Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A diákoknak a legradikálisabbaknak kell lenniük” – Csunderlik Péter történész a Galilei-körről

Egy új Magyarország megvalósításán dolgoztak, amely nemcsak az elitnek, de a hétköznapi munkásoknak és földművelőknek is biztosítja az emberhez méltó életet. A tudomány és a felvilágosodás segítségével javították volna meg a társadalmat, és emigrációba kényszerülve sokukból világhírű tudós lett. Ám a ma is uralkodó történelmi emlékezet csak nemzetvesztőkként ábrázolja őket. Mi volt a Galilei Kör és mit akartak a galileisták – Csunderlik Péter történész nemrégiben megjelent monográfiája ennek a 20. század eleji emblematikus diákmozgalomnak a történetét mutatja be. A szerzővel a Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták – A Galilei Kör (1908–1919) története c. kötet apropóján beszélgettünk, amely a Napvilág Kiadó gondozásában jelent meg.

Kép: Wikimedia Commons

Le tudnád írni mai magyar párhuzamokkal, mi is volt a Galilei Kör?

Egészen pontos párhuzamot nem látok, talán akkor jutnánk a legközelebb, ha kortárs, hasonló figurákat hoznánk példaként arra, hogy milyen lehetett az ideáltipikus galileista. Annyira egyházellenes és a tudomány eredményeiben hívő, mint Tóta W. Árpád, annyira magabiztos, mint Bede Márton, ugyanakkor szociálisan annyira érzékeny, mint Misetics Bálint, úgy szeret vitatkozni, mint Böcskei Balázs, és a tradicionális férfiszerepeket idealizáló – ez a korban az italozó, kurucos, a nőket és a kisebbségeket megvető magyar férfi karaktere volt -, macsó kijelentésekre annyira harapna, mint Papp Réka Kinga. Ha ezek a szereplők alkotnának egy diákegyesületet, amely úgy 1100 főt számlálna, és egyszerre küzdene a diákjogok érvényesítéséért, a munkások jogaiért, és horizontjuk kiterjedne a kortárs nyugati tudományos eredményekre, ismeretterjesztő tevékenységet folytatva, akkor az lenne a Galilei Kör kortárs megfelelője.

Szóval mintha a HaHa nem állt volna meg a felsőoktatás ügyének képviseleténél, hanem intézményesült volna, és tágabb politikai kérdésekkel is foglalkozott volna?

Amikor elkezdtem a galileistákkal foglalkozni, és mások arra kértek, hogy helyezzem el a Galilei Kört a korabeli felsőoktatási palettán, akkor ez egy kézenfekvő hasonlat volt. A korban létező hivatalos diákegyesület az Egyetemi Kör volt, és ahhoz képest jelent meg egy baloldali alternatíva, tehát ebben a párhuzamban a galileisták voltak a korabeli hahások. De ez az analógia, azt hiszem, itt véget is ér.

A Horthy-rendszer közvetítésével ma is valamennyire élő történelmi emlékezetben olyan emberek képviselik a kört, mint Rákosi Mátyás, Korvin Ottó, és mások, akik valamilyen formában szerepet vállaltak önkényuralmi rendszerekben. Ehhez képest kik azok a fontos galileisták, akik nem köthetők ehhez a vonalhoz?

Csunderlik Péter: RADIKÁLISOK, SZABADGONDOLKODÓK, ATEISTÁK – A GALILEI KÖR TÖRTÉNETE (1908-1919); Napvilág Kiadó

Mindenek előtt Polányi Károlyt kell kiemelni, aki a Galilei Kör első elnöke volt, de a fiatal Mannheim Károly is galileista volt, és Pólya György, aki világhíres matematikus lett később, gondolkodás iskolája c. műve logikatörténeti bestseller lett nyugaton. Megnevezném Kende Zsigmondot – Kende Péter édesapját -, akit általában nem ismernek, de meghatározó szereplője volt a magyar népegészségügynek, és ez általában jellemző, hogy sok kiváló galileista nem vállalt látványos politikai szerepet, hanem amolyan szürke eminenciása lett a 20. századi magyar történelemnek, például a bakteriológus tevékenységével. Vagy éppen nyugaton, mert Rohonyi Hugó például Chicagóban lett neves orvos. Azért említsük meg a nyugatos írókat is, az ő jelentékeny részük is – például Babits Mihály – visszatérő előadója volt a Galilei Körnek. Amúgy Babits Mihály unokatestvére, a filozófus és matematikus Dienes Valéria, a magyar mozdulatművészet úttörője is galileista volt.

