Ungár Péter, az LMP képviselője tegnap két törvénymódosító javaslatot nyújtott be az országgyűlés elé, két szorosan összefüggő témában.
Az egyik a fogyatékosok nappali otthonaiban foglalkoztatott gyógypedagógusok bérrendezését célozza meg, ugyanis ezek a szakemberek sokkal kevesebb pénzt kapnak a speciális iskolákban dolgozó, ugyanazt a munkát végző kollégáiknál. Ennek az az oka, hogy az iskolákban a pedagógus illetményalap alapján kapnak fizetést, az otthonokban pedig a szociális illetményalap szerint. Az alacsonyabb fizetés következtében nagyon sok nappali otthonban nincs gyógypedagógus, pedig az államnak nem jelentene olyan hatalmas plusz költséget az egyébként is hiányszakmát képviselő gyógypedagógusok bérrendezése.
A másik javaslat arra vonatkozik, hogy a köznevelési intézmények alapító okiratába ne lehessen mindenféle előfeltétel nélkül beírni, hogy sajátos nevelési igényű (röviden SNI-s) gyerekeket be lehet íratni, miközben lehet, hogy ennek semmilyen feltétele nincs meg (például csak hogy a legalapvetőbb problémát említsük, nincs gyógypedagógus) az iskolában.
Az Ungár által benyújtott törvénymódosító javaslat előírná, hogy a rendeletben meghatározott feltételeknek meg kell felelnie a köznevelési intézményeknek, illetve meghatározná az SNI-s gyerekeket fogadni képes intézmények minimális számát is,
ugyanis jelenleg vannak olyan megyék, ahol egyáltalán nincs SNI-s gyerekek beíratására alkalmas iskola.
A sajátos nevelési igényű gyermek a köznevelési törvény alapján az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, aki szakértői bizottság véleménye alapján valamilyen fogyatékossággal bír, halmozottan fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarban szenved, például autista. Ide tartoznak még a szintén különleges bánásmódot igénylő beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) tanulók is.
Ungár napirend előtti felszólalásában az iránt érdeklődött, hogy a kormánypártok támogatnák-e a javaslatait.
A kérdésére a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt. Szerinte a sajátos nevelési igényű gyerekek és családjaik segítése a kormány számára eddig is fontos szempont volt, több intézkedést is tettek ezügyben, ugyanakkor (most jön a lényeg) nem tud szó nélkül elmenni amellett, hogy már 1-2 héttel ezelőtt is látható volt, hogy a Jobbik és az LMP közeledik egymáshoz, még a témáikat is összehangolják, pár felszólalás múlva ugyanis Ungár jobbikos képviselőtársa fogja ugyanebben a témában folytatni a sort.
Ebből szerinte az látszik, hogy alakul a Jobbik-LMP koalíció.
Visszatérve a témához: a kormány arra törekedett, hogy mind a köznevelési, mind a szociális ágazatban érezhető béremelési programokat indítsanak, az új fejlesztésekben pedig előírják, hogy minden fogyatékossági csoport számára komplex akadálymentesítéssel rendelkező épületek épüljenek csak, és ez a felújításoknál is fontos szempont. Az SNI-s gyerekeket a pedagógiai szakszolgálat különböző projektjeivel is próbálják segíteni. A bérezés az intézménytípushoz, tevékenységhez, munkakörhöz kötődik, így a pedagógiai intézményben dolgozók pedagógus bértábla szerinti, a szociális intézményben dolgozók pedig szociális bértábla szerinti fizetést kapnak, ezzel nem lehet mit kezdeni.
Rétvári optimizmusával szemben azonban lenne mit megemlíteni a kormány SNI-s gyerekek elleni kifejezetten káros intézkedéseiről.
