Jelen írás első részében láthattuk, hogy a magyar gazdaság messziről jól néz ki: magas a növekedés, alacsony az infláció, magas a foglalkoztatás, alacsony a munkanélküliség, az államháztartási hiány 3% alatt van, az államadóssági ráta évről évre csökken. Közelről megvizsgálva, kicsit elmerülve a részletekben azonban sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki: a növekedés jelentős részét az EU-s források adják, az infláció a kedvező környezet miatt alacsony, a foglalkoztatás nem is olyan magas, ha a közmunkásokat nem tekintjük normál foglalkoztatottaknak, ellenben a munkanélküliség magasabb. Az államháztartás kedvező állapota a becsatornázott magánnyugdíj-pénzeknek és a kedvező kamatkörnyezetnek köszönhető, az államadósság pedig alig-alig csökkent, ha az Eximbank adósságát is számításba vesszük.

A következőkben bemutatásra kerülő adatsorok (grafikonok), nem a kormányzat által hangsúlyozott eredmények árnyalatait mutatják be. Most olyan mutatókat veszek sorba, amelyek alakulása kifejezetten aggodalomra adnak okot a magyar gazdaság jövőbeni állapotát, teljesítőképességét illetően.

Gyenge versenyképesség

Bár 2017-ben a 60. helyre javult a helyezésünk, de ez nem változtat azon, hogy a magyar gazdaság a régió egyik legkevésbé versenyképes gazdasága. A Világgazdasági Fórum értékelése szerinti problémás faktorok, úgymint szabályozási bizonytalanságok, államigazgatási inkompetenciák, magas korrupciós szint stb., évek óta romlanak, illetve változatlanok.

A versenyképesség nem azonos az alacsony munkabérek, vagy az állami támogatások nyújtotta előnyökkel és nem is a magas export-jövedelmezőséget biztosító valutaárfolyam határozza meg. A versenyképesség komplex fogalom, amely az adott gazdaság teljesítőképességét, adaptációs készségét és a benne rejlő lehetőségeket mutatja az ott gazdasági tevékenységet végezni kívánók számára. A lefelé irányuló bér-, adó- vagy támogatási verseny megnyerhetetlen, de nem is ebben kell jobbnak lenni másoknál, hanem készségekben, képességekben, innovációban, támogató üzleti környezetben.

Stagnáló termelékenység

A stagnáló munkatermelékenység jól mutatja a magyar gazdaság általános problémáját: a magyar munkások alacsony hozzáadott értéket állítanak elő rossz hatékonysággal. Ez azonban nem az ő hibájuk! A munka termelékenysége nem a munkások lustaságának vagy szorgalmasságának függvénye, hanem olyan tényezők befolyásolják, mint az egy munkásra jutó fizikai tőke (K/L), az egy munkásra jutó humán tőke (H/L) vagy termelésben használt technológia. A magyar munkások idehaza – különösen a KKV-szektorban dolgozók –, relatív tőkeszegény környezetben dolgoznak, általában alulképzettek, illetve a hazai gazdasági szereplők jelentős része elavult/elavuló termelési technológiákat használ.

A stagnálásért részben az Orbán-kormány gazdaságpolitikája a felelős. A foglalkoztatás gyors ütemű (erőltetett) növelése minőségi (képzettségi) romlással járt együtt, amelyet az oktatásban megvalósított átalakítások tovább erősítettek. Ezen kívül az „összeszerelő üzem” koncepció követése növelte az alacsony hozzáadott értékű ágazatok súlyát, tovább rontva a termelékenységet.

Elvándorlás, munkaerőhiány

A magyar gazdaság növekedési korlátai közül mára első számúvá vált a képzett munkaerő hiánya. A WEF (World Economic Forum) első helyen emeli ki, mint az üzleti tevékenység akadályát. A PwC Magyarország könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó cég által végzett vezérigazgatói felmérés szerint 2017-ben a megkérdezettek 92% jelölte meg a szakemberhiányt, mint növekedési korlátot (2016-ban ez az arány 85% volt).