Az nem meglepő, hogy jogászok, társadalomkutatók, filozófusok a közélettel is foglalkoznak. De honnan jött az orvosok, orvostanhallgatók közéleti elköteleződése?

Ez azzal függött össze, hogy a 19. század végére, a 20. század elejére kialakult a szakértelmiség, és a szakértelmiségiek köréből kiemelkedtek az orvosok és a mérnökök. A század elejére a társadalom-mérnökösködés gondolata is kialakult, és a társadalom átalakításában kiemelt szerepet szántak az orvosoknak. A nácizmus előtt az eugenika még létező válasznak tűnt a társadalmi problémák megoldására. És ebből szinte magától értetődő módon fejlődött ki annak az orvosnak az ideálja, aki nem csak egy adott betegséget akar gyógyítani, hanem meg is akarja előzni azt – az antialkoholista propaganda, a népegészségügyi intézmények kiépítése, vagy akár a születés-szabályozás által. Tehát valahogy ez az orvos értelmiségi egy átpolitizálódott figura lett, és különösen ebben az időszakban még a baloldali radikalizmushoz kötődött. Madzsar József tevékenysége a legjobb példa erre.

 

Kattints a programokért, és találkozzunk október 8. és 31. között!

Amikor erről a baloldali radikalizmusról és alternatív politikai szubkultúrákról beszélünk, akkor a századforduló mindig kiemelt helyet kap. Tényleg erősebb szerepet játszottak akkor?

Ez a kérdés tényleg sokakat izgat. Nemcsak Magyarországon, hanem a Monarchia egészében tapasztalhatjuk nem pusztán a politikai, hanem szellemi irányzatok burjánzását, elterjedését. Hanák Péter, a 20. század egyik legokosabb társadalomtörténésze egy amolyan „bomlás virágai” típusú magyarázatot adott:

a Monarchiában annyi belső feszültség halmozódott fel, hogy a szervezetek, alkotók és művek sokasága a felfokozott társadalmi ellentétek, a válság termékei voltak. Csak míg Ausztriában főként a kivonulást választották az alkotók, így született meg a szecesszió, addig nálunk beléptek a politikai térbe, gondoljunk csak Adyra, aki a galileisták idolja volt.

A társadalmi feszültség részben abból adódott, hogy az ipari forradalom miatt kitermelődött a munkásosztály, amely jogokat követelt magának. Ugyanakkor a középosztályon belül is kialakult egy ellentét: ez a süllyedő dzsentrik kora, és a süllyedéssel párhuzamosan felemelkedett egy (gyakran zsidóként azonosított) polgárság, amely pozíciókat követelt magának. Tehát a lesüllyedő dzsentri és az emelkedő polgárság között is ellentét alakult ki, az emelkedő polgárság képviselőit a hagyományos elit nem szívesen engedte be az állami szférába, és erre válaszul ők más, alternatív központokat hoztak létre.

Ezt a politikai-társadalmi folyamatot egy szellemi erjedés kísérte: megjelent a kor Magyarországán a történelmi materializmus és a darwinizmus/evolucionizmus. Olyan eszmék, amelyek értelmezték a társadalmi konfliktusokat és hirtelen választ is kínáltak a megoldásukra. Részben a megkésett magyar fejlődésből adódott, hogy a különböző hullámok összetorlódtak: 1906-ban megjelent Ady kötete, az Új versek, ami sokkolta a magyar verskedvelő közönséget, de nem sokkal később, az 1910-es években már Kassák Lajos az avantgárdot népszerűsítette, és az már végképp kiakasztott mindenkit, még Ady hívőit, a galileistákat is. Kis híján verekedésbe torkollott Kassák Lajos Anker közi előadása az új irodalomról az első világháború alatt.