Először is, többezer gyógypedagógus hiányzik, a meglévők pedig borzasztóan leterheltek. A lelki, fizikai terhelés, a megbecsületlenség ellenére még mindig óriási túljelentkezés tapasztalható a gyógypedagógiai képzésekre. Úgy lehet mégis munkaerőhiány, hogy sokan úgy végzik el az egyetemet, hogy mellette már a szakmában dolgoznak, így ők nem új munkaerőként kerülnek ki a munkaerőpiacra, és épphogy lefedik a nyugdíjba vonulók számát.
Ráadásul a kormány, ahogy azt Rétvári is emlegeti, az új köznevelési törvény értelmében külön választotta a nevelési-oktatási intézmények és a pedagógiai szakszolgálatok munkáját, így azok a gyógypedagógusok, akik eddig 2-3 munkakörben sokkal több feladatot el tudtak végezni, dönteniük kellett, és már csak egy helyen dolgozhatnak tovább.
A fizetés pedig még mindig nem valami jó: egy pályakezdő 4 év tapasztalat megszerzéséig középfokú végzettséggel bruttó 121 394 forintot, felsőfokú végzettséggel bruttó 177 118 forintot, mesterképzés elvégzésével (nyilván ők vannak kevesebben) pedig bruttó 196 098 forintot lehet keresni.
Ezzel szemben a KSH 2017/2018-as tanévre vonatkozó adatai alapján idén tovább nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma a magyar közoktatásban, egészen pontosan 87 411 SNI-s gyerek kezdte el az iskolát tavaly ősszel.
A KSH adatai szerint az általános iskolai oktatásban vesz részt a legtöbb sajátos nevelési igényű tanuló, ott 55 176 ilyen diák tanul. Ehhez képest az óvodában 9196-an, szakiskolában és szakközépiskolában 7187-en és 7486-an, szakgimnáziumban 5627-en, gimnáziumban pedig csak 2739-en tanulnak.
Az adatokból tehát az derül ki, hogy az SNI-is gyerekek nagy része az általános iskola után kihullik az oktatási rendszerből.
Tavaly május végén pedig megszavazta az országgyűlés a köznevelési törvény módosítását, vagyis a „Taigetosz-törvényt”, amelynek értelmében a 2018-tól a tanulási nehézséggel (például diszkalkulia, diszlexia enyhébb formáival) küzdő gyerekek bizonyos tantárgyak esetén már nem kaphatnak felmentést az osztályzás alól. A törvénymódosítás indoklása szerint a kormány ettől a lépéstől várja, hogy a diákok, a szülők és a pedagógusok motiváltabbak lesznek a nehézségek leküzdése érdekében. Kár, hogy ezzel csak újabb óriási nehézséget akasztottak a nyakukba.
Emellett pedig – megfelelő számú szakember híján – megengedi a törvény, hogy ne csak gyógypedagógusok, hanem szakképesítés nélküli pedagógusok is foglalkozhassanak enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos gyermekekkel.
Legtöbbünk valószínűleg el se tudja képzelni, milyen nehéz a magyar oktatási rendszerben rendszeren kívülinek lenni. Legyen szó diszlexiáról, fogyatékosságról, vagy figyelemzavarról, elképzelhetetlenül nehéz minden nehézséggel küszködő gyereknek egy őket kezelni képtelen, erőforrás-hiányos rendszerben nem feladni a harcot. Mert ezek a gyerekek nem nem szeretnének tanulni, hanem nem képesek úgy tanulni, mint mások. Az iskolában szerzett kudarcélmények vagy az iskolából való eltanácsolás pedig akár egy életre meghatározzák a személyiségüket, jövőjüket.
Rétvári Bence úgy beszél ezekről a gyerekekről, mintha minden segítséget megkapnának az államtól, miközben a valóság az, hogy a rendszer egyre inkább kiveti őket magából. De az államtitkár úrnak láthatóan sokkal fontosabb a saját kis politikai játszmáinak fenntartása – még ha a Jobbik-LMP frakciót illető viccelődését éppenséggel egy nagyon komoly probléma megtárgyalásába is kell beékelnie –, mint a fontos kérdésekben való előremutató együttműködés.
