t lényegében beolvasztották a birodalom hadi gépezetébe, Banderának Berlinben biztosítottak irodát munkája végzéséhez.
Az ünnepelt Bandera és a nácik viszonya tehát bonyolult, de ez sokkal inkább következik a szélsőjobboldali ideológiák partikularista logikájából: a nácik legjobb esetben eszközként tekintettek az ukrán szélsőségesekre, annak ellenére, hogy sok dologban egyetértettek, különösen ami a kommunistákat, a zsidókat és a lengyeleket illeti. Az UNSZ radikális, Bandera által vezetett szárnyából (UNSZ-B) szerveződött Ukrán Felkelő Hadsereg (UFH) a háború alatt vezető szerepet játszott az ukrán városokban megszervezett zsidóellenes pogromokban, segédkezett a náciknak a deportálásokban, tagjai számos spontán tömeggyilkosságokban vettek részt.
A Galíciában és a Volinyi területen élő lengyelek sem jártak jobban: 1943 és 1945 közt közel 100 ezer lengyelt öltek meg a Felkelő Hadsereg tagjai.
Az etnikai tisztogatásban Bandera személyesen nem vett részt, de felbújtói szerepe tagadhatatlan.
A nácik háborús veresége utáni hónapokban Banderáék a szovjet rendszerrel kollaborálókal próbáltak elbánni, egészen az ’50-es évekig tartották magukat, és sok ezer kollaboránsnak tekintett embert gyilkoltak meg, köztük olyanokat is, akiknek a kötelező beszolgáltatás teljesítése volt a bűnük.
A hidegháború éveiben a nyugati hatalmak gyakran szimpátiával figyelték a csoport tevékenységét, Ukrajnában pedig a Szovjetúnió felbomlása után éledt újra a nosztalgia. (Bandera ezt persze már nem élte meg, 1959-ben egy szovjet ügynök gyilkolta meg Münchenben.)
Az ultranacionalista Szvoboda párt gyűlésein rendszeresen emlékeznek meg az ukrán függetlenségi küzdelmek alakjairól, köztük az UNSZ vezetőiről, és noha az etnicista szélsőségesek a mai napig nem a legmeghatározóbbak az ukrán politikai életben, Janukovics 2014-es bukása és az Oroszországgal élesedő konfliktus felértékelte a függetlenségi harcok szereplőit. Porosenko elnök már 2015 májusában aláírt egy törvényt, amely bűncselekménnyé nyilvánítja az UNSZ-szel vagy az UFH-val kapcsolatos „nyilvános tiszteletlenséget”.
Január 1-je Sztepan Bandera nappá nyilvánítása és Szimon Petljura tisztára mosási kísérlete ennek a folyamatnak következő lépése. Miközben Putyinék propagandája igyekszik a teljes ukrán vezetést fasisztának beállítani, a nyugati nyilvánosság mintha taktikai okokból szemet hunyna a folyamatok fölött. A Banderának szentelt emléknapról és a Petljura-könyv cenzúrájáról például a nyugati sajtónak csak az oroszbarát/ putyinista része számolt be.
