Tegnap jelent meg a hír, miszerint Józsefváros önkormányzata egyik pillanatról a másikra bezáratta a Corvin Clubot és az Aurórát, amelyek nemcsak a főváros egyik legrégebbi kultikus underground helyei, de előbbi a legjelentősebb elektronikus zenére tematizálódott klub is Magyarországon, utóbbi pedig az egyik legismertebb közösségi tér. Nem mellesleg legalább két tucat ember munkahelye mindkettő, valamint inkubátora számos feltörekvő előadónak és helyszíne több száz szubkulturális jelentőségű eseménynek.
Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy azóta jelentős változások is történtek a zeneiparon belül, valamint a szórakozni vágyók preferenciái is jelentősen változtak, amelyre a 2015-ben átalakult Corvin Club abszolút korszerű módon reagált azáltal, hogy tematizálta a hely korábbi profilját. Ekkorra ugyanis a csúcsán járt az elektronikus zene újkori reneszánsza, amely már nem csupán egy szűk közösség nehezen értelmezhető műfaja volt, hanem egy széles körben népszerű zene, amely ugyanilyen széles és színes rétegeket tudott (és tud mind a mai napig) megmozgatni. Az Auróra esetében pedig talán inkább egy szellemi bázisról van szó, amelynek elvesztése nagyban járulna hozzá a budapesti kulturális élet homogenizálódásához, s amely nyilvánvalóan súlyos, egyúttal maradandó károkat is jelentene.
A két hely bezárása így egyszerre egzisztenciális és kulturális kérdés is.
Egzisztenciális, hiszen ha ezt a Corvin esetében magát elektronikus zenei szubkultúrának nevező közeg (vagy szcéna, ahogy tetszik) hagyja, akkor szó nélkül engedi azt is, hogy tendenciózussá váljon a törzshelyeink ilyen módon történő bezárása. És persze kulturális kérdés is, hiszen ezek a szórakozóhelyek, mint a Corvin, vagy az Auróra nem csupán egyszerű italmérők, ahol hangos zenét hallgathatunk sok ember között, hanem olyan egység részeivé válhatunk, amelyek egy modern, gondolkodó és szabad társadalom szimbólumai.
Sokak számára persze úgy tűnhet, hogy bezár két szórakozóhely, ami bár szomorú, de nem nagy ügy, hiszen akad még bőven diszkó a városban. Épp csak ezek a diszkók közel sem azok a klubok, amelyek helyszínt biztosítanak mindazok számára, akik nem csak a fizetésnap utáni hétvégén mennek el bebaszni, függetlenül attól, hogy Szecsei apánk, vagy Vril szól éppen a keverőpultból. Ezek a terek ugyanis tömegek számára jelentenek rituális helyszíneket, ahol inspirációra lelnek, ahol barátságokat alakíthatnak ki olyan emberekkel, akik szintén hasonlóképp, szubkulturális szinten élik meg mindazt, amit ezek a szórakozóhelyek nyújtanak.
És mint ilyen kulturális értékkel bíró helyek, egyszerűen nem tűnhetnek el. Legalábbis nem ilyen indoklások mellett, és nem ilyen módon.
