Voksán Virág magyar modell, lemezlovas. Megnéztem a fotóit, meghallgattam a zenéjét. Elolvastam a Wikipédia-oldalát. Órákat töltöttem azzal, hogy régi cikkeket böngésztem.

Megtudtam, hogy kinek szurkolt a két évvel ezelőtti EB-n (Argentínának), kitől kapta az első mellműtétjét (a szüleitől), hogy néz ki smink nélkül (csinos). Kikukáztam az internet elfeledett szegleteiből egy rakás felesleges tudást, amik alapján biztosan nem merném megtippelni sem, hogy milyen anya lesz belőle. Már miért is akarnék ilyet tenni?

A hét legmegdöbbentőbb nyilatkozata, amit olvastam, egyértelműen tőle származik, a TV2 Mokka című műsorában készítettek vele interjút, átvették jó néhányan. Voksán Virág ül a fehér kanapén, és azt magyarázza, hogy bármennyire is furának tűnhet ez másoknak, de azért higgyék el, hogy ő fel van készülve az anyaszerepre. Mindezt (legalábbis az internet tanúsága szerint) azért teszi, mert elég sok negatív kommentet kapott, amikor bejelentette, hogy gyermeket vár.

Egészen pontosan ezt mondja:

„Azért lehet ez az embereknek most nagyon kontrasztos, mert a média mindig a dögös DJ-nek állított be, akit sose tudnak elképzelni anyaszerepben, mert másként nézek ki. A sztereotípiák mindig erősen dolgoztak, de szeretném eloszlatni a kétségeket, mert kivételek igenis vannak. Nem a külsőn múlik vagy az ember hivatásán, hogy milyen anya lesz, mert sosem lehet tudni, hogy milyen érzelmeket vált ki egy nőből az, amikor megtudja, hogy kisbabát vár.”

Három napja ezen a sztorin pörög az agyam. Körülbelül két héttel ezelőtt, amikor a társadalom próbálta feldolgozni a tragédiát, miszerint egy nagymama a négyéves unokájával vonat alá ugrott, rengetegen fejtették ki azon véleményüket, hogy egy kerekesszékes, önmagát ellátni nem tudó nőnek nem lenne szabad szülnie. Akkor megpróbáltam amellett érvelni, hogy minden embernek személyes döntése kell, hogy legyen az, hogy vállal-e gyereket, vagy sem, és hogy ahelyett, hogy bűnbakot kreálunk valakiből, akit egyáltalán nem ismerünk, a rendszerszintű problémák megoldását kéne keresgélnünk, hogy ne fordulhasson elő hasonló tragédia.

De az én cikkem alatt is sorjáztak a kommentek, miszerint tévedek (ez egyébként gyakran megesik), és ennek a nőnek tényleg nem lett volna szabad szülnie.

Egész egyszerűen elképeszt, hogy emberek hogyan tudnak ilyen elvágólagos véleményeket megfogalmazni számukra ismeretlen személyek élete, sorsa felett.

Most is ez a helyzet: én tényleg órákat áldoztam arra, hogy megtudjak Voksán Virágról mindent, amit érdemes tudni. Interjúkat olvastam, videókat néztem, zenét hallgattam – és tényleg, őszintén fogalmam sincs, hogy hogyan jut eszébe bárkinek ezek alapján eldönteni, hogy ez a nő jó anya lesz-e, vagy sem, jó-e, ha Voksán Virágnak gyereke lesz, vagy sem.

És akkor itt és most tényleg nagyon komolyan fel kell tennünk a kérdést: tényleg eldöntendő kérdés az, hogy ki vállalhat gyereket, és ezt mégis milyen kritériumok alapján képzeljük el?

Mert ha az elmúlt hetek átlagát akarnánk levonni, körülbelül ez jönne ki: nem való gyerek senkinek, aki testi fogyatékkal él, sem annak, aki szegénységben. És nem való gyerek annak sem, akinek szilikonimplantátum van a mellében, és DJ-ként keresi a kenyerét.

Miért is?

