Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Glamour magazin Women of the Year (Az Év Női) gáláját, ahol az Év hősnői díjat a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, azaz a NANE kapta. A szervezet nevében Horváth Éva és Tóth Györgyi vette át a díjat, az alábbiakban a gálán elhangzott beszédüket adjuk közre.

Horváth Éva : Tíz évvel ez előtt kezdő aktivistaként meghatározó olvasmány volt számomra Gloria Steinem híres feminista szerző egy esszéje, amelyben arról írt, hogy mekkora lehetőséget hagynak ki a női magazinok azzal, hogy arról írnak, hogyan kellene kinéznünk, nem pedig arról, hogy sokfélék vagyunk, és ez jó.

Arról írnak, hogyan gondoskodjunk másokról, nem arról, hogy hogyan tegyünk magunkért. Arról, hogyan elégítsük ki és tartsuk meg a pasinkat, nem arról, hogy mi az, amit semmiképp nem kell megtennünk a másiknak, és hogy mikor érdemes inkább szakítani. Akkor, közel 10 évvel ezelőtt, igaznak éreztem ezeket a szavakat.

Most itt állunk egy női magazin gáláján, díjazottként. Elismertétek egy erőszakáldozatokkal foglalkozó nőszervezet munkáját, és ebből azt érezzük, hogy nektek is fontos, amiről beszélünk. Hatalmas öröm ez nekünk.

A NANE-s munkámban azt élvezem a legjobban, amikor tizenéves fiatalokkal beszélgethetek az egyenlő párkapcsolatokról, és a nemek társadalmi egyenlőségének fontosságáról.

Amikor én középiskolás voltam, azt láttam otthon, hogy anyám mosogat míg apám tévét néz, és nekem kellett felmosni, míg a fiú tesóm a haverjaival lehetett. A töri és a rajztanár is jól megnézett minket, fiatal lányokat, a magyartanárnőt meg kinevettük, mert szőrös volt a lába.

Az iskolában senki nem beszélt arról nekünk, lányoknak, hogy milyen jogaink vannak, hogy egy párkapcsolatban is jár nekünk a szexuális önrendelkezés, mondhatunk nemet, jogunk van a biztonsághoz. Azóta sok idő eltelt, változott a társadalmi környezet, változott az erőszak társadalmi megítélése.

Ezt az osztálytermekben is rendszeresen megtapasztalom. Például múlt héten, amikor egy 15 éves fiú magyarázta el az osztálytársainak, hogy mi az a szexizmus, és miért rossz. Érzékenyebbek lettek az emberek a nemek közti egyenlőtlenségekre, de a probléma nem szűnt meg.

Jelenleg a kutatások szerint körülbelül negyedmillió nő él Magyarországon olyan párkapcsolatban, ahol partnere testi vagy szexuális erőszakot követ el ellene. Ennél sokkal többen vannak azok a nők, akiket lelki, szóbeli erőszak, utcai vagy munkahelyi szexuális zaklatás, vagy mindennapi hímsovinizmus ér.

Az erőszak nem magánügy. Társadalmi probléma, melynek felszámolásáért egyéni szinten is nagyon sokat tehetünk.

Például azzal, ha nem az áldozatot hibáztatjuk az őt ért erőszakért. Ha hiszünk neki, és támogatjuk. Ha nem nevetünk a szexista, nőket lealacsonyító, az erőszakon humorizáló vicceken. Ha szóvá tesszük a hétköznapi szexizmust, ha nem vesszük természetesnek, amikor valamelyik barátunk elnyomó módon viselkedik a partnerével. Ha a gyerekeinket arra neveljük, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, nemünktől függetlenül, és az érdekeink ugyanolyan fontosak.

Ha összefogunk, akkor máris közelebb kerültünk egy olyan társadalom megteremtéséhez, melyben nem a nemünk határozza meg a lehetőségeinket, és a felvállalható szerepeinket, hanem a képességeink és vágyaink.

Ez a díj számunkra az összefogást jelképezi. A nők közötti támogatást, szolidaritást, testvériséget, sisterhoodot, amiben a női magazinoknak is kiemelt szerepe van. Ha ezek a magazinok megmutatják, hogy mi nők, nem csak szépek, hanem erősek is vagyunk, hogy nem csak mosolyogni tudunk, hanem a hangunkat is hallatjuk, akkor könnyebb lesz összefogni és támogatni egymást.

Tóth Györgyi: Nem könnyű civil szervezetnek lenni ma Magyarországon, főleg ha ez a szervezet emberi jogokkal foglalkozik. Olyan munkát végzünk, ami állami feladat, állami kötelesség, és mindezt nagyon-nagy mértékben önkéntes munkából valósítjuk meg.

Noha ketten vesszük most át ezt a díjat, de egy nagy csapatot képviselünk. A NANE által elért eredmények nem egy-két ember munkáját tükrözik, az egyesület 24 éves működésében már bőven több mint ezer nő, és időnként férfi önkénteskedett a szervezetben. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy ugyan „Hős nők”-ként vagyunk most kitüntetve és ünnepelve – ami nagyon jól is esik, ezt a szervezet nevében is mondhatom, mindenkinek jól esett az elismerés ezekben a nehéz időkben -, de csupán annyiban különbözünk a ma este itt ülőktől, hogy úgy döntöttünk, az időnk és erőforrásaink egy részét ennek a témának szenteljük.

Hiszünk abban, hogy mindannyian, a magunk saját életében tehetünk az elnyomás ellen. Akár úgy, hogy szóvá tesszük, ha azt tapasztaljuk, valakit elnyomnak, megaláznak, akár úgy, hogy megkeressük azokat az ismerőseinket, akik számára ugyancsak fontos a női egyenjogúság beszélünk a témáról, a felszínen tartjuk azt.

Mi egy olyan világról álmodunk, ahol magától értetődővé válik egy szép napon az, hogy az erőszak és az elnyomás minden formája elfogadhatatlan.

Addig is, amíg ez meg nem történik, szeretnénk megköszönni az összes jelenlegi és múltbeli tagunknak és önkéntesünknek azt, hogy a NANE létezhet és segíteni tudunk. És természetesen köszönjük minden támogató magánszemélynek, és annak a jó pár szervezetnek is, akikkel az évek során együttműködtünk. Nagyon szépen köszönjük!