A képzett munkaerő hiányát elsősorban és alapvetően a hazai munkaerő külföldre vándorlása okozza. A német és osztrák munkapiac megnyitása (2011) után felgyorsuló elvándorlás hatásai rövid távon is súlyosak, hosszú távon beláthatatlanok lehetnek. Jelenleg mintegy 500-600 magyar munkavállaló él és dolgozik zömében EU-s tagországokban (elsősorban Nagy-Britannia, Németország, Ausztria). Jellemzően fiatalabbak és jobban képzettek az átlagnál, és nem akarnak visszajönni.

Magánberuházások alacsony szintje, gyenge innovációs képesség

Az alacsony beruházási kedv részben a beáramló közvetlen tőkebefektetések csökkenésének (FDI), részben a hazai vállalatok beruházási „kedvetlenségének” köszönhető. A külföldi működő tőke beáramlásának lassulása összefüggésbe hozható a kormány kiszorítási politikájával és az állandóan változó, kiszámíthatatlan szabályozói környezettel. A felszínre kerülő korrupciós ügyek (Bunge 2014, Microsoft 2017) és az ezekhez kapcsolódó eseti külföldi megtorló intézkedések (2014) is kedvét szegték számos külföldi befektetőnek.

A beruházások szerepe a termelési eszközök elhasználódása miatti értékcsökkenés pótlásán túl a fizikai tőke növelése lenne, de alacsony beruházási szint mellett ez nem valósul meg. „A 20 százalék alatti GDP-hez mért beruházási hányad gyengének számít, ebben az esetben ugyanis még az amortizáció sem jön vissza” – idézi a Világgazdaság a K&H elemzőjét. A termelési eszközök (fizikai tőke) bővítésének elmaradása a gazdaság hosszú távú növekedésének korlátjává válhat. Az alacsony beruházási volumen mellett probléma a beruházások szerkezeti összetétele: a megvalósuló beruházások többnyire nagyvállalati (multik) beruházások, míg a KKV-szektor vállalatai alig fejlesztenek.

A lanyha beruházási kedv mellett a hazai gazdasági szereplők (elsősorban a KKV-szektor) gyenge innovációs potenciálja sem segíti a gazdasági növekedést hosszú távon. Az innovációs képesség értékelését nehezíti a magyar gazdaság globalizálódottsága (helyben születetett eredmények megjelenhetnek a külföldi vállalat székhelyéhez kötődően), ám a kis- és közepes vállalatok technológiai elmaradása – amely mögött éppen az új technológiák adaptálásához szükséges beruházások hiányoznak – a hazai nagyvállalatoktól és a külföldi KKV-szektortól komoly probléma.

Bérek, életszínvonal

A hazai bérek jelentősen elmaradnak a nyugat-európai bérszintektől (vásárlóerő paritáson is). A munkaerő elvándorlásának egyik legfontosabb magyarázó oka éppen ez a különbség, a nyugati gazdaságok magasabb bérszintje. Az alacsonyabb béreket a közgazdászok általában az alacsonyabb termelékenységgel magyarázzák, fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a Magyarországon termelő külföldi nagyvállalatok (multik) esetében a fizetett munkabér alacsonyabb, mint amit a munka termelékenysége indokolna.

A magyar gazdaságot nem pusztán alacsony bérek, de csökkenő bérhányad jellemzi. A 2008-2009-es gazdasági válság óta a munka (munkások) részesedése a megtermelt értékből csökken, míg a tőkéé (tulajdonosoké) növekszik.

A munkatermelékenység alatti bérezés (multik) és a csökkenő bérhányad oka részben a konzervatív kormányzat munkaadói (tőkés) érdekeket jobban támogató politikája, részben pedig a hazai szakszervezeti mozgalom (munkás-érdekvédelem) erőtlensége, szétziláltsága. Az utóbbi évek munkaerő-hiányos állapota az érdekvédelem (szakszervezetek) tekintetében pozitív változásokat eredményezett.

