Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Felszabadultság és proteszthangulat Hódmezővásárhelyen a választás után

Ez a cikk több mint 6 éves.

Fagyos, de izgatott napra ébredt a Csongrád megyei kisváros február 26-án. A választás előtti hétköznapokhoz képest, mondhatni, felbolydult város: elég sok kisgyermekes szülő és fiatal sétált a központban, és a Szegedről érkező, szokás szerint ingázó dolgozókkal, diákokkal tömött helyi járaton is érzékelhető volt az izgatottabb hangulat, többen itt is a tegnapi polgármester-választást tárgyalták.

Félelem, korrupció, kiábrándultság

Az országos sajtó általában Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt sikeres kampányáról beszélt, volt azonban olyan helyi lakos, aki a Mércének nem ezzel magyarázta a meglepő eredményt:

az emberek valaki ellen, és nem valakire szavaztak,

állította például Kovács Áron, aki az építőiparban dolgozik, asztalosként. Elmondása szerint őt a politika már nem foglalkoztatja, és ugyan szavazott vasárnap, de azt nem árulta el nekünk, kire. Szerinte egyértelmű, hogy Lázár János és embere, Hegedűs Zoltán, valamint a Fidesz ellen szavaztak a helyiek.

Őszintén szólva, én azt sem nagyon tudom, ki az a Márki-Zay Péter, csak a barátaimmal való beszélgetésekből tudok róla, hogy a korrupció ellen akar tenni. Valójában azonban hiába várjuk a nagypolitikától a válaszokat. Volt ebben az országban már MSZP-s és fideszes kormány is elég, én azonban akkor is és most is csak minimálbért kerestem, ez nem változik, ezen senki sem változtat.

Márki-Zayról beszédei és programja alapján is megállapítják, hogy hangsúlyosan konzervatív és hívő keresztény jelölt volt. Kovács szerint ez ugyan szerepet játszhatott a mélyen vallásos, református többségű alföldi mezővárosban, most azonban nem ez volt a lényeg:

Ami itt Csongrád megyében, főleg Hódmezővásárhelyen az iparban, gazdaságban megy, az rettenetes. A vállalkozók nem akarnak adót fizetni, adót csalnak. Ha a gazdaság elkezdene fehéredni, és az adókat behajtanák, már az is óriási eredmény lenne.

A járókelők egyébként többnyire rendkívül örültek az eredménynek. „A Jóisten akarta, hogy ez így legyen!” – lelkendezett Márki-Zay sikerén egy középkorú hölgy, akinek tízévesforma kislánya is bekapcsolódott: „Megtörtént, aminek meg kellett történnie!” Édesanyja még hozzátette, most arra számítanak,

„megszűnik az az elnyomás, ami eddig volt” a városban.

Egyértelmű, hogy míg egyeseknek Márki-Zay Péter korrupcióellenes, tisztességes politikára és a „szeretet hatalmára” mint jelszavakra építő politikai kampánya is tetszett, ennek ellenére az ellenzéki polgármesterjelölt elsöprő győzelméhez az kellett, hogy a városiak

Elhitték, hogy tényleg elzavarhatják

a szerintük a városban évtizedek óta rémuralmat építő Fideszt, Lázár Jánost, és megannyi, a császár békéjét fenntartó kisebb kliensét, az egyéni vállalkozóktól kezdve a legszegényebbek által lakott Kincses-telepről állítólag szavazókat szállítani akaró helyi „erős emberekig”.

A szentesi úton két rövid pihenőt tartó közmunkással is beszéltünk, akik – eddig Hódmezővásárhelyen elképzelhetetlen fordulattal – a nevüket is elárulták. Mihály László és fiatalabb társa, Ürmös Gergely azt mondták, nagyon elégedettek azzal, ami a vasárnapi választáson történt, szerintük az eredmény felszabadító erejű lehet.

Leginkább azt remélik, hogy a város szerintük korrupt közbeszerzései és visszaélései most feltárásra, a felelősök pedig elszámoltatásra kerülnek.

A plakátok még mindig ott virítanak a hódmezővásárhelyi Szentesi úton / Kép: Mérce

Mihály László azt is hozzátette, helyben eddig Lázár János klientúrája gyakorolt kizárólagos hatalmat, a büntetéstől félve pedig senki nem nyilatkozott politikai véleményéről. Noha az elégedetlenség évek óta hatalmas, mindenki féltette állását, amelyet a többségnek kizárólag a fideszes Városházával jóban lévő, azt minden választáson segítő klientúra biztosít errefelé.