A galileisták az „új Magyarország”, a fény képviselőiként prezentálták magukat, a régivel, a sötéttel szemben. Ez az erős szembeállítás, a kompromisszumok elutasítása milyen politikai mozgásteret engedett nekik? Hogy képzelték el a gondolataik gyakorlatba ültetését?

A „régi Magyarországot” demokratikus úton akarták felváltani az „új Magyarországgal”, és erre az általános, titkos választójog bevezetése lett volna a megoldás. Magyarországon a korban a felnőtt lakosság valamivel több, mint hat százaléka volt szavazóképes, ennek tudható be, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, amely az első szervezett tömegpárt volt, nem volt képviselője a dualizmus-kori magyar parlamentben. Pedig a „régi Magyarország” leváltását csak a munkásság segítségével tartotta kivitelezhetőnek a radikális értelmiség. Ahogy azt Jászi Oszkár megfogalmazta, 4-5 ezer értelmiségi van az országban, aki végre tudná hajtani az elképzelt átalakítást, és nekik kell maguk mellé állítaniuk a munkásságot, amely aztán a tömegbázisát adja a reformmozgalomnak. Mert csak ők tudják tüntetések és sztrájkok által kikövetelni az általános és titkos választójogot, amely lehetőséget adna a „régi Magyarország” leváltására.

Ez egy nagyon idealista elméleti konstrukció volt, hiszen Jásziék és a galileisták abból indultak ki, hogy a munkások csak a láncaikat veszíthetik, és ha egy munkás szavazójogot kap, akkor szükségszerűen a baloldalra fog szavazni. Fel sem merült bennük, hogy a munkások egy „reakciós” csoportot támogathatnak.

Milyen eszközökkel próbálták megszólítani a munkásságot?

A munkásoktatás volt az elsődleges eszközük. A Galilei Kör az első években még nem vállalta fel a munkásoktatást, mert a galileisták maguk is úgy gondolták, hogy még érniük kell ehhez a nehéz feladathoz. De néhány évvel később már a szociáldemokrata párttal közösen szerveztek munkásoktató tevékenységet: a fiatal egyetemisták kimentek és a külvárosi munkásotthonokban próbálták képezni a munkásokat, hogy osztálytudatot adjanak nekik, és azok rádöbbenjenek saját kizsákmányoltságukra.

A beszámolók szerint tényleg nagyon alacsony volt a munkások kulturális színvonala. És ezért kell becsülni a galileistákat, hiszen arról volt szó, hogy

egy olyan világszintű matematikus, mint Dienes Pál, kiment a város peremére és a négy alapműveletet tanította a munkásoknak a szabadidejében.

És a parasztságot?

Az agrárnépességet agitátorok vidékre küldésével akarták megszólítani. Ezt az agitációs tevékenységet a szociográfiai programjával alapozta meg a Galilei Kör, évente kiírtak egy pályázatot, hogy fölmérjenek egy adott települést, megismerjék a vidéket, mert úgy gondolták, ha már megismerték a helyi problémákat, akkor tudják, hogyan kell megszólítani az agrárnépességet. Az volt a koncepció, hogy főleg vidéki származású galileistákat küldenek ki, akik jobban kiismerik magukat a magyar vidéken, és meg tudják értetni az agrárnépességgel, hogy az ő érdekük, hogy felosszák a nagybirtokot és a szekularizáció mellé álljanak. Csak mire beindult volna ez a program 1914-ben, addigra pont kitört a világháború.

A gyakorlatban mindez mekkora hatásfokkal működött?

Eleinte nagyon intenzív volt a galileisták munkásoktató tevékenysége, az 1910/1911-es tanévben kezdődött ez, és az első évben 475 foglalkozásról tesznek említést Budapesten. Ez később csökkent. Persze kérdés, hogy az előadások elérték-e a kívánt hatást a munkások körében. Kassák Lajos azt írja a visszaemlékezéseiben, hogy annyira nem, mert túl nagy volt a kulturális szakadék. Hiába próbáltak a galileisták egyszerűen elmagyarázni dolgokat, sokszor hiányzott a közös nyelv, a közös szótár.