Duális gazdasági szerkezet, a hazai tulajdonú KKV-szektor alacsony termelékenysége

A hazai gazdaságban igen jelentős a külföldi vállalatok szerepe[1]. Számszerűen a működő vállalkozások nagyjából 3%-át teszi ki a külföldi tulajdonban lévő vállalkozások száma, ám az általuk termelt hozzáadott érték aránya meghaladja az összes hozzáadott érték 50%-át. A magas külföldi tulajdoni arány önmagában nem baj, sőt, a külföldi tulajdonú vállalatok magasabb béreket fizetnek[2]. A „probléma” a nettó jövedelem kiáramlás, és a külföldi vállalatok „szigetszerű” jelenléte. A kiáramló jövedelem problémájára nemrégiben Thomas Piketty blogbejegyzése hívta fel (ismét) a figyelmet. A kibontakozó hazai vita nem érintette a lényeget, hogy hogyan lehet az adott tulajdonviszonyok mellett a jövedelemkiáramlást csökkenteni. A Fidesz-kormány eszközei e tekintetben (ágazati különadók, államosítás, a bankszektor nemzetiesítése) a rekord alacsony társasági adó (9%), a nagyvállalatoknak kedvező adókedvezmények, százmilliárdos támogatások fényében álságosak.

A szigetszerű jelenlét egyik következménye, hogy sem jövedelemtermelő képességben (hozzáadott érték), sem hatékonyságban és termelékenységben nem valósult meg a hazai tulajdonú KKV-szektor „felzárkózása” az itt működő külföldi cégekhez. A hazai KKV-szektor alacsony termelékenységének okai sokrétűek, de az egyik ok mindenképpen a szerves kapcsolódás hiánya.

Területi egyenlőtlenségek, kettészakadt ország

A hazai gazdaságot nem csak a jól teljesítő külföldi nagyvállalatok versus alacsony termelékenységű hazai KKV-szektor kettősség jellemzi, földrajzi értelemben is erős törésvonal (szakadék) választja szét. Az évtizedes vidékfejlesztési szándékok, programok ellenére ma két Magyarország létezik: a prosperáló, dinamikusan fejlődő Győr – Székesfehérvár – Budapest háromszög, kiegészülve szigetszerűen olyan települések környékével, mint Szeged, Kecskemét, Hatvan és a leszakadó, küszködő Észak- és Kelet-Magyarország és a Dél-Dunántúl.

A „két Magyarország” között munkalehetőségekben, keresetekben megmutatkozó különbség a munkaerő belső vándorlását eredményezi, ami már-már bizonyos térségek kiürülésével fenyeget. A regionális egyenlőtlenségek az elmúlt évek során csökkenthetőek lettek volna az EU-s fejlesztési források jó irányú és hatékony elköltése révén, sajnos a tényleges forrásfelhasználás céljai és módja csak részben vezetett ehhez az eredményhez.

A Fidesz-KDNP kormányok a regionális egyenlőtlenségek okozta problémákat részben a földrajzi mobilitás támogatásával igyekeztek megoldani (utazási támogatás, lakhatási támogatás a lakóhelytől távoli munkavállalás esetén), részben pedig a vidéki vállalkozások támogatásával. Azonban az agráriumban és a kapcsolódó élelmiszer létrehozott tulajdonosi szerkezet (nagybirtok) nem alkalmas a vidéki népesség megkötésére. Erre a magas hozzáadott értéket termelni képes, erős helyi gazdaságok alkalmasak, amelyeket az államnak támogatnia kell tőkével, technológiával és infrastrukturális fejlesztésekkel.

Jövedelmi egyenlőtlenségek, kettészakadt társadalom

A hazai gazdaság stabilizálása, az államháztartás „helyrebillentése” után elindult szerkezeti átalakítások, jövedelempolitika (társadalompolitika) egyik következménye a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése Magyarországon. A Fidesz-KDNP által kedvezményezett magas jövedelmű és vagyonnal rendelkező társadalmi csoportok (nemzeti tőkés osztály és a nemzeti középosztály) tovább gyarapodott, míg a szegények tovább szegényedtek. Az egykulcsos jövedelemadó, a devizaadósság rendezésének módja, a családi adókedvezmény, mint módszer, vagy a CSOK mind-mind azokat segítik még jobb helyzetbe kerülni, akik már amúgy is jó helyzetben vannak. A jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek növekedése a társadalmi szolidaritás csökkenését eredményezi, amely hosszútávon a gazdaság teljesítőképességére is negatív hatást gyakorol.

