Még 2017 októberében történt, hogy a Donald Trump elnök bevándorlás- és általában liberalizmus-ellenes politikájáért, vagy még durvább jobbos irányzatokért rajongók kedvenc fórumán, az anonim 4chanen megjelent egy kommentelő, aki azt állította, Trump Fehér Házából, a legmagasabb helyről (Q, azaz legmagasabb nemzetbiztonsági minősítéssel rendelkezve) szolgáltat titkos információkat.
Ezeket persze állítása szerint nem közölheti direkt formában, ezért aztán változatos titkos számsorokat és rejtélyes mondatokat közöl ideges és lelkes rajongótáborával. Az izgalom akkor hágott tetőfokára, amikor a titokzatos kommentelő áprilisban egyszer csak annyit írt:
„Kövesd a fehér nyulat!”
Valamint elárulta, hogy az elnök csak a rajongók számára érthető utalásokkal (tip-top és tippy-top beleszőve a beszédébe) igazolja majd vissza, valóban kapcsolatban áll QAnonnal.
Kisvártatva a húsvéti tojáskeresésen ez is történt, Trump egy fehér nyúljelmezbe öltözött figura mellett kimondta ezeket a szavakat. A 4Chan és Reddit Trump-támogató népe megőrült, az izgalom kitört: maga az elnök kommunikál velünk!
QAnon persze nem csupán ezért fontos: utalásaiból a lelkes megfejtők és rajongók kihámozták, valójában Trump minden kampányígérete megvalósult, Hillaryt és a vezető demokratákat már titokban le is tartóztatták (!), csak erről a nagy felháborodás miatt csupán ők, a leghűségesebb hívek tudhatnak.
(A teljes jelenségről korábban a 444 közölt jó összefoglalót itt)
A Vice News múlt heti riportja végre a fősodratú médiába is beemelte a jelenséget, néhány QAnon rajongót is kifaggatott. Ebből nagyjából összeállhat a kép.
Igen valószínű, hogy azok, akik QAnon rejtjeles üzeneteit írják, valóban kapcsolatban állhatnak valamilyen formában az elnök körével. „Igazságbombáik” azonban egészen más célt szolgálnak, mint amit rajongóik remélnek.
Hiszen hol van már a 2016-os elnöki kampány? Az az időszak, amikor a még csak elnökjelölt Trump nyugodtan, kockázat nélkül ígérhetett meg bármit: még azt is hogy a gyilkos összeesküvéssel a jobboldal által megvádolt Hillary Clintont megválasztása esetén azonnal börtönbe zárja, vagy hogy megválasztása után 1-1,5 évvel már óriási fal áll majd az USA déli határán.
Igaz az is, hogy Trump sajnos rengeteg rémisztő ígéretét valóban betartotta, a kiskorú bevándorlók bezárását, a még Obamánál is szigorúbb bevándorló-ellenőrzéseket is. Azonban emellett elnöki terminusa alatt bevezették az USA legigazságtalanabb adótörvényét is, a gazdagok felgyorsuló ütemben gazdagodnak, mindenki más pedig a több munkahely ellenére is szegényedik, jogaikat egyre kevesebb fórumon tudják érvényesíteni.
Ez pedig alapesetben a hűségesebb híveket is kritikára késztetné. Azonban mégsem ez történik: ennek oka pedig a demokrata ellenzék tanácstalansága és bátortalansága mellett éppen az, hogy Trump propagandagépezete (amelynek az orosz eredetű netes trollok is fontos alkotóelemei) ezeken a nem-hivatalos fórumokon azt terjeszti:
a kampányígéretek megvalósítása azért akadozik, mert Trump titkos harcot folytat egy sötét belső ellenséggel, az FBI és más állami szervezetek alkotta „mélyállammal”. Erről pedig senki sem tudhat, mert polgárháborúhoz vezetne.
Maga a dolog természetesen az üzleti világ egyik legfontosabb stratégiai marketing-eszközének, a „kincsvadászatnak” a politikai propagandába való adaptálása. A kincsvadászat olyan marketingkampány, amelynek során a hirdetni kívánt márka, az eladandó termék csak hosszabb, apró jeleket, rejtvényeket publikáló, bevonó kampány végén válik nyilvánvalóvá. A stratégia a közösségi média elterjedésével harapódzott el, és ma már Facebookon, Twitteren és Snapchaten is futótűzként terjed.
A dolog pedig látszólag működik. QAnonnak ma már a Reddit nevű fórumon is hatvanezer feliratkozója van, akik szabadidejük döntő részét az üzenetek megfejtésére és az összeesküvés-elméletek bizonygatására szánják. Az elnök gyűlésein pedig mostanában a tömegben is megjelentek a Q-betűk, és a QAnonnak szóló, támogató üzenetek, Trump pedig legutóbb azzal keltett a közösségben nagy izgalmat, hogy egy kivágott, Q-betűt tartó fickóra rá is mutatott a tömegben.
