Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hajnalra dugta a Fidesz a rabszolgatörvény második parlamenti vitáját

Ez a cikk több mint 5 éves.

A parlament honlapján közzétett napirend szerint kedden 22. törvényjavaslatként vitáznak majd a parlamentben a rabszolgatörvényről. Kedden 22 törvényjavaslatról fognak vitázni.

A parlamentben kedden kerül sor a rabszolgatörvény kapcsán a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitájára. Ezen a napon 21 másik törvényjavaslat vitáját is lefolytatja a Parlament, a fideszes többségű házbizottság pedig úgy döntött a rabszolgatörvényre utolsóként kerüljön sor. Ez azt jelenti a törvény második parlamenti vitájára minden bizonnyal késő este és hajnal között kerül valamikor sor.

Ugyanis a reggel 8-kor kezdődő parlamenti ülésen először a napirend előtti felszólalásokkal kezdnek, majd 9 óra 15 perckor kezdődik a törvényjavaslatok vitája időkerettel. Egy-egy javaslatnál elhangzik a bizottsági többségi és kisebbségi vélemény, az előterjesztő véleménye, és a kormány véleménye is, majd a képviselők 80 percben vitatkozhatnak. A karácsony előtti törvényalkotási dömpingről és a Parlament komolyan vehetőségéről pedig mindent elmond, hogy ha végigvitatkoznak a maximális idő keretben az összes vitát, akkor az körülbelül 45 órába kerülne, tehát kedd 9 órakor kezdenének, és csütörtök reggel 6-kor is még ott ülnének a képviselők.

Ehelyett minden valószínűség szerint lesznek olyan törvények amelyek vitáját 20-30 perc alatt lerendezik majd a képviselők, mert vagy egyetértés van, vagy nem olyan fontos javaslatról van szó, de még így is minden bizonnyal az estébe, de valószínűbb az éjszakába nyúlik majd a Parlamenti ülés, és mivel utolsó a Rabszolgatörvény vitája, akár a hajnali órákra is tolódhat az ország közvéleményét jelenleg legjobban érdeklő törvény parlamenti megvitatása.

Amin várhatóan egyébként a kormánypárti képviselők csak elenyésző számban vesznek majd részt, de másnap szerdán már meg is szavazhatják az előterjesztést, hiszen a parlament akkor dönt közel 40 törvényjavaslatról egymás után.

A rabszolgatörvény első parlamenti vitája egyébként kisebb botrányba fulladt, miután az időkeret nélküli vitát az ellenzéki képviselők el akarták húzni a végtelenségig, Lezsák Sándor levezető elnök viszont ezt nem tűrte így házszabály ellenesen elhallgattata az ellenzéki képviselőket.