A kétségbevonhatatlanul létező gazdasági növekedéssel kapcsolatban az egyik legerősebb kritika éppen az, hogy annak eredményeiből az „alul lévők” nem részesednek. A hazai gazdaság növekedését nem csökkenő, hanem növekvő egyenlőtlenségek kísérik.

Egy jövőbeni baloldali kormányzás egyik legfőbb és egyben egyik legnehezebb feladata a társadalmi szolidaritás újjászervezése lesz. A szegénység, társadalmi kirekesztettség ellen való fellépés ugyanakkor nem pusztán szociálpolitikai kérdés. A szegénység felszámolásának programja, az alul lévők készségeinek, képességeinek javítása egyben a gazdaság versenyképességét növelő program.

Szétzilált oktatási rendszer

Kevés rosszabbat tehet egy kormány a gazdasággal, mint hogy tönkreteszi az oktatási rendszert. Az elmúlt 8 év kormányzásának oktatásügyi mérlege sokféleképpen jellemezhető, de az biztos, hogy nem pozitív. Ez nem jelenti azt, hogy 2010 előtt minden rendben volt a magyar oktatási rendszerben. A negatív folyamatok már 2010 előtt elindultak (forráskivonás), illetve kétségtelen, hogy az önkormányzati intézményfenntartás erősen nivelláló hatással bírt. Az Orbán-kormány elmúlt nyolc éve azonban nem orvosolta, hanem tetézte a bajokat. Az átgondolatlan totális államosítás (KLIK) és az oktatási rendszer szereplőire (alapfok) extra terheket rakó nemzeti alaptanterv és életpálya modell túlterhelte az amúgy is forráshiánnyal küzdő rendszert.

A tankötelezettségi korhatár leszállítása, a középfokú oktatás szakképzés felé terelése a gimnáziumi képzések kárára, illetve a felsőoktatás jelentős arányban fizetőssé tétele – nyílt „diplomás-ellenesség” mellett –, hosszú távon a társadalom képzettségi szintjének csökkenését eredményezi.

Forrás: Új Egyenlőség

A képzettségi szint csökkenése pedig a gazdasági növekedés emberi tőke (human capital) összetevőjét rontja, csökkentve ezáltal a gazdaságban lévő növekedési potenciált. Ezen túlmenően, mivel az alacsonyabban képzett munkások által betöltött állások a közeljövőben fokozottan fenyegetettek a robotizáció által, így a képzettségi szint csökkenése a jelenben magasabb munkanélküliségi szintet eredményezhet a nem is olyan távoli jövőben.

Az egészségügyi rendszer állapota

Ha azt mondjuk, hogy az egészségügyben igen súlyos a helyzet, akkor ezzel nem mondunk újat. Több tucat betöltetlen háziorvosi praxis miatt a magyar (vidéki) népesség egy része nem, vagy csak korlátozottan jut hozzá a háziorvosi ellátáshoz, az orvos- és nővérelvándorlás miatt kórházi osztályok válnak működésképtelenné, a várólisták hosszúak, a sürgősségi betegellátás romokban hever. Az állami egészségügyi ellátás állapotának elmúlt években tapasztalható folyamatos romlása mellett a magánegészségügy virágzik. A kormány gyakorlatilag lerohasztotta a közegészségügyi ellátórendszert, miközben politikai kedvezményezettjei számára (a jövedelmi és vagyoni értelemben nyertesek számára) megteremtette a magánegészségügyi ellátást.

Az egészségügy és a hozzá részben kapcsolódó szociális ágazat állapota minden tekintetben túlmutat az egyéni szinten megjelenő egészség-betegség-gyógyulás kérdéskörön. Az egészségügy állapota és működése meghatározza a munkaerő-állományt (várható élettartam, idős kori egészségi állapotromlás, stb.) mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt. Az egészségügyi rendszer közvetlenül befolyásolja a teljesítőképességet rövid távon és növekedési képességét hosszú távon.