Ezek az összekacsintások jelezhetik: igenis tudatos politikai kommunikációs eszközről van szó.
A „mélyállam” elleni küzdelem persze még csak nem is Trumptól származó eszme: a kifejezés eredetije (derin devlet) a katonai puccsoktól sohasem mentes török politikából származik, és a kilencvenes évek végén a demokratikus hatalmat megdönteni szándékozó, vallásellenes nacionalista elit-összeesküvés, az Ergenekon idején terjedt el.
Maga Recep Tayyip Erdoğan elnök a 2016-os katonai puccs körül porolta le ezt az elméletét, és gigászi, több százezer katonát, állami közszolgát, újságírót és egyetemi tanárt érintő tisztogatását is a gonosz, sötét mélyállam elleni küzdelemmel indokolta.
A QAnon ennek a virtuális verziója, amelyet az USA-ban a Trumppal szemben álló, valóban nagyon hatalmas cégek és érdekcsoportok miatt persze semmiféle tisztogatás nem fog követni. A milliókat tömörítő, Trump-rajongó keménymagnak azonban ez a virtuális valóság szolgál arra, hogy ne folytassanak kritikus, klasszikus politikai tevékenységet, merüljenek el inkább ebben a hollywoodi stílusú nyomozásban, Da Vinci-kód szerű játékban, ahol az események alakítóinak, szuperhősöknek érezhetik magukat, nem pedig a neoliberális fogyasztói társadalom szorongó bábjainak.
De a kulturális különbségek még a globális, netes kultúrák és szubkultúrák e korában is mindennél fontosabbak.
Talán ezért lehetséges az is, hogy FBI, Trump-elleni nyomozás vagy erős török katonai elit híján Magyarországon ez a fajta politikai marketing, ha megérkezett is, sokkal hagyományosabb formát öltött.
Hazánk huszadik századi történetét ugyanis végigkíséri az antidemokratikus rezsimek berendezkedéseivel együtt járó, az explicit politikai terepről az irodalom és művészet területeire áttolt ideológiai kultúrharc. (Lásd ennek terhes történetét Standeisky Éva történész könyvében.)
Az irodalom és az írók Magyarországon hagyományosan politikai aktoroknak, az államhatalom erkölcsössége, avagy erkölcstelensége felmutatóinak számítottak. Ezért aztán ezeket a régebbi reflexeket, ösztönöket használta ki a 2018-as harcokból megerősödve kikerülő Orbán Viktor is, amikor nyílt sisakos, eddigieknél keményebb „kultúrharcot” hirdetett.
Ez idáig ebben a koherens formában nem létezett. Orbán ugyan kormányzását a baloldali filozófusok elleni „perrel” nyitotta 2010-11-ben, de ennek hullámai érdektelenség folytán hamar elültek. Az ezt követő ellenségképek pedig a Gyurcsány-Bajnai féle „ballibek”, Brüsszel, az IMF (ez persze valós problémahalmaz is volt), majd egy posztmodern fordulattal, 2015 után a „migránsok” és Soros György lett. Mindebben mindig szerepet játszott a kormány propagandájában az „értelmiség-ellenesség.”
2018 nyarára azonban már Orbán miniszterelnök legbelsőbb körének is nyilvánvalóvá vált: ezzel a legyengült ellenzékkel már riogatni sem lehet, a démonizált menekültek nem ostromolják a kerítést ötnél többen egy héten, Brüsszel pedig, noha kellemetlenkedik velük, inkább tűri, mint üldözi a Fidesz-oligarchiát.
Éppen ezért kellett a maga műfajában – a fekete propagandában – kiváló Szakács Árpád cikksorozata. Írásaiban hétről hétre leplezi le a NER kebelén eddig megbúvó, hálátlan „belső ellenséget”, legyen az „homoszexuális propagandát terjesztő” operaházi igazgató, „Tanácsköztársaságot dicsőítő” múzeumi főember avagy éppen „menekültsimogató” művészeti menedzser.
Ők kerülnek aktív ellenség-szerepbe tekintet nélkül arra, hogy csináltak-e valaha bármi valóban ellenzékit pályafutásuk során.
Orbán pedig válaszol is, amikor a kialakult, egyoldalúan gerjesztett művitákat biccentéssel ismeri el valódinak a tusnádfürdői beszédében, sőt felveti, hogy szeptemberben majd valódi változások is lesznek a kultúra terén.
Ez, ha belegondolunk, valóban csak a külcsín, a kulturális különbségek terén különböztethető meg attól, amikor Trump a félidős kongresszusi választásoknak egy misztikus kalandfilm forgatókönyvével gyürkőzik neki. Itt inkább a nyílt színi feljelentés népszerű.
Hiába, ennyi talán maradt a magyar konzervatívok hagyománytiszteletéből.