Ma, amikor Orbán Viktor épp azért köt egyezséget a magyar nőkkel, mert bajban a haza, Budaházi Edda pedig egyenesen nemzetvesztéssel vádol minden nőt, aki nem szül még dél előtt kettőt, olybá tűnik, hogy hirtelen másról sem szól az élet, mint arról, hogy mi történik a magyar leányok méhében.

A női test körül megint kezd kialakulni egy friss diskurzus, ami jól érzékelhetően felülírja a nők saját testük feletti önrendelkezésének jogát. A miniszterelnök népesedéspolitikájának alapját az a feltételezés képezi, hogy neki(k) valamiféle ráhatást kell gyakorolniuk, hogy a nők elkezdjenek végre szülni, emellett folyik egyfajta érzelmi zsarolás is (nem új keletű, de egyre erősebb), ami szerint minden olyan nő, aki nem szül „eleget”, a nemzet ellensége, önös érdekeit a köz érdekei elé helyező némber, akit mindenféle furmányos módon becserkészve kell szülésre ösztönözni.

Ja, de hogy miközben tele kell szülni a Kárpát-medencét, aközben azért vannak, akik jobb lenne, ha mégsem szaporodnának?

A másik fele sem kevésbé ijesztő ennek a történetnek: hogy miközben folyamatosan azt halljuk, hogy a nőknek szülniük kell, van egy másik elvárás is, ami szerint viszont szülnie csak annak szabad, aki egy közösségi, nem pontosan körvonalazott mércével mérve elfogadható.

És ne kerteljünk: ebbe a szavak nélkül, előítéletekből előállított normarendszerbe az nem fér bele, hogy Voksán Virág jó anya lenne. Mert a „dögös DJ” a maga külső megjelenésében és foglalkozásában megítéltetett, és eredendően rossz anyának bélyegeztetett.

Hát létezhet ennél kegyetlenebb állítás?

Persze mondhatnánk, hogy Voksán Virág esete érdektelen, egy gyors nyilatkozat, abból is alig három mondat. Viszont Voksán Virág is fontos, mint ahogy minden ember fontos, és minden ember saját döntése kell, hogy legyen a gyerekvállalás, és senkinek se lenne szabad azt hallania magáról, hogy biztosan rossz anya lesz. És ezt nem ártana valahogy mindannyiunkban tudatosítani. Még akkor is, ha egyébként a csapból is a demográfiai helyzet meg a népesedéspolitika folyik. Sőt.

Egyébként slusszpoén (sírnivaló), hogy a riportban, ahol Voksán Virág megpróbálja megnyugtatni a kételkedőket, és arra utal, hogy az anyaszerep közel áll hozzá, a riporter azért megkérdezi tőle, hogy nem tart-e a pluszkilóktól. Itt a kör bezárul: a dögös DJ, aki épp az előbb magyarázta el, hogy nem a külső megjelenése vagy a foglalkozása alapján kell róla értékítéletet mondani az anyaságával kapcsolatban (és ez még akkor is így van, ha modellként vagy DJ-ként egyébként a megjelenéséből él), azt a kérdést kapja meg, hogy az anyasága során felszedendő kilói nem zavarják-e.

Szóval ennyit a sztereotípiákról, ennyit arról, hogy egy nőnek milyen elvárásoknak kell megfelelnie.

Lehet belőlünk anya, de csak akkor, ha mindkét lábunk ép, de a melleink nincsenek feltöltetve, ha fehérek vagyunk, és van férjünk, aki gondosan hozza haza a pénzt. Lehet belőlünk anya, de csak ha nem leszünk tőle kövérek, ha olyan munkánk van, ami a társadalom szemében nem kapcsolódik össze semmilyen léha elfoglaltság képével. Lehet belőlünk anya, sőt anyának kell lennünk, mert különben elveszik a haza, de csak akkor, ha arra érdemesek vagyunk, és mindenki, akinek ehhez semmi köze nincs, áldását adja rá.

Vagy egyébként lehetne az is, hogy nem akarjuk megmondani egymásnak, hogy kiből lehet jó anya, és kiből nem. Szerintem mindannyiunknak ez lenne a legjobb.