Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az örmény utca megdöntötte a korrupt kormányt, de csak most jön a neheze

A jereváni parlament miniszterelnökké választotta kedden délelőtt az ellenzéki Nikol Pasinjant, aki a hetek óta tüntető tömegek békés akciói nyomán egy alig 7 százalékos párt vezetőjéből kormányfővé lépett elő. Pasinjan másodszor futott neki a szavazásnak, miután május 1-én nem sikerült összegyűjtenie a megválasztáshoz szükséges 53 voksot a törvényhozásban.

A jereváni parlament előtt várakozó tömeg kedden délelőtt. Fotó: Twitter

A földrengésszerű változást az ország politikai helyzetében a három héten át tömegesen és lankadatlanul tüntető polgárok érték el, méghozzá békés eszközökkel, annak ellenére is, hogy a krízis csúcspontján a karhatalom tüntetők százait tartóztatta le.

A tiltakozások azért indultak, mert az államfő, Szerzs Szargszjan két mandátumának letöltése és egy alkotmányos reform után miniszterelnökként akarta folytatni a hatalomban. A parlamentben többséget élvező Örményországi Köztársasági Párt (ÖKP) azonban hiába választotta meg, egy héttel később kénytelen volt lemondani a tömegdemonstrációk hatására.

De ez a gesztus sem bizonyult elégségesnek, a többek között a korrupciót megelégelő tömegek ugyanis folytatták a mozgósítást, az élen a volt újságíró Pasinjannal, és az utca követelése hamarosan az ő kormányfővé választása lett.

Ezzel a győzelemmel sincs feltehetően vége a küzdelemnek, ugyanis a parlamentben továbbra is az ÖKP van többségben. Ami kevés esélyt ad a Pasinjan által tervezett reformoknak. Az új kormányfő tervei szerint új választásokat írna ki, azonban előbb szeretné megváltoztatni a választási törvényt – ehhez pedig valószínűleg továbbra is szüksége lesz az utca nyomására.

Az újdonsült miniszterelnök támogatói ígéretük szerint ma is tüntetnek: fehér ruhában, amely a változást és a korrupció elleni harcot jelképezi. Az örmény „bársonyos” forradalom ma méltán ünnepelhet, a civil és ellenzéki mozgalmak éveken át tartó megerősödésük után sikeresen szegültek ellen egy korrupt, arcátlan és oligarchikus rezsimnek.

A neheze viszont talán csak most következik: hiszen azt kellene kiharcolni, hogy az eddigi népellenes kormányzás helyett a politika a társadalom szélesebb rétegeit és a közérdeket szolgálja.

Az örmény helyzetről szóló elemzésünket itt olvashatjátok.

(RFI/Mérce)

Olvass tovább!