Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Most éppen Lázárék tartozásával szorongatják Márki-Zay Pétert

Ez a cikk több mint 5 éves.

Nem én vagyok a polgármester, nem engem kell kérdezni arról, hogyan áll a vásárhelyi kórház felé fennálló tartozás törlesztése – nyilatkozta a fideszes Hegedűs Zoltán a Délmagyarnak.

Hegedűs érvelése izgalmas, főleg ha azt is figyelembe vesszük: az időközi polgármester-választás előtt még azzal kampányolt, hogy Hódmezővásárhelynek nincsen semmilyen tartozása

Merthogy nem sokkal azután, hogy Márki-Zay Pétert beiktatták polgármesternek, máris kiderült, hogy Hódmezővásárhelynek bizony vannak tartozásai, nem is kevés: az új városvezető március elején több mint négymilliárdos elmaradásokra bukkant.

Aztán a minap a vásárhelyi kórház jelentette be, hogy az önkormányzat jelentős (számukra a fennmaradáshoz létfontosságú) pénzzel 264 millió forinttal tartozik az intézménynek, az összeg felét azonnal, másik felét az év végéig szeretnék behajtani.

Erre reagált most Hegedűs azzal, hogy hát nem ő a polgármester, ne őt kérdezzék a tartozásokról.

Pedig amúgy lenne értelme: ugyanis egy 2012-es tartozásról van szó, mely évben ugyebár még Lázár János, illetve az őt lemondása után követő, szintén fideszes Almási István vezette a várost.

Ebben az évben ítélt az állam jelentős finanszírozási összeget az Erzsébet kórháznak, amelyet azonban a város nem utalt át az kórháznak, hanem nemes egyszerűséggel megtartotta. Azóta évente folyamatosan törlesztettek az összegből (összesen 318 millió forintról volt szó), a kórház viszont idén a teljes fennmaradó összeget meg akarja kapni, hiszen a kórház is pénzhiányban szenved, végső soron tehát a betegek érdeke is azt kívánja, hogy egészségügyi ellátásuk zavartalanul tudjon működni.

„Hat évvel ezelőtt még a városhoz, annak költségvetésébe tartozott az Erzsébet kórház, vagyis az önkormányzat volt az intézmény fenntartója. A 264 millió forintra akkor egy finanszírozási megoldáshoz volt szükség, arra költötte a város az összeget. Vagyis a kórház jogosan kéri vissza a költségvetéséből már évek óta hiányzó 264 milliót. A polgármesternek kell megegyeznie az adósság ütemezéséről, erre adott neki felhatalmazást, megbízást a közgyűlés” – magyarázta Hegedűs a Délmagyarnak.

Összegezve: Hódmezővásárhelyen a város költségvetéséből most azért kell nagy hirtelenjében az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb, a kapacitásokat jelentősen megterhelő összeget visszafizetni a kórháznak, mert az előző, fideszes városvezetés először nem adta oda az intézménynek járó állami pénzt, majd csak töredékét törlesztette.

Hegedűs azt, hogy visszatartották a pénzt, elintézi egy egyszerű „finanszírozási megoldás” kifejezéssel, bármit is jelentsen ez, majd nagy biztonsággal utalja át a problémát immár Márki-Zaynak, kezdjen vele, amit tud/akar. Sőt, még azt is megfellebbezhetetlen bizonyossággal jelenti ki, hogy az új polgármesternek meg kell egyeznie a kórházzal, mert ők, a fideszes többségű közgyűlés erre adtak neki felhatalmazást.

Ügyes.