Egyáltalán nem veszi jó néven Emmanuel Macron, hogy a sajtó és az ellenzék is a Elysée szennyesét igyekszik feltárni. A francia köztársasági elnök elsőként saját pártja tagjai előtt beszélt nyilvánosan az egy hét alatt államüggyé vált Benalla-afférról, méghozzá meglepően vádaskodó és frivol hangnemben. Csúsztatásokban bővelkedő magyarázatában főleg a sajtót és a parlamentet hibáztatta azért, hogy a Benalla-ügyből ilyen horderejű botrány lett.

Igaz, közben azt is mondta, hogy ő a legfőbb felelős az ügyben, szóval csak „jöjjenek érte, ő majd felel a nép előtt”. Két nappal később azonban pártjának egyik szóvivője közölte, hogy az elnök „természetesen„ nem jelenik meg a parlamenti vizsgálóbizottságban, a hatalmi ágak szétválasztása jegyében. Azaz a legfőbb felelős a népképviseletre felhatalmazott képviselőkkel nem áll szóba, de még egy korrekt interjút se adott az ügyben, ahogy a franciáknak is csak közvetve üzent.

Csütörtökön az ellenzék együttes tiltakozása akasztotta meg a Nemzetgyűlésben ennek a hétfőn megalakult vizsgálóbizottságnak munkáját, miután Macron pártjának (La République en marche, LRM) képviselői megtagadták több személy, így pl. az elnök kabinetvezetőjének beidézését. Teljesen szokatlan egységben, a szélsőjobboldali Marine Le Pen és trockista kollégája Danièle Obono együtt álltak ki a bizottság jobboldali rapportőrje és a parlament jogosítványai mellett, amelyeket a kormánypárt megpróbál megnyirbálni. Pénteken a legnagyobb ellenzéki formáció, a Republikánusok terjesztettek be bizalmatlansági indítványt, ami lehetőséget ad a kormányfő kérdőre vonására is.

A szóban forgó Benalla-affér azzal vette kezdetét, ahogy azt korábban mi is megírtuk, hogy múlt hét szerdán a Le Monde napilap beazonosította egy május elsején készült videón az elnök biztonságáért felelős Alexandre Benallát, aki rendőri sisakban lép fel két feltételezett tüntető ellen, egyiküket pedig hosszabb ideig, nyilvánvaló ok nélkül ütlegeli.

Bár a történtekről tudomást szereztek felettesei és persze a különféle rendvédelmi szervek is – magát a videót, ahogy más hasonló felvételeket, még május 1-én közzétették a világhálón –, kötelezettségük ellenére nem jelentették az ügyészségen a törvénysértést. Benallát pedig csak két hétre függesztették fel, majd munkaköri feladatait szűkítették le – legalábbis elvben – az Elysée-palotára.

Az ügy napok alatt a Macron-éra legmélyebb válságává nőtte ki magát, és ebben valóban jelentős szerep jutott a sajtónak és a parlament ellenzéki csoportjainak, amelyek afféle buldog módra, de lényegében mégiscsak munkájukat végezték, megpróbálva ellenőrizni a végrehajtó és elnöki hatalmat.

Emmanuel Macronról és az általa összerakott kormányról már korábban kiderült, hogy a demokratikus megújulás ígérete és a liberális retorika ellenére korlátoznák a sajtó szabadságát. Ahogy az is, hogy a sürgető neoliberális agenda érdekében modernitásként próbálják eladni a reformok rendeleti úton való megvalósítását. Azaz lényegében a parlamenti munka lenullázását – amiben persze az előző, nevében „szocialista” kormány taposta ki az utat hasonlóan antidemokratikus működésével.

Egyes elemzések szerint a jelenlegi krízis – 8 napja szinte másról sem szól a francia közélet, mint a Benalla-ügy újabb fejleményeiről – jellegzetessége éppen az, hogy a macroni „szélsőséges közép” által felülírt vagy megkerült intézmények ezúttal felülkerekednek vagy legalábbis megmutatják erejüket.

A sajtó és a parlament, illetve az ellenzék mellett a harmadik fontos tényező e csatában maga az állam, pontosabban egyes intézményei, amelyek mintha „kimutatnák foguk fehérjét” a macroni reformokkal és önkényes működéssel szemben. Maga Benalla, aki először csütörtökön nyilatkozott az ügyben, egy hosszú és sajátos hangvételű interjúban a Le Monde-nak, belügyminisztériumi forrásokat gyanít a háttérben.

