Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gulyás Gergely szerint a határkerítés a szolidaritás jele

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Stop Soros törvénycsomagról, illetve a jövő héten parlamenti szavazásra bocsátandó hetedik alaptörvény-módosításról nyilatkozott a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Stop Soros kapcsán felmerülő, a szolidaritás hiányára hivatkozó kritikákról Gulyás kijelentette: e tekintetben a magyar kormányon nincs mit számon kérni.

„Éppen a szolidaritás egyik megnyilvánulása a déli határokra épített kerítés, hiszen ha valaki nem védi az EU külső határait, akkor a belső határokon lesznek ellenőrzések, ahogy ezt már ma is megteszi több tagállam, és így épp az unió egyik vívmánya, a szabad mozgás kerül veszélybe”

– közölte.

Gulyás a délszláv háborúval példálózva érvelt amellett, hogy Magyarország szolidáris a menekültekkel szemben: „A jugoszláviai háborúk idején, az 1990-es években befogadott több tízezer valódi menekültet, és ezzel megmutatta, hogy első biztonságos országként védelmet nyújt a rászorultaknak” – jegyezte meg. Gulyás úgy fogalmazott, a magyar álláspont szerint a menekülteknek nincs joguk arra, hogy a világon bárhol válasszanak maguknak egy országot, csak arra, hogy az első biztonságos országban menedéket kapjanak arra az időre, amíg erre valóban szükségük van.

A miniszter az érvénytelen 2016-os kvótanépszavazásra hivatkozva azt mondta: 3,4 millió ember mondott nemet a bevándorlásra. „A magyar választópolgárok döntenek arról, hogy kivel akarnak együtt élni és kivel nem” – szögezte le. „Az ENSZ-nek vagy más nemzetközi szervezetnek ebbe nem kell beleszólniuk, véleményt nyilváníthatnak, de dönteni a demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés fog” – mutatott rá a kormánypárti politikus.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az EU-nak sem kellene beleszólnia  a magyar emberek döntésébe, a határvédelmet azonban uniós pénzekből is kéne finanszírozni. „Az EU-nak a schengeni határok védelmét kell megkövetelnie, és annak az összegnek egy részét, amelyet Magyarország erre fordít, az EU-nak kell állnia” – mondta

Mint korábban írtunk róla, a rászoruló menekültnek segítőket büntető, a hazai civil szervezetek által fenyegetőnek és korlátozónak tartott Stop Soros nevű törvénycsomagot a hetedik alaptörvény-módosítás keretei között a jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés.

(via MTI)