Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A TEK is körbezárja a Kossuth teret a tüntetések napján egy időre

Gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban került fel a TEK honlapjára egy 2018. május 4-én keltezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedésről szóló dokumentum, aminek értelmében

2018. május 8-án 00.00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb 2018. május 8-án 11.00 óráig gyakorlatilag körbezárják a Kossuth teret.

Igen, ez az a nap, amikor több, egymást követő demonstráció is meg van hirdetve, gyakorlatilag egész nap lesz valamilyen megmozdulás, miközben a Parlament alakuló ülést tart.

Délelőtt 10 órára például a Civil Ellenzéki Kerekasztal jelentett be demonstrációt, amihez az elmúlt időszak nagy tüntetéseit szervező csoport biztosít nekik hangtechnikát, a nap folyamán pedig a tervek szerint hangszórók segítségével szembesítenék Orbán Viktort saját korábbi mondataival. Este 6-tól pedig a Mi vagyunk a többség csoport tüntet immár harmadjára a Kossuth téren a demokráciáért.

Csakhogy a nemzet főterének TEK általi körülzárása a délelőtt 10 órás demonstrációt, és főleg az előző estére bejelentett élőláncot minimum veszélyezteti, az intézkedést ráadásul május 4-én kelt, így vajmi kevés esély van arra, hogy időben lehessen jogorvoslatot kérni ellene.

Pedig a A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pont tegnap – vagyis május 4-én – jelentette be, hogy pert nyert a rendőrséggel szemben, így a korábbi tiltás ellenére a rendőrségnek mégis engedélyeznie kell az Országgyűlés alakuló ülését megelőző élőlánc felállását a Parlament épülete köré.

Nem egyszerű…

A keddi alakuló ülésre való tekintettel a parlamenti őrség rendelte el az egész Kossuth tér lezárását, először csak az ülés idejére, mondván, hogy a védett személyek (azaz a képviselők) biztonsága garantálva legyen. A Jogállamot Facebook csoport által kedd hajnalra meghirdetett élőlánc viszont már előző este felállna, amikor ez kiderült, az őrség kiterjesztette a kordonállítás időbeli hatályát hétfő estére is. Így viszont a rendőrség elutasította az élőláncra benyújtott engedélykérelmet, arra hivatkozva, hogy az élőlánc megtartása a népképviseleti szerv zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné. Ezt a döntést támadta meg bíróságon a TASZ, ahol pedig a tüntetők javára döntöttek, mivel úgy találták, hogy a rendőrség csak a védett személyek biztonságának szempontját vette figyelembe, miközben arról indokolatlan módon nem vettek tudomást, hogy a szervező nyilatkozott arról, hogy nem kívánják zavarni az alakuló ülést – mivel még előtte véget érne.

„A bíróság döntésének eredményeképpen a tüntetést a rendőrségnek tudomásul kell vennie. A tiltás hatályon kívül lett helyezve, úgyhogy bár a területlezárást elrendelő határozatot nem érinti, így az hétfőn érvénybe léphet, viszont a rendőrségnek biztosítania kell azt is, hogy a tüntetés zavartalanul megtörténhessen a téren, akár a lezárt területen belül is” – jelentette be a TASZ élő közvetítésben.

Most viszont a TEK is bejelentette a maga lezárását, ráadásul meglehetősen nagy területen, szintén azzal az indoklással, hogy a területen védett személy fog tartózkodni.

Kép forrása: tek.gov.hu

Az is igaz, hogy az éjféltől ‘ameddig szükséges, de legfeljebb 11 óráig’ tartó lezárás elméletben bőven véget érhetne a reggel 10 órás demonstráció előtt is, de az ilyesmit ki tudná előre megjósolni?

Hegyi Szabolcs, a TASZ munkatársa a Mércének azt nyilatkozta: a TEK lezárása nem csak a tüntetőket, hanem mindenki mást is érint, vagyis a meghatározott időszakban a terület teljesen le lesz zárva. Mindez pedig nem csak azért problematikus, mert az idő rövidsége miatt nem lesz lehetőség a döntés ellen jogorvoslatot kérni, de azért is, mert az ilyen esetekre nincs is hatékony jogorvoslati eljárás.

Egy tüntetés szervezője ugyanis a rendőrséggel van kapcsolatban, és a rendőrségnek van hatásköre, hogy a gyülekezési törvény alapján tudomásuk vegyen vagy megtiltson egy demonstrációt. A TEK-nek nincs ilyen hatásköre, így viszont velük szemben legfeljebb panaszeljárást lehet indítani, ha egy területet lezárnak – ami viszont akár hónapokig is elhúzódhat.

Hegyi Szabolcs azt is elmondta, hogy miután tegnap a TASZ pert nyert a rendőrséggel szemben, ma délelőtt az élőlánc szervezői egy egyeztetésen is részt vettek, ahol a rendőrség csupán arról tájékoztatta őket, hogy velük egy időben a környéken három másik demonstráció is lesz, de annak nincs akadálya, hogy az élőláncot megtartsák.

Külön érdekessége a történetnek, hogy amíg csak a parlamenti őrség rendelt el területlezárást, az mindössze a Kossuth térre volt korlátozva (az ő hatáskörük eddig terjed), ám a TEK ennél jóval nagyobb területet zár le hermetikusan, így azonban délelőtt 10 órakor az Alkotmány utcára is kiterjed a korlátozás – már ha valóban addig tart majd a lezárás.

A TASZ szakértője szerint azt érdemes még megemlíteni, hogy a TEK-lezárás olyan területekre terjed ki, ahol előzetesen bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett demonstrációk lennének,

és ahogy a rendőrségnek végül az élőláncot is biztosítania kell a bíróság döntése alapján a lezárás ellenére is, úgy a TEK-lezárás mellett is egy előzetes egyeztetés után biztosítania kell az arra a területre bejelentett demonstrációt.

Olvass tovább!