Ha így is lenne, a hétfő óta a parlament két házában folyó meghallgatások, a sajtó, illetve a Le Monde cikke nyomán múlt csütörtökön indult ügyészi nyomozás, majd eljárás (Benalla, egy társa és 3 rendőr ellen), számos ellentmondást tártak fel a különféle szereplők – politikai, rendőrségi és adminisztratív vezetők, miniszterek, prefektusok, csendőrök és rendőrök között.

Ha az nem is világos egyelőre, hogy ki és miért nem mond igazat, a történtek feltehetően összefüggésbe hozhatók az elnök biztonsági apparátusát illető átalakítási tervekkel, amelyekben az egyébként efféle képesítéssel egyáltalán nem rendelkező, alig 26 éves Benalla is részt vett.

Az is bizonyos, hogy Macron és a kormányfő nyilatkozataival ellentétben az Elysée a botrány mostani robbanásakor az ügy feltárása helyett épp ellenkezőleg, a ködösítésre készült. A Mediapart portál információi szerint már múlt csütörtökön közreadtak pártközeli Twitter-fiókok olyan videókat, amelyek a megvert tüntetők erőszakos akcióira céloztak. A videókat csak azután törölték a terjesztők, hogy kiderült, ügyészi vizsgálat indult 3 rendőrtiszt ellen is, akik átadták ezeket, a köztéri kamerák által készített (és egy hónap után elvileg megsemmisítendő) felvételeket Benallának, hogy felhasználja azokat saját védelmében.

És ez csak egyetlen példa a szövevényes krimiként is működőképes történet csavarjaira: ha a parlamentben sikerül is berekeszteni a naponta újabb kellemetlen epizódokkal járó meghallgatásokat, a sajtó és az igazságszolgáltatás – úgy tűnik – kitart az igazság és a felelősségek feltárása mellett.

Az első győzelmet már el is könyvelhették azok, akik az Elysée és Macron monarchikus működését kritizálták az ügy kapcsán: az elnök kabinetvezetője csütörtökön bejelentette, hogy a Benallához hasonlóan, megbízott státuszban lévő munkatársak hamarosan, a törvények előírása szerint, átláthatóbb és ellenőrizhetőbb módon leszek foglalkoztatva, akárcsak a „rendes” alkalmazottak.

Kérdés, hogy mikor jut el a feltáró munka és a vita addig az alapvető kérdésig, amiről eddig alig esett szó: mintha abban állna csupán a probléma, hogy egy álrendőr vert tüntetőket május elsején, szinte büntetlenül. Miközben igazi rendőrök tömegei is ezt tették, aránytalan erőszakot alkalmazva, ahogy teszik már évek óta az olyan demonstrációkon, amelyek a követeléseik figyelmen kívül hagyása miatt újabb, és olykor valóban konfrontatívabb stratégiákat keresnek.

Sőt, az aránytalan és akár mások testi épségét is komolyan veszélyeztető „rendfenntartói” gyakorlat bizonyos helyeken és bizonyos lakossági csoportokkal szemben teljesen általánosnak mondható: évtizedek óta az elnyomás speciális technikája.

A rendőri erőszak ellen küzdő aktivisták adatai szerint a július 14-ei hétvégén, a nemzeti ünnepet és a világbajnoki címet ünneplő országban hat fiatal férfit ért a fején a rendőrség által használt gumilövedék, hat különböző városban. Közülük hárman egyik szemükre megvakultak, egyiküknek eltört az állkapcsa, az ötödik és hatodik arcát több öltéssel varrták össze.

Benalla interjújából érzékelhető, hogy a mai napig nem fogta fel, miért elfogadhatatlan egy jogállamban, hogy a rendőrök védelmében és azokkal egyeztetve tüntetőket ütlegel civilként, ráadásul Macron biztonsági felelőseként. Úgy ítéli meg, hogy mindez csak arra jó, hogy az elnököt támadják rajta keresztül, és szerinte a korábban poharakat dobáló, „hisztérikus” pár amúgy is rászolgált minderre, ő csak polgári kötelességét teljesítette.

De az ő egyéni vakságánál és értetlenségénél sokkal súlyosabb hiba, hogy a francia állam továbbra sem akarja elismerni, hogy jogtalanul alkalmazza az erőszakot saját polgáraival szemben. És amíg ez így marad, a mindenkori végrehajtó hatalom kezében is saját céljai érdekében használható eszköz lesz, politikai ellenfelei ellen és a társadalmi erőviszonyok fenntartása érdekében.