Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Veszélyben a holnapi tüntetés színpada

Ez a cikk több mint 5 éves.

Gondban lehetnek a holnap koraesti tüntetés szervezői. Ahogy azt már korábban is megírtuk, először a parlamenti őrség jelentette be, hogy lezárja a Kossuth teret, majd szombaton kiderült, hogy a TEK szintén lezár, védett személy jelenlétére hivatkozva, méghozzá egy jóval nagyobb területet.

Ez eredetileg két megmozdulást veszélyeztetett, a már ma este 6-kor elkezdődő élőláncot, illetve a holnap délelőtt 10-re bejelentett demonstrációt. Jelenlegi tudásunk szerint mindkét esemény meg lesz tartva, a rendőrséggel történt előzetes egyeztetés alapján. A holnap délelőtti tüntetés egyetlen kikötése az volt, hogy bemehetnek a lezárt területre, de színpadot nem építhetnek.

A Mérce információi szerint most a holnap 18 órára bejelentett tüntetés színpadjával is akadt egy kis probléma. Nevezetesen az, hogy miután ma 18 órától a parlamenti őrség elrendelése értelmében a Kossuth teret le fogják zárni, majd éjfélkor életbe lép a TEK-féle zárás is (ami másnap legkésőbb 11 óráig tart), a holnapi tüntetés színpadát már ma el kellett kezdeni felépíteni, hogy időben kész legyen. Csakhogy a TEK intézkedésének indoklásában, amit a tüntetés szervezői is kézhez kaptak, szerepel egy passzus, ami alapján a színpad sorsa meglehetősen bizonytalan.

„Az elrendelt intézkedés hatálya alatt a védett személy biztonsága, jogellenes cselekmények megelőzése érdekében – a konkrét helyzet függvényében, a jogszabályban meghatározott feladatok maradéktalan és biztonságos végrehajtásának biztosításáért – a rendőrség a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagoknak, eszközöknek, tárgyaknak az intézkedéssel érintett területre való bevitelét megtilthatja, illetve onnan azokat eltávolíthatja és letétbe helyezheti.”

a TEK indoklása

Ami elméletben akár érintheti a színpadot is, amit ma 18 óráig részben felépítenek a Kossuth téren, ugyanis az indoklásból nem nagyon derül ki, hogy mi alapján dől el, hogy egy tárgy vagy eszköz veszélyezteti-e a védett személyt, és a TEK elbontja-e ennek alapján, vagy sem.

A színpad még épül, jelenleg így áll (Fotó: Gyetvai Viktor)

Gyetvai Viktorral, a tüntetés egyik szervezőjével beszéltünk, aki elmondta: a rendőrséggel épp ma egyeztettek, és bár a demonstrációt időben bejelentették, és a színpadról is előzetesen tájékoztatták a hatóságokat, ez egy váratlan fordulat, ugyanis a TEK indoklása alapján egyáltalán nem garantálja semmi, hogy a ma este már részben felállított színpad a helyén marad-e vagy sem.

A rendőrséggel történt egyeztetésen sem sikerült tisztázni a helyzetet, így a TEK-nek is jelezték a problémát, illetve azt kérték, hogy még a terület lezárása, vagyis ma 18 óra előtt tekintsék meg a színpadot, és ellenőrizzék, hogy maradhat-e, biztonságosnak minősítik-e.

Erre egyelőre nem kaptak választ.