Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elutasították az Audi dolgozói az új bérmegállapodást

Elutasította az Audi Hungária dolgozóinak független szakszervezete a cég újabb, kétéves bérmegállapodását, közölte a Napi.hu. A cég az új megállapodásban 7 százalékos béremelést ajánlott, amelyből viszont csupán 3 százalék lenne a kötelező, ezen kívül változatlanul tartaná a munkavállalónak biztosított kafetéria mértékét és felajánlotta egy kedvezményes előnyugdíjazási rendszer kidolgozását.

A munkások képviselői erre az ajánlatra egyértelmű nemet mondtak, és főleg az alapbér nagymértékű „adható” részével volt bajuk, ez ugyanis azt jelenti hogy az Audi vezetősége saját hatáskörben dönthetne erről, és az esetleges emelésbe a dolgozóknak nem lenne beleszólásuk. Ezenkívül a szokásos kétéves bérmegállapodás helyett egyéveset akarnak kötni, hiszen csak a megállapodás felmondását követően kerülhetne sor bármiféle tiltakozásra, bértárgyalásra vagy sztrájkakcióra.

Csalogány György, az Audi Hungária Független Szakszervezet vezetője egyszerűen „pofapénznek” minősítette a cég által önkényesen kiosztható emeléseket,

szerinte az alapbér átlagosan 18 százalékos emelése lenne egyedül elfogadható kompromisszum azzal a kikötéssel, hogy az emelés mindenkinél minimálisan bruttó 75 ezer forint lenne.

Emellett Csalogány kívánatosnak tartaná a mozgóbér további 4 százalékának alapbérbe építését 2019-ig.

Az Audi Hungária végül változatlanul hagyná a kafetéria mértékét is. A szakszervezet viszont a mostani 620 ezres bruttó éves juttatás helyett 787 ezerre kívánná ezt az összeget feltornázni, a legfontosabb kafetéria-elemek kormány általi beszántását ugyanis szerintük nagyjából csak így lehetne kompenzálni.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánynak nem áll szándékban változtatnia a kafetéria kvázi eltörlésén. Annak ellenére szögezte ezt le, hogy éppen múlt héten több ezer szakszervezetis demonstráción követelte ezt a Parlament előtt.

Az Audi esetéből most látszik, komoly baj, és akár sztrájkegmozdulások is jöhetnek az autóiparban, ha a kieső juttatásokat érdemben nem hajlandóak pótolni sem a cégek, sem pedig a kormányzat.

Ahogyan ugyanis arra a Napi.hu cikke is rámutat, a kafetéria mértékének változatlan szinten tartásával az új adótörvény terheit az Audi Hungária egyszerűen a dolgozókra kívánja terhelni, hiszen a tavaly ténylegesen felhasznált keret éves szinten 430-420 ezer forintos volt, az új szabályok szerint ez jövőre 320-300 ezer forintra csökkenhet.

Ez a csökkenés az Audi dolgozóit pedig éppen a lakhatási válság kellős közepén érné, miközben a legnépszerűbb kafetéria-elem a lakhatási támogatás volt a dolgozók körében.

Olvass tovább!