Hivatalosan is megszüntette az új cikkek publikálását a már egy éve amúgy is csak interneten megjelenő, és 1955 óta hetente megjelenő számait egy éve beszüntető legendás New York-i hetilap, a Village Voice.
A hírt még augusztus 31-én jelentette be Peter Barbey, pennsylvaniai örökös aki 3 éve éppen azért vette meg az újságot, hogy megmentse. Most viszont azonnali hatállyal fel kellett mondania a még megmaradt 15-20 újságírója felének, a fennmaradó dolgozók pedig az archiváláson, és felszámoláson fognak dolgozni.
„Ez egy kicsit ócska nap. […] alapvetően az üzleti realitások miatt új anyag már nem fog megjelenni a Village Voice-ban. […] Éppen azért vettem meg a Village-et, hogy megmentsem, de nem pont így képzeltem el az eredményt. Még mindig a Village Voice megmentésén dolgozom.”
– mondta Barbey a Gothamist információi szerint a szerkesztőségnek.
Nem ő az első, akinek a kezén a független múlttal és erős helyi fókusszal rendelkező újság megfordult. Mielőtt Barbey, egy 6 milliárd dollár összvagyonú pennsylvaniai, ruhamárkákkal foglalkozó család sarja megvette volna a Village Voice-t 2015-ben, azt a nyolcvanas években megvásárolta Rupert Murdoch ultrakonzervatív sajtócézár, innentől a kemény politikai tartalmak egy jó időre eltűntek. Tőle a kilencvenes években Leonard Stern állateledelgyáros vette át az akkor már patinás újságot. Végül azonban a nyomtatott média eladott példányszámának drámai esése, és a hirdetési piac nagy részének eltűnése a Facebook és a Google hirdetési rendszerei miatt utolérte a Village Voice-t is.
Az 1955-ben, Dan Wolf, Edwin Fancher és Norman Mailer írók által alapított újság azzal vitt új színt New York közéletébe, hogy nagy pénzemberek, oligarchák és cégek támogatás nélkül, független szerkesztőséggel dolgozott, oknyomozó, tényfeltáró anyagai és riportjai is a legszínvonalasabbak közé tartoztak a hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájában.
A Village Voice emellett a politikai aktivizmus legerősebb hangjává vált az USA-ban harminc-negyven évvel ezelőtt. Nem riadtak vissza radikális politikai mozgalmak támogatásától, a CIA külföldi terrorakcióinak kritikájától sem. Az újság otthonából, a manhattani Greenwich Village városrészből kifolyólag az első volt, amely az 1969-es Stonewall-lázadásról írt, ennek során a helyi meleg és leszbikus közösség követelte radikális eszközökkel a rendőrség ellenük irányuló zaklatásainak megszüntetését, a Meleg Felszabadítási Front utcai harcokba is keveredett a New York-i zsarukkal. A Village Voice sokáig nem volt meleg- és leszbikuspárti, ugyanakkor 1982-ben az elsők között ismerte el az élettársi kapcsolathoz való jogot az országban.
De a hetilap legutolsó évében is túlszárnyalta hatalmas versenytársát, a New York Times-t, amikor őket messze megelőzve tudósított részletesen a végül a demokrata előválasztáson nagy meglepetésre megválasztott Alexandria Ocasio-Cortez kampányáról.
A Village Voice-t viszont a még színes, alternatív kultúrával telített Manhattanben elsősorban úgy ismerték, mint az alternatív avantgárd színházi mozgalmakról először beszámoló és tudósító orgánumot, ezeknek a produkcióknak a lap kritikusai megalapították a máig létező – és ma már presztízses – Obie-díjat.
Működése során a Voice összesen három Pulitzer-díjat gyűjtött be, olyan országszerte híressé váló író-publicisták voltak rendszeres munkatársai, mint Ezra Pound vagy Wayne Barrett, aki a nyolcvanas években először írt Donald Trump korrupciós ingatlanügyeiről és maffiakapcsolatairól, megannyi pert idézve a Voice fejére ezzel.
De a magazin hetente vezette a New York-i alternatív szcéna összes alakját, és a helyi fiatal szubkultúrák tagjait abban is, hova érdemes koncertre, klubba, színházba járni, mit kell megnézni a moziban.
Tom Robbins, a lap régebbi munkatársa, és a City University of New York média-szakos tanára drámai egyszerűséggel foglalta össze a New York Times-nak, mit is jelent mindez:
„Elképesztő, hogy mindez New Yorkban, az ország legnagyobb médiavárosában történik!”
