Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Ne legyetek kegyetlenek!” – Egy kilakoltatás képekben

Szerdán élőben közvetítettünk egy ferencvárosi kilakoltatásról, amelynek során egy 29 négyzetméteres, penészes ingatlant kényszerült otthagyni az ott élő asszony, Mária, valamint élettársa és kiskorú gyermeke. Az eset szomorú mementói az alábbi, helyszínen készült képek – ne feledjük, ezek 2018 Magyarországán készültek.

A kilakoltatást élőlánccal megakadályozni próbáló A Város Mindenkié(AVM) csoport tagjai reggel 8 óra előtt jelentek meg a lakásnál:

Fotó: Mérce

 

9 órára, a végrehajtás előzetesen közölt időpontjára pedig alakzatba rendeződtek:

 

Fotó: Mérce

2018 a kormány szerint is fontos évszám, ezt pedig az AVM aktivistái transzparensekkel is hangsúlyozták:

Fotó: Papp Dóra

Fotó: Papp Dóra

Fotó: Mérce

A végrehajtók is kis késéssel érkeztek, majd maga a végrehajtás sem kezdődött el egészen délután fél kettőig. A köztes időben úgy tűnt, az önkormányzat igent mondhat a kilakoltatás felfüggesztésére, és arra, hogy a lakók segítséggel mintegy félmillió forintot törlesszenek tartozásukból – ez végül nem történt meg.

Fotó: Mérce

Fotó: Mérce

 

A lakóházban egyébként évek óta állnak üresen olyan önkormányzati tulajdonú befalazott lakások, amilyen például az alábbi kép bal oldalán is látható:

Fotó: Mérce

 

Az élőlánc tagjaihoz is eljutott a hír, hogy két furgonnyi készenléti rendőr várható a helyszínre…

Fotó: Mérce

 

…akik kora délután meg is érkeztek.

(Fotó: Papp Dóra)

Fotó: Papp Dóra

 

Az élőlánc tagjait egy kétórás akció során, egyenként távolították el a lakás elől a rendőrök:

(Fotó: Csepregi Dorka)

Fotó: Vörös Anna

Fotó: Vörös Anna

Fotó: Vörös Anna

Fotó: Vörös Anna

 

„Ne legyetek kegyetlenek!”

– skandálták az élőlánc tagjai, valahányszor egyiküket eltávolították a kényszerintézkedés során.

 

Fotó: Papp Dóra

Sem az önkormányzatot, sem az intézkedő rendőröket nem sikerült jobb belátásra bírni: az aktivisták akciója ellenére a család több mint 20 évnyi ott tartózkodás után elhagyni kényszerült az önkormányzati lakást.

Máriának – részben a volt férjével való különválás, részben pedig a betegsége miatti munkanélkülisége következtében – jelentős lakbértartozása volt az önkormányzat felé. A több mint másfél millió forintos tartozásra állítása szerint érvényes részletfizetési szerződése volt, és az abban foglalt kötelezettségeknek eleget is tett.

A ferencvárosi önkormányzatnak erről más volt az álláspontja: a kilakoltatás napján kiadott közleményükben azt írták: a lakást Máriáék 2000 októbere és 2008 júliusa között szociális bérlakásként bérelték a ferencvárosi önkormányzattól havi 16 660 forint lakásdíjért. A bérleti szerződésüket azonban az önkormányzat 2000 és 2008 között lakásdíj tartozás miatt több alkalommal felmondta, 2008-tól pedig jogcím nélkül használták a lakást, és a helyzet rendezése érdekében 2016-ban kötött részletfizetési megállapodást sem tudta teljesíteni.

Ugyanakkor Molnár Noémi, az Utcajogász képviselője a Mércének elmondta: vitatják az önkormányzat eljárását. A végrehajtók gyakorlata ugyanis az, hogy előre értesítik a kilakoltatandó családot, itt ez azonban nem történt meg, ahogy egyébként egy másik ferencvárosi esetben sem a múlt héten. Illetve szerinte nem szokványos az sem, hogy miközben egyszerre van törlesztési szerződése az önkormányzattal a családnak, aközben elindítják a kilakoltatási eljárást.

Az utcajogász nyilatkozatához pedig hozzávehetjük azt is, a családot elhelyezés nélkül lakoltatják ki, pedig az elhelyezés törvényi kötelessége lenne az önkormányzatnak.

A képeket készítette: Papp Dóra, Vörös Anna, Csepregi Dorka és Bogatin Bence