Az egészségügy és a hozzá kapcsolódó ágazatok ma a leginnovatívabb, a gazdasági szerkezetben egyre nagyobb hangsúlyt kapó területek. Ezek a jövő gondoskodás alapú gazdaságának legfontosabb építőkövei, ma Magyarországon nem éppen építőkőként funkcionálva.

A korrupció magas szintje

Miért baj a korrupció? A korrupció „elrontja” az erőforrások optimális allokációját, mert a források elosztását nem a piac hatékonyság elve, hanem a korrupció „ki fizet többet elve” határozza meg. Ráadásul a korrupció nem csak rossz elosztást eredményez, de még azt is drágábban, mint ha mondjuk csak szimplán sorsolás útján osztanánk el a rendelkezésre álló pénzt. A közpénzek (beleértve az EU-s forrásokat is) esetében a korrupció egyben a közösség megkárosítása, hiszen minden állampolgárnak rosszabb lesz, ha nem az, nem úgy és nem annyiért épül meg (működik), mint egy korrupció nélküli rendszer (tisztességesen versenyző piacok, átlátható és elszámoltatható állam) esetében.

A korrupció az egész gazdaságnak rossz. Erős kapcsolat figyelhető meg az egy főre eső GDP (GDP per Capita) és a korrupció között: minél magasabb a korrupció szintje, annál alacsonyabb az egy főre eső bruttó hazai termék – kivétel csupán Olaszország és az olajexportőr országok.

Forrás: Intellinews

Ma Magyarorszgon a korrupció az egyik legsúlyosabb társadalmi-gazdasági probléma. Ahogy a 2018-as EU országjelentés fogalmaz: „A korrupció továbbra is meghatározó jelentőségű probléma. Az érzékelt korrupció mértéke Magyarországon meghaladja az uniós szintet. A Világgazdasági Fórum (WEF) szerint a korrupció az üzleti tevékenységet hátráltató egyik legsúlyosabb probléma.”

Zárszó

Bizonyára sok fontos problémakör kimaradt, sok olyan szerkezeti, képesség, készségbeli, szabályozási elem, amely a hazai gazdaságot gúzsba köti, rontja az üzleti tevékenységek hatékonyságát, jövedelmezőségét. Sok olyan elem is kimaradt, amely a gazdasági tevékenységekből származó jövedelmek igazságtalan elosztását támasztja alá, vagy egyéb olyan feszültséggócokat mutat, amelyek hosszabb távon a gazdaság döcögéséhez, lassulásához vezethetnek. A felsorolás korlátja személyes: most és itt ennyire futotta.

Ami bizonyos, az a fentiekből is látszik. Látszik, hogy bár nem eredménytelen a jelenlegi növekedési pálya sem, de mégsem ez a pálya a jó számunkra. Számos tényező mutat abba az irányba, hogy a jelen negatív folyamatai a jövő növekedési esélyeit ássák alá. A humán tőkével nem törődő, az oktatást és az egészségügyet elhanyagoló politika, az alacsony hozzáadott érték termelésből kilépni nem tudó összeszerelő üzem struktúrát erőltető gazdaságpolitika nem működik hosszú távon. A KKV-szektor számára a technológiai ugráshoz szükséges feltételeket, az egész gazdaság számára pedig a kiszámítható, biztos tulajdonviszonyokra épülő tisztességes versenyt, stabilitást és növekedési lehetőséget biztosítani nem tudó kormány pedig rosszul végzi a dolgát. Pláne rosszul végzi – baloldali értékrend alapján értékelve munkáját –, ha a jólét elosztása igazságtalan, ha a társadalmi egyenlőtlenségek növekednek, ha a gazdasági növekedés gyümölcseit kevesen aratják le antidemokratikus módon.

[1] A rendszerváltást követő privatizációs hullám(ok) eredményeképpen.

[2] Bár kevesebbet, mint amennyit tudnának.