Kassák arra utal, hogy lehet akármennyire szolidáris, egy jobb módú, belvárosi egyetemista akkor sem tudja átlátni, átérezni egy külvárosi melósnak a napi problémáit. Ez a szakadék megnehezítette az egymásra találást.

Másfelől pedig a szociáldemokraták részéről mindig volt egy értelmiségiekkel szembeni távolságtartás, és idővel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetése döntött úgy, hogy kicsit vissza kell fogni ezt a munkásoktató tevékenységet, merthogy a galileisták túlságosan szabadcsapatként működnek, nem tartják be a pártfegyelmet.

Részben ez magyarázza, hogy a világháború alatt a galileisták egy része bolsevik irányba ment el?

A világháború alatt a kör működése egy időre megszakadt, kiadványokat nem adott ki, a folyóiratuk, a Szabadgondolat kiadása is szünetelt, a legjelentősebb galileisták nagy része pedig bevonult. Részben önkéntesként, ami cáfolja a hazátlan, harcot nem vállaló galileisták képzetét. Mikor a kör működése újrakezdődött, az elsősorban antiklerikális első nemzedékkel szemben az új nemzedék kifejezetten az antimilitarizmusra fókuszált, az addigi nagyon széles, munkásoktató és antiklerikális küzdelem, illetve szociográfiai tevékenység leszűkült a háborúellenességre. 1917-ben pedig, amikor a később legendássá váló Duczynska Ilona Svájcból hazatért, a vezetésével egy bolseviknak nevezhető csoport alakult a Galilei Körön belül.

De miért mentek át a bolsevik pártba?

A bolsevikok felé történő elmozdulás legfőbb oka, hogy 1914-ben a szociáldemokrata pártok csődöt mondtak, kiálltak a háború mellett, lényegében megszűnt a II. Internacionálé is. Itthon a Népszava is kiállt a háború mellett, ezért azok, akik antimilitaristák voltak, elfordultak a szociáldemokratáktól, és radikálisabb válaszokat kerestek. Lenin adta meg a legkarakteresebb választ arra, hogy miként lehet befejezni a világháborút: a nemzetek közti háborút az országokon belüli osztályháborúvá kell átalakítani. És a körön belül ez a csoport nagyon lelkesen reagált ezekre a lenini eszmékre. 1918 januárjában ez vezetett a Galilei Kör bezárásához, mert amikor kiadták a lenini alapon álló röplapjukat, azt enyhén szólva nem tolerálta a hatalom. A Galilei Kört betiltották és egészen az őszirózsás forradalom előtti napokig zárva volt az Anker közi klubhelyiség. A Nemzeti Tanács megalakulásának hírére feltépték a lepecsételt ajtót. A fiatal Illyés Gyula is ott volt.

1918 őszén véget ér a háború, kitör az őszirózsás forradalom, újranyit a Galilei Kör. Ez már az az időszak, amikor a konkrét tevékenységükkel párhuzamosan a galileisták történelmi emlékezete is kezd kialakulni. Hogyan rajzolódik meg ez a párhuzamos ív?

Megkezdődött a harc a körön belül. A frontról hazatértek az olyan, első generációs galileisták, mint Polányi Károly vagy Kende Zsigmond, akik számára túlságosan idegen, radikális, erőszakos volt a bolsevizmus eszménye, nem akarták elfogadni a proletárdiktatúrát mint megoldást. Ugyanakkor ott volt a második generáció, Duczynska vezetésével, akik kifejezetten bolsevizálódtak már, ott voltak ’18 novemberében a Kommunisták Magyarországi Pártja megalapításánál. Ez a két csoport összeütközött, és ’18 novemberében-decemberében viták folytak arról, hogyan kell berendezni az új társadalmat, hogyan kell megoldani a földkérdést.

Lukács György például a Galilei Kör bolsevizmus-vitájában írta meg A bolsevizmus mint erkölcsi probléma című nevezetes esszéjét.

