Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jávor: A kormány hazugságoffenzívája nem győzte meg az EP LIBE bizottságát

Ez a cikk több mint 5 éves.

Mit arról már mi is beszámoltunk, az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) tegnap elfogadta a magyar jogállam helyzetéről szóló Sargentini-jelentést, amely megállapítja: fennáll a veszélye Magyarországon annak, hogy az EU alapelvei súlyosan sérülnek. A jelentés emellett javasolja Magyarország szavazati jogának felfüggesztését, vagyis a legerősebb EU-s szankció, az ún. 7-es cikkely érvényesítését.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője most nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyet Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár küldött a tegnapi végszavazás előtt a bizottság tagjainak.

„A levél mindenben megfelel a Fidesz szokásos kommunikációs gyakorlatának: gyönyörűen mutatja be azt a kettős beszédet, amivel a kormány, amelyik itthon fasisztoidba hajló propagandával operál, kifelé teljesen más hangnemet üt meg, miközben mély sértődöttség is süt belőle, hogy valakinek nem tetszik, amit művelnek” – írta Jávor saját Facebook-oldalán.

Az EP-képviselő arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormány továbbra is hazudik Brüsszelnek. A levél ugyanis kitér arra, hogy a Stop Soros törvénycsomagot „a magyar választók növekvő aggodalma” igazolja, melyet a migráció kapcsán éreznek. Jávor szerint azonban a levél arra már nem tér ki, hogy ez az aggodalom „jórészt a kormánypropaganda következménye”.

A politikus szerint a Velencei Bizottság véleményéről is hazudik az államtitkár. Azt ugyan elismeri, hogy a Stop Soros elfogadásával nem várták meg a Velencei Bizottság hivatalos állásfoglalását, de utána azt állítja, az alkotmányjogi szakértői testület semmi kivetnivalót nem talált az „illegális migráció segítésének” büntetőjogi szankcionálásában.

„Arról azonban nem írnak, hogy a Velencei Bizottság mindennek megállapítása mellett tartja elfogadhatatlannak, alapvető nemzetközi normákat, emberi jogokat sértőnek a Stop Sorost, tehát éppen az ellenkező megállapításra jutnak, mint amit a kormány sugall” – teszi hozzá Jávor.

Az EP képviselő szerint azonban a kormány akormány hazugságoffenzívája sem győzte meg azonban az EP LIBE bizottságát – kétharmados többséggel, az EPP-s képviselők szavazatával fogadták el a jelentést végül.

A kormány már egy korábbi levélben próbálta cáfolni a Sargentini-jelentés fő állításait, ám mint arra két magyar társadalomtudós aprólékos elemzése rámutatott, a cáfolat ferdítésekre, elhallgatásokra és nyílt hazugságokra támaszkodott csupán.

A jelentés tegnapi elfogadása után Varga Judit az MTI-hez eljuttatott közleményében a jogállam megcsúfolásának nevezte a dokumentumot. Mint fogalmazott:

„A balliberális többség ma egy politikailag motivált, csúsztatásokkal teli vádiratról szavazott. Természetesen jobb lett volna, ha az ügy el sem jut idáig, hisz a jelentés jogilag megalapozatlan, koholt vádakat terjesztett elő”

Hogy balliberális „ármányról” és „Soros-jelentésről” szavazott volna a LIBE, azt Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő cáfolta, aki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy Tiborcz István személye például a bevándorlásellenes olasz populista Öt Csillag Mozgalom javaslatára került be a jelentésbe.

„Különösen figyelemreméltó, hogy a Fidesz pártcsaládját alkotó néppárti és a szélsőjobboldali frakcióban ülő, frissen olasz kormányzópárttá avanzsált – és emiatt a Fidesz által ünnepelt – Öt Csillagos Mozgalom súlyos hangvételű módosító javaslatait is megszavazták; méghozzá jobboldali támogatással. A jelentésbe így bekerülő bekezdések egyike egyenesen Tiborcz Istvánt említi, korrupcióval vádolva az általa korábban vezetett, uniós forrásokat szabálytalanul felhasználó társaságot. A hivatkozott szövegrészlet kimondja, hogy az OLAF súlyos szabálytalanságokat és összeférhetetlenségeket talált egy, az érintett időszakban a magyar miniszterelnök veje által irányított cég ügyeit ellenőrző vizsgálata során” – írja a szocialista politikus.

A LIBE tegnapi szavazása ugyan komoly lépés az uniós atombombának számító 7-es cikkely aktiválása felé, ám annak esélye, hogy Magyarország szavazójogát felfüggeszti az Unió, még így is nagyon csekély. Szeptemberben a Sargentini-jelentést még kétharmados többséggel el kellene fogadnia az Európai Parlamentnek, ezután az Európai Bizottságnak. Ha ez mind meg is történne, még egy teljesen egyhangú döntésre is szükség van a szankciók életbe léptetéséhez a tagállami vezetőket tömörítő Tanácson belül is, ami a lengyelek már belengetett vétója miatt teljesen valószínűtlen.

Egyelőre nem lép fel az Európai Néppárt a „Stop Soros” törvénycsomag ügyében 

Egyelőre nem lép fel Orbán Viktor miniszterelnök ellen az Európai Néppárt (EPP) az előző héten elfogadott „Stop Soros” törvénycsomag miatt – közölte egy keddi lapinterjúban Manfred Weber, a Fideszt is a soraiban tudó pártcsalád európai parlamenti frakcióvezetője.

Weber leszögezte: az ügyben az Európai Bizottság az illetékes, a brüsszeli testületnek kell vizsgálódnia, és ennek során figyelembe vehetik a Velencei Bizottság állásfoglalását is. Mint kiemelte, amennyiben problémásnak ítélik a jogszabályt, akkor kötelezettségszegési eljárást lehet kezdeni, amely végül eljuthat az Európai Bíróságra.

„Orbán azt ígérte, hogy ennek a mechanizmusnak az eredményét tiszteletben fogja tartani” – mondta a német EP-képviselő a De Standaard című belga újságnak.

Arra a kérdésre, hogy az EPP nem fog-e fellépni a kérdésben, Weber hangsúlyozta, kritikusak Orbánnal szemben, de ez az ügy egyelőre az unió intézményeire tartozik, nem a pártpolitikára.

„Ha Orbán nem tartja tiszteletben a bíróság döntését, akkor nem lehet többé tagja az Európai Néppártnak” – fogalmazott a frakcióvezető. (MTI)

(címlapkép: MTI / Kovács Attila)