Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újra utcára vonulnak az otthonápolási díj emeléséért!

Az otthonápolási díjak lényegi emeléséért, és a hozzátartozókat otthon ápolók jogairét álltak ki ellenzéki képviselők az országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján. A képviselők egyenpólója azt hirdette, hogy

Az otthonápolás munka!

A pólót 20 ellenzéki képviselő, köztük az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, a Párbeszéd frakciójában ülő Tordai Bence, az LMP-s Csárdi Antal, Szabó Szabolcs és Szél Bernadett öltötte magára,  a Jobbik frakció képviselői pedig szolidaritása jeléül fehér szalagot tűztek ki.

Budapest, 2018 szeptember 17. Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője az otthonápolás munkának való elismeréséért demonstrál a parlament őszi ülésszakának megnyitóján. / Fotó: Kunhalmi Ágnes, Facebook

A kezdeményezés tpedig az otthonápolás megbecsüléséért küzdő civil szervezetek, a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt Van Esély (Cseve Csoport) indították el, annak érdekében, hogy

legalább 50 ezer forinttal emeljék azonnali hatállyal az otthonápolásra jelenleg kifizetett díjat, 2019-től pedig foglalkoztatási jogviszony lehessen az otthonápolás és legalább a mindenkori minimálbér járjon érte.

Azt is közölték, hogy

szeptember 28-án ismét a Kossuth térre vonulnak majd, ha addig nem érnek el eredményt, hogy követeléseiknek demonstráció útján is hangot adjanak.

Kampányuk keretében, amelyet a civil kezdeményezéseket felkaroló aHang portál indított, petíció aláírására hívták fel követeléseik érdekében a polgárokat, és eddig már 41 ezer aláírást gyűjtöttek össze, valamint 40 szervezet csatlakozását érték el.

Az otthoni ápolás munka, amiért munkabér jár!

A kezdeményezést még most is alá lehet írni az aHang portálon!

A szervezők most közleményükben azt írják:

„Azt reméljük, hogy eljött az a pillanat, amelyet 1749 napja várunk: a kormány betartja az ígéretét, és a rendszerváltás utáni magyar kormányok adósságát törlesztve végre rendezi az otthonápolók ügyét. Kérjük, ne hagyja, hogy ez a pillanat tovább tolódjon, mert naponta roppannak bele a gondozás terheibe azok, akik megalázó segélyből ápolják súlyosan beteg hozzátartozójukat! […]

Magyarország nem ítélheti szegénységre azokat, akik az év 365 napján, napi 24 órában beteg hozzátartozójukat gondozzák” – emlékeztették a parlamenti képviselőket és a döntéshozókat.”

Az összes támogató kezdeményező által aláírt petíciót levélben ezzel a szöveggel a parlamenti képviselőknek is átadták.

Tordai Bence napirend előtti felszólalásában is felhívta a problémára a figyelmet, kiemelve:

„Minden rendszert az minősít, hogy leggyengébb tagjaival hogyan bánik. Ez alapján pedig az Orbán-rendszer hitványsága nyilvánvaló.”

Hozzátette:

„El kell végre kezdeni kezelni a legsúlyosabb válságokat: a szociális, lakhatási, oktatási, kulturális és gondoskodási válságot.”

Rétvári Bence kormánypárti képviselő Tordai kérdésére úgy válaszolt, hogy az ápolási díjat a Fidesz „2010 előtthöz képest jelentősen megemelte” és bevezette a kiemelt ápolási díj kategóriáját is, ugyanakkor elismerte

„nem tudtak annyit emelni, mint amennyit szerettek volna.”

Az otthonápolás megbecsüléséért folytatott küzdelem 2013 óta tart, de az elmúlt öt évben a díjak csupán 2000 forinttal emelkedtek, és

A legmagasabb kategóriában még ma is csupán 52,800 forint jár ezért a megerőltető, 24-órás figyelmet igénylő tevékenységért.

Összehasonlításképpen: egy ember otthonápolásáért Szlovákiában jelenleg 370 euró (120 ezer forint) jár, több emberről való gondoskodásért pedig 490 euró (160 ezer forint).

A civilek kiemelték azt is,

„Egy közvéleménykutatás szerint az emberek 94 százaléka támogatja az otthonápolók helyzetének rendezését – valószínűleg  jelenleg ez az egyetlen olyan kérdés, amelyben Magyarország polgárai egyetértenek. Választott képviselőinknek ezt a közös szándékot kell képviselniük a magyar országgyűlésben.”

Az otthonápolás Magyarországon és Európában is egyre elterjedtebb, és az egyik legsúlyosabb következménye a nyugati jóléti államok ellátórendszereinek leépítését követő gondoskodási krízisnek. Megfelelő számú, államilag finanszírozott szakintézmények, és megfelelő számú szakápoló hiányában az idős beteg hozzátartozók gondozása is a családra hárul. A civilek szerint éppen ezért járna a professzionális megbecsülés a gondozó családtagok számára is.

Az otthonápolást végzőknek egyébként döntő hányada Magyarországon is nő.

(Címoldali kép: Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznó Egyesület, Csak Együtt Van Esély (Cseve) Csoport, aHang kampányplatform)
Olvass tovább!