Azt is hangsúlyozta, mekkora szerepet játszott a közösségi média és az internet a mostani eredményben. A magát romának tartó Mihály kiemelte a HírTV múlt pénteken leadott riportjának szerepét, amelyben „a cigányok szavaztatásáról” számoltak be egy helyben jól ismert figurát is említve.

Az öregek elfogadták, amit a tévé mondott nekik, a Fidesz tévéje. És elfogadták az Erzsébet-utalványt is, amit osztogattak. Amikor azonban ezt [ti. a riportot] a Youtube-on megmutattam nekik, ők is szörnyülködtek, hogy ezek milyen szemetek.

Mihály ezeket a szavazatszervezőket, és egy másik, Lázárhoz köthető helyi befolyásos embert is azzal vádolta meg, hogy a szegényeken élősködtek. Utóbbiról elmondta, hogy a nyaralóját is a közmunkások „rabszolgamunkájával” építtette fel. Ő maga pedig bár súlyosan rokkant, semmiféle komoly segítségre nem számíthatott, kénytelen nagyon kevés bérért továbbra is naponta közmunkásként dolgozni, noha érdemi fizikai munkát már nem bír, és a TB járulékot sem tudja fizetni, hogy rendes orvosi kezelést kaphasson.

Ürmös viszont aggódik is, mert szerinte az eredményt Lázár János és Orbán Viktor sem hagyja majd annyiban.

„Lázár biztosan készül valamire, biztos lesz valami!” – teszi hozzá.

A közösségi média leverte a helyi sajtót

Nagyon elégedett volt az eredménnyel az is, aki aktívan beszállt Márki Zay-Péter kampányába. Egy volt hódmezővásárhelyi tanító például a jelölt több helyi támogatójához hasonlóan Nyugat-Európából érkezett haza a hétvégén, hogy a mozgósításban és a kampány véghajrájában segítse a független jelöltet.

A Mércének most elmondta, rettenetesen elégedett az eredménnyel:

Nekünk Vásárhelyen ez borzasztó nagy előrelépés volt, és páratlanul pozitív fejlemény. Én magam már elköltöztem a városból, nem is foglalkoztam az elmúlt években politikával, egyszerűen kiábrándultunk.

„Most mégis visszakerültünk a dologba, mert Péter rettenetesen meggyőző volt.”

Azt is kiemelte, hogy őt magát Vásárhelyen ateista szellemben nevelték, máig is annak tartja magát, és édesapja a helyi (az egykor az agrárszocialista hagyományokkal rendelkező városban kifejezetten népes) kommunista pártszervezet oszlopos tagja volt, mégis elnyerte szimpátiáját a nagycsaládos, multis állásából december végén, vitatott körülmények között elbocsátott  Márki-Zay kiállása és áldozatvállalása.

Azt is elárulta, ő maga először az édesanyjától hallott arról, hogy a helyi jelöltet a katolikus templomban támadta Németh László esperes. Ezek után kezdte el követni Facebook-oldalát, ahol minden fórumot élőben lehetett nézni. Ezt ő maga mutatta azután meg helyi ismerőseinek.

Elmondása szerint a jég lassan tört meg. A városban még listázták is azokat az ismertebb neveket, akik Márki-Zay fórumain, környezetében megjelentek, ezért szerinte a nyilvános fórumaira nem mertek elmenni azok, akik az önkormányzatnál, vagy a helyi Fidesz-hű vállalkozóknál dolgoztak.

Az interneten azonban ők is bekapcsolódtak, és rendszeresen nézni, majd megosztani is elkezdték Márki-Zay politikai felhívásait.

A volt tanár szerint végül ez vezetett el az áttöréshez. Két-három nappal a vasárnapi választás előtt pedig – az első fecskék után – már azok is nyíltan megosztották Márki-Zay Péter Facebook-bejegyzéseit, akikről ez helyzetüknél fogva korábban elképzelhetetlen volt.

A helyi médiában nem lehetett megbízni, hiszen ott csak a városban megvalósuló fejlesztésekről, sikerekről lehetett hallani, és arról, hogy az ellenzék jelöltje „lámpavasazott” egy fórumon.

A tanító azt mondta, azzal sikerült ezt a negatív kampányt leszerelni, hogy javasolták: nézze meg mindenki Márki-Zay Péter oldalát, és győződjön meg róla a saját szemével, mit is mondott.

A dolog végül működött. És ugyan hivatalos felmérésekkel a jelenséget illetően nem rendelkezünk, az is lehetséges, hogy

Magyarország első olyan választási sikeréről van itt szó, amelyet a közösségi média „underground-szerepe” döntött el.

Méghozzá 16 százalékkal.