Az elmúlt hetek tüntetései kapcsán a magyar médiában lényegében csak taktikai szempontok merültek fel. Mire futhat ki? Meddig tart a tüntetés? Mit érhet el, és mit jelent ez a folytatás szempontjából? Pedig történt egy fontos változás, ami a korábbi tüntetési hullámokra nem volt jellemző, és ami május 8-án a legkisebb tüntetés délelőtti szakaszában volt leginkább megfigyelhető.

Az elmúlt években a Milla, a Tanítanék, vagy a CEU-s tüntetések kapcsán sokszor beszéltünk arról, hogy ezek mennyire értelmiségi ügyek és mennyire tudják megmozgatni az értelmiségen, vagy a felső- és középosztályon kívüli embereket. Az elmúlt hetek tüntetésein viszont azt láthattuk, a tüntetések mellett leginkább kitartó mag nem elit értelmiségi, nem budapesti és nem is felső-középosztálybeli. Május 8-án, amikor rendőrsorfal védte a Parlamentet, többnyire idősebb nők, középkorú vidékiek álltak szemben a sorfallal és szidták a kormányt.

A tüntetéseken és a média értelmezésében is a megmozdulások kapcsán az volt a fő szempont, hogy meg lett haladva a bal-jobb ellentét, egységbe forrt az ellenzék.

Szerintem ennél egy fokkal fontosabb volt, hogy ezeken a tüntetéseken a társadalmi osztályokat haladták meg.

Miközben a CEU-s tüntetéseken ott voltak az értelmiségi barátaim és ismerőseim, most az ő nagy részük otthon maradt, a tömeg mégis nagyobb volt (az első tüntetésen mindenképp), mint eddig bármikor. Márpedig ez leginkább azért lehetséges, mert nagy arányban léptek be tüntetni olyan osztályokból, olyan élethelyzetekből származó emberek, akik eddig ezt nem tették. Ellenben meglepő módon úgy tűnt, a következő tüntetéseken nem ez az újonnan belépő tömeg, hanem inkább az értelmiségi, fiatalabb, budapesti része maradt otthon a tüntetőknek.

Persze fontos az, hogy ez még mindig egy buborék, csak egy másmilyen buborék, mint eddig. Ugyanis a 120 ezer ember, aki április 14-én tüntetett, egy ellenzéki buborék tagjai, de nem egy budapesti értelmiségi ellenzékié, hanem egy országos ellenzéki buboréké.

A jelenlegi rendszer egyik fő törekvése, hogy az alsóbb osztálybeli emberektől elvonja a tőkét, bebetonozza a helyzetüket, amivel politikai cselekvésüket is nehezebbé teszi. A másik oldalról a tudással, pénzzel és kapcsolati tőkével rendelkező felsőbb osztályok megvásárlása a cél a szegénységben, dolgozói szegénységben, elnyomásban élő tömegek kárára. Tehát a rendszer célja a megnyomorítottak és megalázottak jövőbeli politikai cselekvésének ellehetetlenítése, és a politikai cselekvésre képes tömegek megvásárlása.

Sok minden mellett pont ezért nem csupán a mostani (valószínűleg egyébként befejeződött) tüntetéseknek az egyik kulcskérdése, hanem a további társadalmi cselekvéseknek is, hogy

létre tud-e jönni az ellenzéken belül a társadalmi szolidaritás, egy szövetség a különböző élethelyzetekben lévő, kulturálisan egymástól messze álló csoportok között, és ez szervezeti szinten, akár a pártok, mozgalmak, vagy későbbi demonstrációk szintjén tud-e állandósulni.

Ebben a kérdésben pedig a középosztálynak és az értelmiségnek van felelőssége. Ki tud-e lépni a megvásárolt élethelyezetből, mit hajlandó feladni a rendszerrel való konfrontáció érdekében, és hogyan tud hozzájárulni a tőke különböző fajtáival nem rendelkező csoportok megszervezéséhez, segítéséhez, a velük való együttműködést jelentő társadalmi szolidaritás alapjainak lerakásához?

Ez már csak azért is kérdés, mert nemsokára jön a civil szervezetek elleni támadások újabb köre, az igazságszolgáltatás elleni támadás és a sajtó további felvásárlásának ideje. Ezekben a helyzetekben pedig sikert csak akkor érhet el bármilyen megmozdulás, párt, mozgalom, ha képes hosszú távon átlépni azokat a társadalmi határokat, melyeknek meghaladása elengedhetetlen a brutálisan nagy tömegek mozgósításához.

Tehát a kérdés lényegében az, van-e kialakulóban egyfajta ellenzéki társadalmi szerződés, vagy tud-e bárki ilyet létrehozni, ami a társadalmi osztályokat átjárva tudja az ellenzéki tömeget egyesíteni? Ha igen, akkor van esélye hosszú távon a különböző ellenzéki mozgolódásoknak, ha nem, akkor viszont egymás ellen kijátszva a társadalmi csoportokat és erőforrásaikat legyőzhetetlen marad a Fidesz.