Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fontos támogatástól esnek el a szülők, a kafetéria átszabása megnehezíti az iskolakezdést is

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az idei lehet az utolsó tanév, amikor a szülők még számíthatnak az iskolakezdési támogatásra, hiszen július végén derült ki, hogy  a kormány megszünteti a béren kívüli juttatások adómentességét, és ezzel tulajdonképpen teljesen szétveri a több mint kétmillió embert érintő kafetéria-rendszert. A munkáltatóknak nem éri majd meg a továbbiakban is adni az iskolakezdési támogatást, hiszen a jövő évtől kezdődően munkabérként (vagyis jóval magasabb elvonási teher mellett) fognak majd adózni, emiatt lényegében megszűnik :

  • a munkahelyi étkeztetés,
  • az Erzsébet-utalvány,
  • a helyi bérlet,
  • az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás,
  • az egészségpénztári hozzájárulás
  • lakástámogatás  kedvezményes adója is.

Az az iskolakezdési támogatást a munkáltatójánál igényelhette a családi pótlékra jogosult szülő és a vele egy háztartásban élő házastársa is, egy gyermek után akár mind a ketten is.

A szeptemberi iskolakezdés a legtöbb szülőnek anyagi szempontból a legmegterhelőbb időszak. Egy általános iskolás korú gyermek beiskolázása 10 és 30 ezer forint közötti skálán mozog, és ebben még nincs benne az első havi osztálypénz, ebédpénz sem. A REGIO JÁTÉK legfrissebb kutatásából kiderült: az alapvető iskolai eszközökre a válaszadók egyharmada 10-15 ezer forintot, egynegyede 15-20 ezer forintot, szintén ennyien akár 20-30 ezer forintot is elköltenek egy gyermek esetében. Egy tavalyi felmérés alapján pedig a szülők fele több mint 50 ezer forintot szánt a beiskolázásra.

Főnix Mozgalom országos tanszertámogatási programot indított, számításaik szerint jelenleg Magyarországon közel 300 ezer gyereknek nincs megfelelő tanszere. A szervezet aktivistái és segítői a legnehezebb helyzetben lévő iskolákat, gyerekeket keresik meg, egyeztetve a civil csoportokkal, szakemberekkel és támogatókkal.

(penzcentrum.hu)