Nem azért akarom, hogy a Fidesz elveszítse a választásokat, hogy adhassak egy pofont, nem akarok megtorlást, nem akarok semmit visszaadni abból, amit én kaptam ebben a 8 évben. Békét akarok, és annak a tapasztalatnak, és ezzel a hosszú magyar 20. századnak a végét, hogy valaki mindig szopni fog.

Forrhatna a vérem, viszkethetne a tenyerem a megnyomorítottakért, a tönkretett országért, az ellopott százmilliárdokért, a megmérgezett társadalomért és az én megmérgezett lelkemért, de egyszerűen nem tudom, és nem is akarom ezt érezni. Én arra vágyok, hogy április 8-án este érjen véget ez a rémálom, legyen ez akkora sokk, ami felébreszti az embereket, és legyen lehetőségem megbocsátani azoknak, akik bocsánatot kérnek.

Persze ez nem jelenti azt, hogy egy új, független igazságszolgáltatásnak nem kell a mostani, és az előző 8 évből átmentett oligarchákkal leszámolnia. De ennek tisztességes jogi úton kell megtörténnie. És persze azt se jelenti ez, hogy folytatódhat az a propaganda, ami gyűlölettel mérgezi ezt a társadalmat. Azt a választások másnapján kell leállítani, örökre.

Én nem vágyok az emberek bosszúvágyát kielégítő kamu elszámoltatásra, nem vágyok akasztásra, nem vágyok bosszúra, és legfőképp nem vágyok megtorlásra.

Békére vágyok, jólétre vágyok, demokráciára vágyok, ami nem csak a hatalmasok demokráciája, hanem a legutolsó borsodi zsákfalué is.

Már csak azért is meg akarok bocsátani, mert az, hogy ide jutottunk így 2018 áprilisára, mindannyiunk hibája, akik hatalommal rendelkezünk, legyen az bármilyen kicsi is, és legyen az bármilyen fajtájú, média vagy politikai hatalom, pénz vagy tudástőke. És még akkor is van felelősségünk abban, hogy ide jutottunk, ha ez a felelősség nem egyenlően oszlik meg. Ha azoknak a felelőssége, akik hatalmasként eljutottak odáig, hogy 10-20-30 évre előre elcseszték a magyar jövőt, sokkal nagyobb is.

Az ellenzéknek is van felelőssége a tálcán felkínált 2010-es kétharmadért, vagy az ellenzékből támogatott jogfosztásokért, értelmiségiként is van felelősségünk a meghunyászkodásért, a sokáig csukva tartott szájért, aktivistaként is van felelősségünk a rossz taktikáért és rossz politizálásért.

Tehát én meg akarok bocsátani majd a kormányváltás éjszakáján, hogy ne csupán ennek a rémálomnak, vagy legalábbis egy szakaszának legyen vége, de rögtön utána jöjjön el az a katarzis is, amiben a társadalom elkezdi feldolgozni, hogy mi történt, amiben balról és jobbról is megértjük, hol hibáztunk, hogy ide jutottunk, és ezeknek a hibáknak a feldolgozása után nem egy antiorbánizmus, hanem egy demokratikus, minden tagjának jólétet akaró ország víziója emelkedik majd ki.

Persze tudom, nem leszünk sokan, akik meg akarunk bocsátani. Ez egy újabb harc lesz majd, más szereplőkkel. Csak jussunk el legalább odáig április 9-én, hogy már ezt a harcot vívjuk, felébredve a rémálomból.