Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Felfüggesztik a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását

Elbukhatja állami pénzeit és az ellehetetlenülés szélére kerülhet két ellenzéki párt, a Párbeszéd és a Momentum – írja az Index. A két pártnál az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kezdeményezte állami támogatásaik felfüggesztését, mivel állításuk szerint nem tudtak elszámolni a 2018-as országgyűlési választási kampányuk költéseivel, és „elérhetetlenek.”

A Momentum Mozgalom képviselői szerint azonban nem egészen ez történt, számtalanszor keresték ugyanis az ÁSZ-t amely viszont ügyet sem vetett  rájuk. A Párbeszéd is reagált, ők a héten minden szükséges iratot leadtak, és remélik, mindez elég lesz az eljárás felfüggesztéséhez.

Az ÁSZ még októberben kezdeményezte a vizsgálatot, állításuk szerint a két ellenzéki párt esetében „a támogatás felhasználása nem volt szabályszerű”. Az Indexnek azonban hozzátették, hogy erről szóló jelentéstervezet még nem nyilvános, jelenleg pedig a Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak az észrevételeit „értékelik.”

Azt is közölték a lappal, hogy állításuk szerint hiába keresték a két pártot hivatalos székhelyükön, nem tudták őket elérni:

„A két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem voltak elérhetők, nem reagáltak az ÁSZ megkereséseire, ezért az ÁSZ október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését. Tájékoztatom, hogy ez az intézkedés jelenleg is hatályban van.”

Fekete-Győr András azonban az Indexnek küldött válaszában azt írja, egyszerűen nem igaz az, amit az ÁSZ megállapított:

„valótlan megállapítást tesz a T. Számvevőszék, hogy a párt esetében a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható.”

– írta. Állítása szerint telefonon és elektronikus levelekben is folyamatosan próbáltak kommunikálni az ellenőrző szervezettel, az ÁSZ szerint viszont ez nem elég, és ők arra hivatkoztak, hogy Rózsa utcai, a bírósági nyilvántartásban szereplő székhelyükön nem tudták elérni őket.
Ennek az is az oka, hogy időközben a párt október 7-én elköltözött, az új, Múzeum körúti központ bírósági bejegyzése pedig most is folyamatban van.
Ugyanilyen „elérhetetlenséget” kifogásol a Párbeszéd esetén az a számvevőszék, és ők is székhelyváltozásról számoltak be az Indexnek. A Momentumhoz hasonlóan az ÁSZ azonban itt is csak a hivatalos székhelyet vette figyelembe eddigi eljárása során.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója szerint a párt nemrégen már megküldte teljes elszámolását a számvevőszéknek, és az állami szerv egyedül a régi székhelyen való elérhetetlenség alapján állapított meg szabálytalan kampánypénz-költést. Ezért állami támogatásuk felfüggesztésének kezdeményezése is csupán erre az egyetlen körülményre épülne.

Kiemelte, remélik, hogy az ÁSZ „valódi ellenőrzést” is fog majd végezni a Párbeszédnél. Mindkét párt megjegyezte azonban hogy az eddigi tapasztalatok alapján ők egyáltalán nem kívánnak együttműködni velük.
Tavaly decemberben Domonkos László volt fideszes képviselő által vezetett Állami Számvevőszék már 663 milliós gigabüntetést rótt ki a Jobbikra és szinte az összes ellenzéki pártot hasonló módon milliók befizetésére büntette. Ezzel szemben akkor a Fidesz és a KDNP gazdálkodásában sem talált semmiféle hiányosságot.
Címlapkép: Domonkos László ÁSZ elnök, MTI/Balogh Zoltán
Olvass tovább!