Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

TGM is felszólalt Ljubljanában a Fidesz-szövetséges jobboldal elleni tüntetésen

Tegnap délután több ezren gyűltek össze a szlovén törvényhozás épülete előtt, hogy tüntessenek a gyűlöletkeltő kampányretorika ellen, amelyet leginkább Orbán Viktor szövetségese, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) alkalmazott.

A „Félelem nélkül. A gyűlöletpolitika ellen” névre hallgató rendezvényen felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus is.

A tüntetésen TGM arról beszélt, hogy negyedévszázad demokrácia után most olyan veszélyekkel szembesülünk, amelyeket méltóságunkon alulinak ítéltünk volna 27 évvel ezelőtt. Ez a kapitalista demokrácia győzelme Kelet-Közép-Európában: a teljes vereség. De arra is figyelmeztetett, hogy ez nem a történelem utolsó szava.


(TGM angol nyelvű beszéde 1 óra 3 perctől hallható a felvételen)

TGM szerint ha az állam előtt nem tudunk érvényt szerezni minden ember alapvető egyenlőségének, akkor hiába éltünk.

„Eljött a pillanat, hogy kimondjuk: az országhatárokra épített kerítéseket le kell rombolni” – mondta.

Emellett szerinte le kell rombolni a kerítéseket nők és férfiak, munkások és munkáltatók, szegények és gazdagok, heteroszexuálisok és homoszexuálisok, betegek és egészségesek, kelet és nyugat, fekete és fehér között.

Úgy fogalmazott, bár nincsenek erőforrásaink, nincs hatalmunk, nincs pénzük, attól még kötelességünk néhány nagyon régi és egyszerű gondolatot az eszünkbe vésni:

  • senki nem fog megakadályozni az áldozatvállalásban;
  • senki nem fog megakadályozni abban, hogy nagylelkűek legyünk;
  • senki nem fog megakadályozni abban, hogy kimondjuk: bizonyos dolgok jók, mások pedig rosszak, és nincs egyenlőség e kettő között;
  • a hierarchia, az elnyomás és a diszkrimináció minden manipuláció ellenére sem válik jóvá;
  • kisebbségben vagytok, de van egy elképesztő előnyötök: igazatok van.

TGM zárásképp arra figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy menjenek el szavazni, de az olyan emberek, akik látványosan nem őszinték, és az emberek legaljasabb ösztöneire játszanak rá, nem kaphatnak szavazatokat.

A filozófus itt a szlovén jobboldal által alkalmazott gyűlöletkeltő kampányra utalt, melynek részeként az SDS még a Fidesz kampányban használt menekültellenes plakátját is lemásolta.

A demonstráció egyébként felszólalt a magyar kormány szlovén kampányba való beavatkozása ellen is. A szervezők között volt az a civil szervezet is, melyről korábban megírtuk: tiltott kampányfinanszírozással vádolja a Fideszt. Nemcsak a civilek, de az állami hatóságok is vizsgálódnak azzal kapcsolatban, hogy a fideszes holdudvar által birtokolt szlovén médiatermékek fizetett hirdetésben népszerűsítik az SDS-t.

Szlovéniában vasárnap tartanak parlamenti választásokat, a közvélemény-kutatók 15 és 25 százalék közötti szavazatarányt jósolnak Orbán Viktor szövetségesének. Az biztosnak tűnik, hogy a korrupció miatt elítélt, majd az alkotmánybíróság által felmentett Janez Janša pártja egyedül nem tud kormányt alakítani, a bejutásra esélyes többi párt pedig hajlik arra, hogy ne kössön koalíciót a jobboldali párttal.

Az SDS-nek adott magyar támogatás egyébként a választások legitimitását is kétségbe vonhatja. A Siol.net csütörtöki vezércikkében arról írt, bíróság mondhatja ki a vasárnap esedékes választás érvénytelenségét és kényszeríthet ki megismétlet választásokat.

(nyitókép: Twitter/Blaz Petkovic)

Olvass tovább!