Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Melegjogi aktivistát lincseltek meg a nyílt utcán Athénban

Ez a cikk több mint 5 éves.

Szombat délután Athén központjában lincselték halálra a 33 éves Zak Kosztopuloszt, a görög civil társadalom egyik jól ismert melegjogi és HIV-aktivistáját. A nyilvánosságra hozott utcai kamerafelvételeken az látszik, hogy Kosztopulosz megpróbál kijutni egy bezárt ékszerboltból, miközben kint néhány ember várja. Miután kijut, a kint várakozók rátámadnak, elkezdik rugdosni. Néhány járókelő sikertelenül próbálja megvédeni, a férfi útban a kórház felé pedig életét veszti.

A tragédia előzményei nem teljesen világosak. Az ékszerbolt tulajdonosa – akit a rendőrség már őrizetbe vett – azt állítja, Kosztopulosz ki akarta rabolni a boltot, mialatt ő épp egy közeli butikba ment vásárolni. Kosztopulosz barátai azonban azt állítják, a férfi egy szomszédos kávézóból menekült át egy ottani fenyegetés hatására.

A hétvégén napvilágra került második felvétel szerint a lincselők azután is rugdosták a férfit, hogy már eszméletét veszítette, a helyszínen tartózkodó rendőrség mindezt tétlenül nézte. Azt szemtanúk is megerősítették, hogy a rendőrségnek lett volna alkalma beavatkozni, de ezt elmulasztotta.

A hétfőn nyilvánosságra hozott boncolási eredmények nem állapították meg egyértelműen, hogy mi is okozta a férfi halálát.

A bolt tulajdonosa mellett a hatóságok őrizetbe vettek egy másik férfit is, aki a felvételek tanúsága szerint részt vett a lincselésben. A Kosztopulosz-család ügyvédje szerint a gyanúsítottakat gyilkosság miatt kéne bíróság elé állítani:

„Annyira egyértelmű videófelvételek állnak a rendelkezésünkre, hogy mindannyian képesek vagyunk megítélni, mi is történt. Egy boltban rekedt férfit túlzott erőszakkal próbáltak megakadályozni abba, hogy kijöjjön a helyiségből, és ez az erőszak a halálához vezetett” – nyilatkozta az ügyvéd a HuffingtonPost görög kiadásának.

Kosztopulosz a szexuális kisebbségek és a HIV-fertőzött emberek jogaiért küzdött, munkatársa volt a Positive Voice nevű, HIV-pozitív görögök által létrehozott civil szervezetnek.

(Pink News, Neos Kosmos)