Székely László, alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a nem pszichiátriai (tehát cselekvőképes) betegek esetében nincsenek meghatározva sem a feltételei, sem a jogi alkalmazás részletei, hogy milyen esetben lehet egy betegen fizikai korlátozást, kényszert alkalmazni a saját érdekében.
Az ombudsman vizsgálata során komoly problémákat tárt fel a korlátozások kórházi dokumentációjával kapcsolatban. Valaki ugyanis az ombudsmanhoz fordult panasszal édesapja halála után, aki kórházba kerülésekor húzogatta, kitépte magából a kanüljét, ezért az infúzió adásakor lekötözték a csuklóját.
A biztos tájékoztatást kért az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökétől a betegeket védő garanciális szabályokról.
Az elnök szerint a cselekvőképes beteg önrendelkezési jogának tiszteletben tartása mellett az egészségügyi szolgáltatónak kötelezettsége, hogy a beteg testi épségét megóvja. Ezért ad lehetőséget az egészségügyi törvény arra, hogy a szükségesség-arányosság követelményének szem előtt tartásával, a szakmai szabályok betartásával a beteg személyes szabadságát korlátozni lehessen a testi épsége és egészsége védelme érdekében.
Az ombudsman jelentése szerint viszont felmerül a gyanú, hogy az egészségügyi szakdolgozók alacsony létszáma miatt a kórház nem tud megfelelően eleget tenni az érintett betegek jogainak.
Székely László szerint például az előbb említett ügyben a kórház nem teljesítette maradéktalanul a dokumentációs kötelezettségét, így utólag nem lehetett rekonstruálni, biztosítva volt-e, hogy a beteg valóban élni tudjon önrendelkezési, vagy – ebben az esetben az ellátás megtagadásához fűződő – jogával.
A dokumentáció hiányosságai miatt az sem volt megállapítható, hogy a kórház eleget tett-e a beteg tájékoztatását előíró szabálynak.
Az állam alapjogvédelmi kötelezettsége egyértelműen kiterjed az egészségügyi ellátásra szoruló emberek jogainak védelmére és az ahhoz szükséges feltételek biztosítására is, amihez hozzátartozik, hogy a jogalkotónak világos iránymutatást kell adnia arról, milyen feltételek mellett lehet korlátozó intézkedést elrendelni a betegekkel szemben.
Az ombudsman megállapította, hogy a szabályozás hiányában a kórházak jelenleg a saját eljárásrendjük szerint határozzák meg az egészségügyi törvényben foglalt betegjogok gyakorlását, ami viszont sérti a jogbiztonságot, így sérülhet a korlátozás alá vont emberek önrendelkezési joga.
Tehát az egészségügyi intézmények elég rugalmasan kezelhetik a törvényt, ami alapvetően jogsértő a betegekre nézve, az esetek részletes dokumentációjához viszont túl kevés az egészségügyi dolgozó. Megfelelő dokumentáció nélkül azonban visszafejthetetlenek a betegekkel kapcsolatos ügyek – így például ha valaki bírósághoz, vagy az ombudsmanhoz fordul, az egészségügyi dolgozók hibái, mulasztásai sosem derülnek ki.
A gyakorlatban mindez olyan szélsőségesen durva esetekben is megmutatkozik, mint például a férfi esete, akit a lábában lévő ideggyulladással szállítottak kórházba, de helyhiány miatt a pszichiátriára szállították, ahol akarata ellenére lekötözték, benyugtatózták, bepelenkázták és további megaláztatások sorainak tették ki. De nagyon hasonló a 21 éves fiú tragédiája is, akit csillapíthatatlan orrvérzéssel vitt édesanyja kórházba, ahol a pszichiátriára került és drogelvonókon használatos nyugtatókat kapott, leszíjazták, bepelenkázták, embertelen körülmények között tartották, ami ellen sem ő, sem édesanyja nem tehetett semmit. A fiú két nappal később meghalt.
Nagyon fontos, hogy az ehhez hasonló jogsértések és hiányosságok napvilágra kerülnek az ombudsmani jelentéseken keresztül, az már igencsak kétséges, hogy történik-e változás. Az alapjogok biztosa a betegeket érő jogsértésekkel kapcsoaltban Kásler Miklós intézkedését kérte, kíváncsian várjuk, intézkedik-e a közeljövőben a miniszter.