Ezekben a vitákban végül a radikálisabb, baloldalibb csoport nyert, és így ’19 márciusában a galileisták támogatták a kommün kikiáltását. Emiatt a Galilei Kör tevékenysége meg is szűnt március végén, mert a galileisták akkor már nem az időközben az Anker közből a Sörház utcába költöző székhelyükön, hanem a népbiztosságokon tevékenykedtek.

A kommün bukása után egy részük emigrált, egy másik részük itt maradt Magyarországon. De megkezdődött az elszámoltatás, eljárások sorát indították az egykori galileisták ellen. Ugyanekkor termelődött ki a képzet, hogy a galileisták felelősek az első világháború elvesztéséért. Teljesen túldimenzionálták ezt a Duczynska Ilona-féle antimilitarista csoportot, melynek tagjai háborúellenes röplapokat adtak ki. Tormay Cécile a Bujdosó könyvében konkrétan hozzájuk köti a nemzet hátba döfését. A ’20-as években teljesen domináns lett ez a jobboldali interpretáció, és ez az, ami visszatért 1990-ben.

És 1945 után?

A Horthy-korban a jobboldal a Tanácsköztársaság és a népbiztosok keltetőjeként írta le a Galilei Kört, ezt fordították meg ’45 után, csak pozitívvá tették az értelmezést. Lényegében beszorították a munkásmozgalom-történetbe a kör történetét. Ez szintén egy hamis kép, mert egy 1100 fős diákegyesületről van szó, amelyen belül állandó viták folytak. Az 1910-es évek elején például a Rákosit is tagjai között tudó baloldalibb szárny csapott össze a Polányi Károly vezette centristákkal. De a munkásmozgalom-történetbe be nem illeszthető eseményekről inkább hallgattak.

Mit vihetünk tovább 2017-ben a kör eszmeiségéből? Mi az, ami a versengő emlékezeti narratívák után ránk maradt?

Manapság rengeteg támadás éri a magyar közéletben a felvilágosodást vagy az értelmiséget, és mindennapos a tolerancia, a szabadság, egyenlőség és testvériség kárhoztatása. Eléggé visszatetszőnek tartom, hogy olyanok írogatnak a felvilágosodás „bukott projektjéről”, akik azért járhattak egyetemre, mert voltak olyanok, akik komolyan hittek a felvilágosodás projektjében. Ma sokkal jobban élünk, mint 200 éve, és ez nagyrészt a felvilágosodás vívmányainak köszönhető. A „sötét középkor” valóban egy antiklerikális ideológiai konstrukció, de azért hálásak lehetünk a szekularizáció híveinek, hogy milyen béklyóktól szabadítottak meg: az 1800-as évek elején még XII. Leó pápa kimondta, hogy akit beoltanak a himlő ellen, az nem üdvözülhet. És most újra azt látjuk, hogy az oltásellenesek miatt régi betegségek térnek vissza. Meg kell védeni a felvilágosodást. Az értelmiségi szerepvállalás szintén egy fontos érték: ahogyan Polányi Károly is megfogalmazta az 1910-es években, a diákoknak a legradikálisabbaknak kell lenniük, mert már eléggé autonómak, hogy saját gondolkodásuk legyen, ugyanakkor még nem kell eltartaniuk egy családot.

A diákok igenis viselkedjenek értelmiségiként, szóljanak bele a közéletbe, szervezzék meg magukat, végezzenek ismeretterjesztő munkát.

A galileisták hittek abban, hogy az embereket fel lehet világosítani, el lehet magyarázni nekik dolgokat. A magyarországi baloldalnak hatalmas bázisa lehet, csak újra aktivizálni kell az emberek közé járást, a kulturális nyomorban élőkkel való kapcsolattartást, hogy elmondjuk, nem igaz, hogy „még Kőbánya is különb, mint Párizs”.

Határozottan fel kell vállalni az értékeket, és nem kell félni attól, hogy ez a kiállás az embert saját karrierjében hátráltatja. Mert ebben is példát mutattak a galileisták: ők diákként komoly kockázatot vállaltak a szerepvállalásukkal az 1910-es években.

Ha tetszett a cikk, akkor könnyen lehet, hogy a Szabad Október programjai is érdekelni fognak:

Az interjú először a kettosmerce.blog.hu-n jelent meg.

Olvass tovább!