Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már 10 szakszervezet tiltakozik az Alaptörvény-módosítás ellen

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Pedagógusok Demokratkius Szakszervezete (PDSZ) június elején tette közzé nyílt levelét, melyben Szűcs Tamás elnök tiltakozásra hívta a szakszervezeteket az Orbán-kormány által tervezett 7. Alaptörvény-módosítás ellen. A tiltakozás különösen a 4., a 6. és a 7. cikkre irányul, melyek meglátásuk szerint a gyülekezési szabadságot, a független bíráskodást és a hatalmi ágak szétválasztásának elvét támadják.

„Ezek az alapelvek a polgári demokráciák hosszú küzdelem árán kivívott megkérdőjelezhetetlen értékei, és a szakszervezetek, egyesületek és valamennyi állampolgár működésében, életében olyan garanciális elemek, amelyek képesek ellensúlyozni a mindenkori végrehajtó hatalom túlzó befolyását.”

– olvasható a szervezet tiltakozó nyilatkozatában.

A PDSZ tiltakozásához eddig a Miskolci Autóbusz és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezete, a Magyar Műsorszóró Dolgozók Szakszervezete, a Szegedi Tudományegyetem Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezete, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Orvosok Szakszervezete, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete és az Élelmiszeripari Munkavállalók Független Szakszervezete csatlakozott.

Az országgyűlés a jövő hét elején tárgyalja a módosítást, ezért a tiltakozáshoz eddig csatlakozó szakszervezetek felszólították a Magyarországon található valamennyi szakszervezetet, hogy kövessék a példájukat.

De már nem csak a szakszervezeteknek szól a felhívás: a civil szférában tevékenykedőket és a teljes magyar közvéleményt arra kérik, „a következő napokban a demokráciákban elfogadott minden eszközzel küzdjenek az Alaptörvény szükségtelen és veszélyes módosítása ellen.”

A PDSZ elnöke a szakszervezetek mellett az országgyűlési képviselőkhöz is intézett levelet, melyben arra kéri őket, ne támogassák a módosító javaslatokat. A Jobbikon kívül minden ellenzéki frakció és független képviselő megerősítette a szakszervezetet, hogy nem szavazza meg a módosítást.

Az Alaptörvény módosítása azért aggasztja a szakszervezeteket, mert a már így is épp eléggé ellehetetlenített sztrájk intézménye most a gyülekezési jog korlátozásával és a tervezett közigazgatási bíróságok hatalomgyakorlásával még inkább meggyengülhet majd.

(Címlapkép: PDSZ/Facbook)